Az Ige testté lett

Szüksége volt testre. Azért jött, hogy lehessen teste, amit odaad ezért a világért. Azért jött, hogy lehessen teste, amit átszegeznek, amit átdöfhetnek egy dárdával, hogya a fejére nyomhassanak egy töviskoronát... hogy az arcát felpofozhassák, hogy a szakálát megtéphessék, hogy a hátát megostorozhassák, hogy szembeköphessék... Ezért jött Karácsonykor. Ezért volt szüksége testre, ezért lett testté. Hogy legyen valami, amivel meghaljon. Mert csak így érkezhetett el a kegyelem a bűnösökhöz. Ha nem halt volna meg testben a bűnösökért, nem lenne részünk kegyelemben, csak ítéletben.

Ezért a Karácsony nem más, mint előkészület Nagypéntekre. Ne szigeteljük el ezt az ünnepet a többi keresztyén ünneptől. Ne adjunk neki más jelentőséget, mint ami az eredeti jelentősége. Ne vegyük ki a Karácsonyt az üdvtörténet kontextusából. Ne alacsonyítsuk le az ajándékozás és a fenyőfa ünnepévé. Karácsony nem a fenyőfa ünnepe. Karácsony a keresztfa ünnepe.

János apostol szerint a Karácsony lényege így összegezhető: A Fiú Isten, az Ige, az örökkévaló Logosz testté lett, hogy lehessen teste amellyel meghal a világ bűneiért... hogy lehessen egy helyettes áldozat, aki lefizeti a bűn zsoldját a saját testében, akin végrehajttatik a bűnösök bűnének büntetése. Csak így lehet üdvössége annak, aki feltekint a keresztre és hisz. Ugyanaz a János apostol ír a biblia utolsó lapjain egy fehér lovon ülő, vérbe mártott ruhába öltözöttről, akinek a neve Isten Igéje, és akit mennyei seregek követnek, aki Királyoknak Királya és Uraknak Ura. Őt látja meg majd minden szem, még azok is akik testét általszegezték. Őróla szól a Karácsonyi történet!

Sürgős vagy fontos?

Egy dolog általában azért válik sürgőssé, mert elhanyagoltad megtenni időben, vagy pedig nem készítettél tervet a végrehajtására. A legtöbb sürgős dolog határidőhöz van kötve, és mások szabták meg a határidőt, nem te.
A fontos dolgok általában a saját céljainkkal kapcsolatosak, azokat mi tűzzük ki célul magunknak és meg akarjuk valósítani, mert fontosnak tartjuk. Csakhogy a fontos dolgainknak van egy olyan természete is, hogy azok megvalósítására nem szoktunk határidőt felállítani. Azok fontosak ugyan, de ráérnek.
Rohanó világunkban viszont gyakran tapasztaljuk, hogy a sürgős dolgok nem tűrnek halasztást, és olykor szinte azt érezzük, hogy zsarnokoskodnak felettünk. A sürgős dolgok azonnali cselekvést igényelnek: megválaszolni a telefonhívást, vagy az emailt, befejezni a „research papper”-t és éjfélig elküldeni a tanárnak, ott lenni időben a megbeszélésen, még egy munkát beszoritni a már lehetetlenül zsúfolt határidőnaplóba... és így nem jut időnk az általunk igazán fontosnak tartott dolgokra, mert azok ugye várhatnak.
Ha a hívő élet szempontjából vizsgáljuk, hogy mik a fontos dolgok, akkor ilyeneket fogalmazhatunk meg magunknak: többet imádkozni, igeolvasással kezdeni a napot, meglátogatni egy nem-hívő ismerőst, elolvasni és kijegyzetelni egy fontos könyvet, minőségi időt tölteni a szeretteinkkel, gyülekezeti-missziós szolgálatokat végezni.
Ezek igazán fontos dolgok. Valaki azt mondta, hogy amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nem azt kéri, hogy hozzák oda az ágyához a bankbetétjeit és a diplomáit, hadd lássa őket még egyszer az életben. Nem ilyeneket kérnek a haldoklók. Hanem kérik, hogy láthassák még egyeszer a szeretteiket, foghassák a kezüket, imádkozzanak... mert ezek az élet fontos dolgai. Leonard Ravenhill mondta: Egy nap, amikor meglátjuk a mennyei várost, szomorúság fog eltölteni bennünket az elmúlasztott imádságokért, szolgálatokért, szeretetünk kinyilvánításáért. Abban a pillantban tudni fogjuk egyértelműen, hogy mi lett volna igazán fontos az életünkben.
Van-e szabadulás a sürgős dolgok zsarnoksága alól? Ha az Úr Jézusra nézünk, azt látjuk, hogy ő stabil és kiegyensúlyozott volt, őt nem sodorták a külömböző tennivalók. Soha nem volt rossz lelkiismerete azért, mert valamit nem végzett el időben, vagy valamit elhanyagolt, ami fontos lett volna. A főpapi imájában azt mondta: elvégeztem azt a munkát amelyet rámbíztál. Jn. 17: 4.
Mi volt Jézus titka? Az Úr Jézusnak egy Istentől függő, irányított élete volt. Ő a legfontosabb feladatának tartotta, hogy az Atyától függés előfeltételét, ami az imádkozás, azt a legfontosabbá tegye az életében. Ezért olvasunk sokat az evangéliumokban az ő imaéletéről. Márk 1: 35-ben ez van megírva: Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.
Ebben a csendességben tisztázódott a fontos, és vált le róla a sürgős. Ezzel magyarázható, hogy nem lehetett Jézust siettetni vagy hátráltatni. Az Atyával való folyamatos egyeztetés felszabadította Jézust a sürgős dolgok zsarnoksága alól. Ő határozottan haladt a célja felé, kitartó tempóban, és eleget tett a küldetésének.
A legnagyobb bűnünk, az imádságtalan életvitel, ami egyben tudatos függetlenedés Istentől. Ennek a gyakorlati következménye a szétszórtság és az időhiány, a rossz lelkiismeret és a csalódottság, a lelki fáradság és a céltalanság.
Van-e számunkra kiút ebből? Újból Istentől függni, és ebben a függésben szabaddá válni. Jn. 8: 31, 32-ben mondja az Úr Jézus: Ha ti megtartjátok az én ígémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.
A legszabadabbak akkor vagyunk, amikor elkezdjük megtartani az ő beszédét, abból felismerjük az igazságot, és elkezdjük ahhoz ígazítani az életünket.
Segítsen az Úr bennünket erre! Ámmen!

Occupy Movement más szemszögből

Úgy tűnik, hogy az Occupy mozgalom még sokáíg hír lesz, pláne, amint kitavaszodik. Érdemes tehát egy kicsit gondolkodni a témával kapcsolatban. Miről is szól az occupy movement, mi a célja?

Személyesen akkor keltette fel jobban az érdeklődésemet ez a téma, amikor a Békehírnök 2011, november 27. számában olvashattunk róla egy terjedelmesebb cikket. Azóta kiderült, hogy az írás nem magyar baptista véleményt tükröz. A cikk írója szerint a New-Yorkban ősszel elkezdődött tiltakozó mozgalom egy pozitív dolog. A szerző említést tesz arról is, hogy a Harvardról diákok csatlakoztak a mozgalomhoz, és azt tartják magukról, hogy ők annak a 99%-nak a képviselői, akikért ma Jézus kiállna (mert, hogy szegény sorban élnek).
A magyarországi olvasónak talán nem tűnik fel az ellentmondás, de aki egy kicsit is témában van az amerikai oktatással és az egyetemi tandíjakkal, az tudja, hogy a Harvardon 45 ezer dollár az átlag éves tandíj. Többnyire a gazdag emberek gyerekei tanulhatnak a neves egyetemen. A legkevésbé sem feltételezhető egy harvard-diákról, hogy ő vagy a szülei a 99% szegény réteghez tartoznának.
Az is elmondható a mozgalomról, hogy nincs világos követelése. Csak folyton azt hangoztatják, hogy a részvénytársaságok, a dúsgazdag 1%. kapzsik, és ők pedig a 99%-hoz tartoznak, akik szegény sorban élnek, és jogosan követelik az igazságos részüket.
Az igazságos vagyonelosztásnak- és a gazdagok kapzsiságának a szólamai között nőttünk fel Magyarországon és Romániában a kommunista rezsim alatt. Azt látom, hogy amit próbálnak most bedolgozni a köztudatba (komoly média segítséggel egyébként), az vastag szocializmus, neomarxizmus. A mozgalom szellemi ihletése ugyanarról a tőről táplálkozik, mint annak idelyén a szoviet forradalom, a marxista-leninista szólamok. Mennyire ismerősek...
Kicsit ironikus is, hogy akik a részvénytársaságokat kapzsisággal vádolják, éppen e mostani követeléseikkel bizonyítják a saját kapzsiságukat, mert mások vagyonát követelik maguknak, amiért nem dolgoztak meg. "A részvénytársaságok nagyok, tehát kapzsik, nekik túl sok van a jóból, nekünk nincs elég, akarunk mi is többet!" Ez tehát a kapzsiság válasza a valós vagy vélt kapzsiságra. Ne felejtsük el, hogy a kapzsiság nem a gazdagok gyengesége, hanem mindenkié. A kapzsiság elsősorban jellemkérdés, nem politikai vagy gazdasági.
Még ha a nagybefektetők és a részvénytársaságok csalásairól beszélnének, az akkor hatékonyabb üzenet lenne, mint csak hajtogatni, hogy a nagyok tellhetetlenek. A kapzsiságot, a telhetetlenséget nem lehet törvénnyel szabályozni, azt csak a Jóisten tudja megtéréssel szabályozni, mert mint gyengeség ott van a szegényben és a gazdagban egyaránt, ott van a szívben. Ha csalásról, sikkasztásról beszélnének és bizonyítékokat mutatnának fel, az már jogi szempontból szabályozható, és úgy lehetne eljárást indítani a károkozók ellen.
Így viszont az egész mozgalom arra jó, hogy anarchiát, rendetlenséget okozzon. Gondoljuk csak tovább: ha valamilyen módon a mozgalom győzne, és a mostani tüntetők hatalmi pozicióba kerülnének, mi történne akkor? Igazságos vagyonelosztás? A szegények jól járnának? A gazdagokat börtönbe zárnák, vagy kivégeznék?
Szegények mindig lesznek közöttetek- mondja Jézus... hozzá tehetnénk azt, hogy gazdagok is mindig lesznek közöttünk.
Ki döntheti el tehát, hogy ki lehet gazdag és ki szegény?
Újabban azt hallom, hogy az occupy movementen belül működik egy radikális csoport, a nevük anonímusz. Azzal foglalkoznak, hogy bizonyos cégek alkalmazottainak a hitelkártyáit elektrónikus ezközökkel feltörik, leszívják a pénzt, és átutálják jótékonysági alapítványoknak.
És még egy hír: Oakland/Californiában 5 millió dollárba került a városnak a tüntetők eddigi károkozása. De semmi baj, ezt majd az adófizetők kipótolják a kemény munkával szerzett jövedelmükből.
Amerikában teret akar hódítani a kommunizmus. Valóban semmi új nincs a nap alatt.

Facebook tanulságok

Ki ne ismerné a "social media" kedvencét, a facebook-ot.
A néhány jó dolog mellett, amit a facebook által kaptunk (gyorsabb információáramlás, könnyebb, egyszerűbb kommunikáció, stb.) szembesülnünk kell az alapvető hátrányával is, amit úgy fogalmaznék meg, hogy időpazarló felszínes foglalatosság.
A facebook-on eltöltött idő nagyrésze fénykép-nézegetéssel és komment-olvasással illetve írással telik el.
Vizsgálgatva önmagamat rájöttem, hogy milyen szándék, milyen belső ígény vélt megvalósulása tart engem a facebook-on. (Persze, a facebook-mániának nem ez az egyetlen mozgatórugója.)
A facebook eredeti szándéka a kapcsolatápolás.
A megjegyzések, üzenetek olvasása és írása ezt próbálja megcélozni. De vajon ez valósul meg?
Egy-egy fénykép lájkolása, vagy rövid megjegyzések hozzáfűzése azt az érzést keltheti, mintha ápolnám a kapcsolataimat. Valójában ez öncsalás, mert valami olyasmit próbál helyettesíteni, amit nem lehet helyettesíteni. A személyes találkozás, az elmélyült beszélgetés, a törődő gesztusok, az együttlétre szánt idő, soha nem helyettesíthető egy facebook megjegyzéssel, vagy egy fénykép közzétételével. Viszont, egy órás facebook-ozás megadja az embernek azt az érzést, hogy eleget tett a kapcsolatápolási kötelezettségének. Ez annyit jelent, hogy egyetlen facebook-barát fényképét sem hagyta lereagálatlanul. Ha nem futotta többre, legalább egy lájkot küldött a kedves ismerősnek, ezzel jelezve, hogy kedveli az illetőt, elismeri az új frizuráját, értékeli a kedves, bölcs megjegyzéseit, stb.

Nemrég az egyik facebook ismerősöm, aki ráadásul kiváló amatőr fényképész, közzétett egy fényképet. Napfelkelte a Fancsikai tónál. Nagyon szép fénykép. Amint azt a szerzővel tisztáztam is, a kép egy őszi hajnalon készült. A nap kontúrja még csak kezd felsejleni a horizonton. A halvány fény gyönyörűen tükröződik a víz síma felszínén, ugyanakkor a víztükrén visszaverődő tükörkép beleolvad a tó felszínén elterülő vékony ködrétegbe.
Mekkora kép! Percekig nézegettem, azonban mennél tovább néztem, annál inkább nőtt a hiányérzetem. Valami hiányzik a képről.
Végül rájöttem. Évekig azon a tavon horgásztam a fiammal. Sok őszi hajnalt töltöttünk ott. Emlékszem, hogy amikor ki érkeztünk, éreztük a víz illatát, éreztük az enyhe őszi szellőt, hallotttuk, mint zizegteti a nádast, éreztük a deret, amint csípdesi az arcunkat. Megfigyelhettük a tóparti kis állatkákat, ahogy a reggeli élelemkeresésükkel voltak elfoglalva, sokszor nem is véve tudomást az emberről. No meg aztán a horgászati előkészületek, a fogás lehetőségének az izgalma, ami különös élénkséget adott a reggeli órákban.
Szóval, rájöttem, hogy igzából ez hiányzik a fényképről. Egy fénykép mindezt nem adhatja meg. Ez csak egy kép a valóságról, én viszont ismerem a valóságot, mert gyakran jártam ott.

Nem így vagyunk a kapcsolatainkkal is? Megelégedtünk a facebook szintű barátságokkal, ismeretségekkel, és lemondtunk a valóságról? Ennyire felgyorsult volna a világ, hogy még a személyes kapcsolatainkat is virtuálisan intézzük? Egy néhány fénykép, néhány olcsó kis megjegyzés és néhány hiúságnövelő lájk – ebben merül ki a barátainkkal való kapcsolatunk?

A lelkem tiltakozik ez ellen. Hol vannak azok az idők, amikor az ember leült, és átgondolt leveleket írt a szeretteinek, a barátainak, mégpedig papírra írta kézzel? Vagy amikor fél éjszakát átbeszélgettél a barátoddal, és még a hallgatásotok is többet mondott, mint most ezer fénykép, lájk vagy komment?
Manapság gyakran előfordul az is, hogy egy fedél alatt élve, több időt töltünk el a kis szánalmas fényképnézegetéssel és kommentelgetéssel, mint a saját szeretteinkkel, ...és ráadásul azt gondoljuk, hogy ez fontos, mert kapcsolatokat ápolunk.
A magam részéről ezért is döntöttem el, hogy ezután rendszeresen tartok facebook bőjtöt, tudatosan megvonva magamtól ezt az oly időrabló, de kevés haszonnal járó tevékenységet.
Mert fontosabb a hús-vér ember, mint a virtuális barát, és fontosabb az előttem álló reális feladat, mint a fényképnézegetés és megjegyzés írogatás kényszere. Folytatás következik...

Az erős lelket újítsd meg bennem!

Az 1Sámuel 30: 6-ban a következő mondatot találjuk: Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.
Történt mindez Dávid életének egy nagyon szorult pillanatában. Amíg ő a csapatával a filiszteusokkal együtt készült hadba vonulni Saul ellen, az amálekiták feldúlták Siklágot, ahol Dávid és emberei letelepedtek családjaikkal. Asszonyokat, gyerekeket, ingóságukat elhurcolták. Dávidot Ákis hazaküldte, mert nem bíztak meg benne a filiszteusok. Amikor hazaérkezett Dávid és az emberei, csak a felégetett várost találták. Nagy sírásba kezdett a hadinép. Úgy elkeseredtek, hogy majdnem meglincselték Dávidot.
Dávid azonban megerősíté magát az Úrban.
Mit jelentett ez egészen konkrétan?
Dávid vezetést kért az Úrtól. Mit csináljak most? Üldözzem-e az amálekitákat? Utólérem-e őket?
Megkapta a választ: Üldözd, mert bizonyosan utóléred és szabadítást szerzel!
Ettől fogva Dávid bátran és határozottan cselekedett. Isten vezetését tapasztalta meg egészen a győzelemig. Mindent visszaszerzett, és a családjaikat is épségben kapták vissza ő és az emberei.
A 2012. évi mottónk Dávid imádságából, ez a szép mondat: Az erős lelket újítsd meg bennem!
Ebben az évben is lesznek majd krízis helyzetek. Nagy szükségünk lesz az erős lélekre. Önmagunkban nem vagyunk erősek. Az Isten beszéde, amely személyesen megszólít, amelyre hittel ráállhatok lesz lélekké és erővé bennem. Semmi más nem teheti biztossá a lépteinket, csak az Ígét felhasználó Szentlélek.
Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Legyen ez mindannyiunk imádsága. Ámmen!

Újévi imádság ... is lehetne

Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg.

Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dícséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.

Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.

Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.

Assisi Ferenc olasz szerzetes (1181 – 1226)

A régi ösvény

Dale Moody, a The Word of Truth, (biblikus reveláción nyugvó keresztyén tanok összegzése) című könyvében a következőket írja: „Az evangelikáloknak mára már tudniuk kellene, hogy a keresztyén teológia többé nem térhet vissza a bibliakritika és a tudományos felfedezések előtti állapotához.” (Protestáns fundamentalizmus , 23. oldal).
Ahhoz, hogy jól értsük ezt az állítást, tudnunk kellene, hogy mit ért a szerző e három fogalom alatt: evangelikál, bibliakritika és tudományos felfedezések.
Nagyon egyszerűen fogalmazva az evangelikál gondolkodók hisznek a bibliai szövegek tévedhetetlenségében és Szentlélektől való ihletésében. Hiszik azt, hogy a biblia történelmi és kronológiai szempontból megbízható, a benne szereplő személyek, beleértve a názáreti Jézust, történelmi személyek.
A bibliakritika a 19. században és a 20. század első felében élte virágkorát. Megkísérelte természetfelettiségétől megfosztva, egyszerű könyvként kezelni a bibliát. A bibliakritika teológusai támadták a biblia történelmi megbízhatóságát, különösen a történelmi Jézus létezését. Kritikájuk másik fontos területe a bibliai szövegek értelmezése volt. Kritikai munkájuk során némelyek eljutottak arra a „felismerésre”, hogy a történelmi Jézus nem létezett, azonban a neki tulajdonított tanításokat elismerték úgy, mint alkalmazható életelveket.
Tudományos felfedezések alatt, a szerző azokra a főleg archeológiai, de más, földrajzi, geológiai felfedezésekre is utal, amelyek megtámogatták a bibliakritikusok elméleteit. Meg kell jegyezni, hogy a biblia történetiségét legalább 6000 archeológiai felfedezés támogatja.
A fenti idézet célzást tesz egy olyan keresztyén teológiára, amely valamikor hitt a bibliában és Krisztus történetiségében, de az a fajta fenntartások nélküli hit ma már nem vállalható.

Olvasva a fenti sorokat, gondolhatja valaki: Újév van! Mi közünk nekünk a bibliakritikához? Valami használhatót kérünk, ha lehet...

Jeremiás 6: 16. “Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!”
Jeremiás a régi ösvényekre hívja fel a nép figyelmét, és arra bíztatja őket, hogy keressék meg a jó utat, és járjanak ismét azon, mert csak így találnak nyugalmat a lelküknek. Ezt akkor a nép elutasította. Milyen különös, hogy Jeremiástól számítva, közel 2600 év után is észrevehető Isten népe között ez a törekvés, hogy új utakat keres mert úgy gondolja, hogy a régi ösvény többé nem vállalható. Mi is ez a régi ösvény?
A régi ösvény – a bűnbánó és összetört szív, a megalázkodás, az Isten beszéde iránti engedelmesség, Isten királyi uralmának elismerése és feltétel nélküli vállalása. A régi ösvény, annak a megértése, hogy bűnös vagyok. Nem csak bűneim vannak, hanem egy bűnös emberi természetem is, amely képtelenné tesz a jóra és predesztinál a kárhozatra. Emiatt ki vagyok szolgáltatva Isten haragjának vagy irgalmának. A régi ösvény, annak is a megértése, hogy Isten nem tartozik engem szeretni, mégis Jézus Krisztus befejezett helyettes áldozatáért, felkínálja nekem a kegyelmet, és egyben kereszthordozásra hív, és egy életen át tartó követésre.
Ezzel szemben van egy új út. Az új út keresői nem szeretik a régi ösvényt. Ők inkább arra törekszenek, hogy Istent a maguk hatalma és irányítása alá vonják, úgy a teológiában, mint a gyakorlatban. Istent skatujába zárhatóvá akarják tenni, hogy rendelkezhessenek vele. Ezért aztán, az új út keresőit gyakran arról hallod beszélni, hogy Isten feltétel nélküli szeretete és isteni hatalma az ember rendelkezésére áll független attól, hogy az ember hogyan viszonyul hozzá. Egy olyan Istent akarnak, aki mindenható és szeret, ugyanakkor korlátolt az ember feletti uralma. A mindenható, de korlátolt uralommal rendelkező Isten manipulálható, hatalma a magunk javára fordítható. Ha azonban az Isten mindenható, és az uralma korlátlan, úgy az ember teljesen rá van szorulva az ő irgalmára és kegyelmére, és ez már nem túl jól hangzik az Istent irányítani akaró ember számára.
Éppen ezt hirdeti meg Jeremiás az idézett igeversben. Az Istentől való teljes függés elismerése és újbóli felvállalása az, amire bíztatja a próféta az Isten népét. Ehhez a felszólításhoz egy ígéret is fűződött: - hogy nyugalmat találjatok a ti lelketeknek. Sajnos, a nép erre ott azt felelte, hogy nekik az az út nem kell.
A régi ösvény tehát az Isten uralma alá rendelt élet. Ez a legkiegyensúlyozottabb életforma, így találsz nyugalmat a lelkednek. Így tudsz megszabadulni az aggodalmaidtól, és a félelmeidtől. Ha az ő uralma alatt élsz, akkor az ő védelmét is élvezed. Nyugalmat találsz a lelkednek, mert az ő igája gyönyörűséges, és az ő terhe könnyű.
Az újévben nem új utakat kell keresni, hanem a régi ösvényekhez, az egyetlen jó úthoz vissza térni. Adjon az Úr nekünk vágyat ehhez!