Szüksége volt testre. Azért jött, hogy lehessen teste, amit odaad ezért a világért.
Azért jött, hogy lehessen teste, amit átszegeznek, amit átdöfhetnek egy dárdával, hogya a fejére nyomhassanak egy töviskoronát... hogy az arcát felpofozhassák, hogy a szakálát megtéphessék, hogy a hátát megostorozhassák, hogy szembeköphessék...
Ezért jött Karácsonykor. Ezért volt szüksége testre, ezért lett testté. Hogy legyen valami, amivel meghaljon. Mert csak így érkezhetett el a kegyelem a bűnösökhöz. Ha nem halt volna meg testben a bűnösökért, nem lenne részünk kegyelemben, csak ítéletben.
Ezért a Karácsony nem más, mint előkészület Nagypéntekre. Ne szigeteljük el ezt az ünnepet a többi keresztyén ünneptől. Ne adjunk neki más jelentőséget, mint ami az eredeti jelentősége. Ne vegyük ki a Karácsonyt az üdvtörténet kontextusából. Ne alacsonyítsuk le az ajándékozás és a fenyőfa ünnepévé. Karácsony nem a fenyőfa ünnepe. Karácsony a keresztfa ünnepe.
János apostol szerint a Karácsony lényege így összegezhető: A Fiú Isten, az Ige, az örökkévaló Logosz testté lett, hogy lehessen teste amellyel meghal a világ bűneiért... hogy lehessen egy helyettes áldozat, aki lefizeti a bűn zsoldját a saját testében, akin végrehajttatik a bűnösök bűnének büntetése. Csak így lehet üdvössége annak, aki feltekint a keresztre és hisz.
Ugyanaz a János apostol ír a biblia utolsó lapjain egy fehér lovon ülő, vérbe mártott ruhába öltözöttről, akinek a neve Isten Igéje, és akit mennyei seregek követnek, aki Királyoknak Királya és Uraknak Ura. Őt látja meg majd minden szem, még azok is akik testét általszegezték.
Őróla szól a Karácsonyi történet!
Monday, December 17, 2012
Saturday, March 24, 2012
Sürgős vagy fontos?
Egy dolog általában azért válik sürgőssé, mert elhanyagoltad megtenni időben, vagy pedig nem készítettél tervet a végrehajtására. A legtöbb sürgős dolog határidőhöz van kötve, és mások szabták meg a határidőt, nem te.
A fontos dolgok általában a saját céljainkkal kapcsolatosak, azokat mi tűzzük ki célul magunknak és meg akarjuk valósítani, mert fontosnak tartjuk. Csakhogy a fontos dolgainknak van egy olyan természete is, hogy azok megvalósítására nem szoktunk határidőt felállítani. Azok fontosak ugyan, de ráérnek.
Rohanó világunkban viszont gyakran tapasztaljuk, hogy a sürgős dolgok nem tűrnek halasztást, és olykor szinte azt érezzük, hogy zsarnokoskodnak felettünk. A sürgős dolgok azonnali cselekvést igényelnek: megválaszolni a telefonhívást, vagy az emailt, befejezni a „research papper”-t és éjfélig elküldeni a tanárnak, ott lenni időben a megbeszélésen, még egy munkát beszoritni a már lehetetlenül zsúfolt határidőnaplóba... és így nem jut időnk az általunk igazán fontosnak tartott dolgokra, mert azok ugye várhatnak.
Ha a hívő élet szempontjából vizsgáljuk, hogy mik a fontos dolgok, akkor ilyeneket fogalmazhatunk meg magunknak: többet imádkozni, igeolvasással kezdeni a napot, meglátogatni egy nem-hívő ismerőst, elolvasni és kijegyzetelni egy fontos könyvet, minőségi időt tölteni a szeretteinkkel, gyülekezeti-missziós szolgálatokat végezni.
Ezek igazán fontos dolgok. Valaki azt mondta, hogy amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nem azt kéri, hogy hozzák oda az ágyához a bankbetétjeit és a diplomáit, hadd lássa őket még egyszer az életben. Nem ilyeneket kérnek a haldoklók. Hanem kérik, hogy láthassák még egyeszer a szeretteiket, foghassák a kezüket, imádkozzanak... mert ezek az élet fontos dolgai. Leonard Ravenhill mondta: Egy nap, amikor meglátjuk a mennyei várost, szomorúság fog eltölteni bennünket az elmúlasztott imádságokért, szolgálatokért, szeretetünk kinyilvánításáért. Abban a pillantban tudni fogjuk egyértelműen, hogy mi lett volna igazán fontos az életünkben.
Van-e szabadulás a sürgős dolgok zsarnoksága alól? Ha az Úr Jézusra nézünk, azt látjuk, hogy ő stabil és kiegyensúlyozott volt, őt nem sodorták a külömböző tennivalók. Soha nem volt rossz lelkiismerete azért, mert valamit nem végzett el időben, vagy valamit elhanyagolt, ami fontos lett volna. A főpapi imájában azt mondta: elvégeztem azt a munkát amelyet rámbíztál. Jn. 17: 4.
Mi volt Jézus titka? Az Úr Jézusnak egy Istentől függő, irányított élete volt. Ő a legfontosabb feladatának tartotta, hogy az Atyától függés előfeltételét, ami az imádkozás, azt a legfontosabbá tegye az életében. Ezért olvasunk sokat az evangéliumokban az ő imaéletéről. Márk 1: 35-ben ez van megírva: Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.
Ebben a csendességben tisztázódott a fontos, és vált le róla a sürgős. Ezzel magyarázható, hogy nem lehetett Jézust siettetni vagy hátráltatni. Az Atyával való folyamatos egyeztetés felszabadította Jézust a sürgős dolgok zsarnoksága alól. Ő határozottan haladt a célja felé, kitartó tempóban, és eleget tett a küldetésének.
A legnagyobb bűnünk, az imádságtalan életvitel, ami egyben tudatos függetlenedés Istentől. Ennek a gyakorlati következménye a szétszórtság és az időhiány, a rossz lelkiismeret és a csalódottság, a lelki fáradság és a céltalanság.
Van-e számunkra kiút ebből? Újból Istentől függni, és ebben a függésben szabaddá válni. Jn. 8: 31, 32-ben mondja az Úr Jézus: Ha ti megtartjátok az én ígémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.
A legszabadabbak akkor vagyunk, amikor elkezdjük megtartani az ő beszédét, abból felismerjük az igazságot, és elkezdjük ahhoz ígazítani az életünket.
Segítsen az Úr bennünket erre! Ámmen!
A fontos dolgok általában a saját céljainkkal kapcsolatosak, azokat mi tűzzük ki célul magunknak és meg akarjuk valósítani, mert fontosnak tartjuk. Csakhogy a fontos dolgainknak van egy olyan természete is, hogy azok megvalósítására nem szoktunk határidőt felállítani. Azok fontosak ugyan, de ráérnek.
Rohanó világunkban viszont gyakran tapasztaljuk, hogy a sürgős dolgok nem tűrnek halasztást, és olykor szinte azt érezzük, hogy zsarnokoskodnak felettünk. A sürgős dolgok azonnali cselekvést igényelnek: megválaszolni a telefonhívást, vagy az emailt, befejezni a „research papper”-t és éjfélig elküldeni a tanárnak, ott lenni időben a megbeszélésen, még egy munkát beszoritni a már lehetetlenül zsúfolt határidőnaplóba... és így nem jut időnk az általunk igazán fontosnak tartott dolgokra, mert azok ugye várhatnak.
Ha a hívő élet szempontjából vizsgáljuk, hogy mik a fontos dolgok, akkor ilyeneket fogalmazhatunk meg magunknak: többet imádkozni, igeolvasással kezdeni a napot, meglátogatni egy nem-hívő ismerőst, elolvasni és kijegyzetelni egy fontos könyvet, minőségi időt tölteni a szeretteinkkel, gyülekezeti-missziós szolgálatokat végezni.
Ezek igazán fontos dolgok. Valaki azt mondta, hogy amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nem azt kéri, hogy hozzák oda az ágyához a bankbetétjeit és a diplomáit, hadd lássa őket még egyszer az életben. Nem ilyeneket kérnek a haldoklók. Hanem kérik, hogy láthassák még egyeszer a szeretteiket, foghassák a kezüket, imádkozzanak... mert ezek az élet fontos dolgai. Leonard Ravenhill mondta: Egy nap, amikor meglátjuk a mennyei várost, szomorúság fog eltölteni bennünket az elmúlasztott imádságokért, szolgálatokért, szeretetünk kinyilvánításáért. Abban a pillantban tudni fogjuk egyértelműen, hogy mi lett volna igazán fontos az életünkben.
Van-e szabadulás a sürgős dolgok zsarnoksága alól? Ha az Úr Jézusra nézünk, azt látjuk, hogy ő stabil és kiegyensúlyozott volt, őt nem sodorták a külömböző tennivalók. Soha nem volt rossz lelkiismerete azért, mert valamit nem végzett el időben, vagy valamit elhanyagolt, ami fontos lett volna. A főpapi imájában azt mondta: elvégeztem azt a munkát amelyet rámbíztál. Jn. 17: 4.
Mi volt Jézus titka? Az Úr Jézusnak egy Istentől függő, irányított élete volt. Ő a legfontosabb feladatának tartotta, hogy az Atyától függés előfeltételét, ami az imádkozás, azt a legfontosabbá tegye az életében. Ezért olvasunk sokat az evangéliumokban az ő imaéletéről. Márk 1: 35-ben ez van megírva: Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.
Ebben a csendességben tisztázódott a fontos, és vált le róla a sürgős. Ezzel magyarázható, hogy nem lehetett Jézust siettetni vagy hátráltatni. Az Atyával való folyamatos egyeztetés felszabadította Jézust a sürgős dolgok zsarnoksága alól. Ő határozottan haladt a célja felé, kitartó tempóban, és eleget tett a küldetésének.
A legnagyobb bűnünk, az imádságtalan életvitel, ami egyben tudatos függetlenedés Istentől. Ennek a gyakorlati következménye a szétszórtság és az időhiány, a rossz lelkiismeret és a csalódottság, a lelki fáradság és a céltalanság.
Van-e számunkra kiút ebből? Újból Istentől függni, és ebben a függésben szabaddá válni. Jn. 8: 31, 32-ben mondja az Úr Jézus: Ha ti megtartjátok az én ígémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.
A legszabadabbak akkor vagyunk, amikor elkezdjük megtartani az ő beszédét, abból felismerjük az igazságot, és elkezdjük ahhoz ígazítani az életünket.
Segítsen az Úr bennünket erre! Ámmen!
Saturday, February 4, 2012
Occupy Movement más szemszögből
Úgy tűnik, hogy az Occupy mozgalom még sokáíg hír lesz, pláne, amint kitavaszodik. Érdemes tehát egy kicsit gondolkodni a témával kapcsolatban. Miről is szól az occupy movement, mi a célja?
Személyesen akkor keltette fel jobban az érdeklődésemet ez a téma, amikor a Békehírnök 2011, november 27. számában olvashattunk róla egy terjedelmesebb cikket. Azóta kiderült, hogy az írás nem magyar baptista véleményt tükröz. A cikk írója szerint a New-Yorkban ősszel elkezdődött tiltakozó mozgalom egy pozitív dolog. A szerző említést tesz arról is, hogy a Harvardról diákok csatlakoztak a mozgalomhoz, és azt tartják magukról, hogy ők annak a 99%-nak a képviselői, akikért ma Jézus kiállna (mert, hogy szegény sorban élnek).
A magyarországi olvasónak talán nem tűnik fel az ellentmondás, de aki egy kicsit is témában van az amerikai oktatással és az egyetemi tandíjakkal, az tudja, hogy a Harvardon 45 ezer dollár az átlag éves tandíj. Többnyire a gazdag emberek gyerekei tanulhatnak a neves egyetemen. A legkevésbé sem feltételezhető egy harvard-diákról, hogy ő vagy a szülei a 99% szegény réteghez tartoznának.
Az is elmondható a mozgalomról, hogy nincs világos követelése. Csak folyton azt hangoztatják, hogy a részvénytársaságok, a dúsgazdag 1%. kapzsik, és ők pedig a 99%-hoz tartoznak, akik szegény sorban élnek, és jogosan követelik az igazságos részüket.
Az igazságos vagyonelosztásnak- és a gazdagok kapzsiságának a szólamai között nőttünk fel Magyarországon és Romániában a kommunista rezsim alatt. Azt látom, hogy amit próbálnak most bedolgozni a köztudatba (komoly média segítséggel egyébként), az vastag szocializmus, neomarxizmus. A mozgalom szellemi ihletése ugyanarról a tőről táplálkozik, mint annak idelyén a szoviet forradalom, a marxista-leninista szólamok. Mennyire ismerősek...
Kicsit ironikus is, hogy akik a részvénytársaságokat kapzsisággal vádolják, éppen e mostani követeléseikkel bizonyítják a saját kapzsiságukat, mert mások vagyonát követelik maguknak, amiért nem dolgoztak meg. "A részvénytársaságok nagyok, tehát kapzsik, nekik túl sok van a jóból, nekünk nincs elég, akarunk mi is többet!" Ez tehát a kapzsiság válasza a valós vagy vélt kapzsiságra. Ne felejtsük el, hogy a kapzsiság nem a gazdagok gyengesége, hanem mindenkié. A kapzsiság elsősorban jellemkérdés, nem politikai vagy gazdasági.
Még ha a nagybefektetők és a részvénytársaságok csalásairól beszélnének, az akkor hatékonyabb üzenet lenne, mint csak hajtogatni, hogy a nagyok tellhetetlenek. A kapzsiságot, a telhetetlenséget nem lehet törvénnyel szabályozni, azt csak a Jóisten tudja megtéréssel szabályozni, mert mint gyengeség ott van a szegényben és a gazdagban egyaránt, ott van a szívben. Ha csalásról, sikkasztásról beszélnének és bizonyítékokat mutatnának fel, az már jogi szempontból szabályozható, és úgy lehetne eljárást indítani a károkozók ellen.
Így viszont az egész mozgalom arra jó, hogy anarchiát, rendetlenséget okozzon. Gondoljuk csak tovább: ha valamilyen módon a mozgalom győzne, és a mostani tüntetők hatalmi pozicióba kerülnének, mi történne akkor? Igazságos vagyonelosztás? A szegények jól járnának? A gazdagokat börtönbe zárnák, vagy kivégeznék?
Szegények mindig lesznek közöttetek- mondja Jézus... hozzá tehetnénk azt, hogy gazdagok is mindig lesznek közöttünk.
Ki döntheti el tehát, hogy ki lehet gazdag és ki szegény?
Újabban azt hallom, hogy az occupy movementen belül működik egy radikális csoport, a nevük anonímusz. Azzal foglalkoznak, hogy bizonyos cégek alkalmazottainak a hitelkártyáit elektrónikus ezközökkel feltörik, leszívják a pénzt, és átutálják jótékonysági alapítványoknak.
És még egy hír: Oakland/Californiában 5 millió dollárba került a városnak a tüntetők eddigi károkozása. De semmi baj, ezt majd az adófizetők kipótolják a kemény munkával szerzett jövedelmükből.
Amerikában teret akar hódítani a kommunizmus. Valóban semmi új nincs a nap alatt.
Személyesen akkor keltette fel jobban az érdeklődésemet ez a téma, amikor a Békehírnök 2011, november 27. számában olvashattunk róla egy terjedelmesebb cikket. Azóta kiderült, hogy az írás nem magyar baptista véleményt tükröz. A cikk írója szerint a New-Yorkban ősszel elkezdődött tiltakozó mozgalom egy pozitív dolog. A szerző említést tesz arról is, hogy a Harvardról diákok csatlakoztak a mozgalomhoz, és azt tartják magukról, hogy ők annak a 99%-nak a képviselői, akikért ma Jézus kiállna (mert, hogy szegény sorban élnek).
A magyarországi olvasónak talán nem tűnik fel az ellentmondás, de aki egy kicsit is témában van az amerikai oktatással és az egyetemi tandíjakkal, az tudja, hogy a Harvardon 45 ezer dollár az átlag éves tandíj. Többnyire a gazdag emberek gyerekei tanulhatnak a neves egyetemen. A legkevésbé sem feltételezhető egy harvard-diákról, hogy ő vagy a szülei a 99% szegény réteghez tartoznának.
Az is elmondható a mozgalomról, hogy nincs világos követelése. Csak folyton azt hangoztatják, hogy a részvénytársaságok, a dúsgazdag 1%. kapzsik, és ők pedig a 99%-hoz tartoznak, akik szegény sorban élnek, és jogosan követelik az igazságos részüket.
Az igazságos vagyonelosztásnak- és a gazdagok kapzsiságának a szólamai között nőttünk fel Magyarországon és Romániában a kommunista rezsim alatt. Azt látom, hogy amit próbálnak most bedolgozni a köztudatba (komoly média segítséggel egyébként), az vastag szocializmus, neomarxizmus. A mozgalom szellemi ihletése ugyanarról a tőről táplálkozik, mint annak idelyén a szoviet forradalom, a marxista-leninista szólamok. Mennyire ismerősek...
Kicsit ironikus is, hogy akik a részvénytársaságokat kapzsisággal vádolják, éppen e mostani követeléseikkel bizonyítják a saját kapzsiságukat, mert mások vagyonát követelik maguknak, amiért nem dolgoztak meg. "A részvénytársaságok nagyok, tehát kapzsik, nekik túl sok van a jóból, nekünk nincs elég, akarunk mi is többet!" Ez tehát a kapzsiság válasza a valós vagy vélt kapzsiságra. Ne felejtsük el, hogy a kapzsiság nem a gazdagok gyengesége, hanem mindenkié. A kapzsiság elsősorban jellemkérdés, nem politikai vagy gazdasági.
Még ha a nagybefektetők és a részvénytársaságok csalásairól beszélnének, az akkor hatékonyabb üzenet lenne, mint csak hajtogatni, hogy a nagyok tellhetetlenek. A kapzsiságot, a telhetetlenséget nem lehet törvénnyel szabályozni, azt csak a Jóisten tudja megtéréssel szabályozni, mert mint gyengeség ott van a szegényben és a gazdagban egyaránt, ott van a szívben. Ha csalásról, sikkasztásról beszélnének és bizonyítékokat mutatnának fel, az már jogi szempontból szabályozható, és úgy lehetne eljárást indítani a károkozók ellen.
Így viszont az egész mozgalom arra jó, hogy anarchiát, rendetlenséget okozzon. Gondoljuk csak tovább: ha valamilyen módon a mozgalom győzne, és a mostani tüntetők hatalmi pozicióba kerülnének, mi történne akkor? Igazságos vagyonelosztás? A szegények jól járnának? A gazdagokat börtönbe zárnák, vagy kivégeznék?
Szegények mindig lesznek közöttetek- mondja Jézus... hozzá tehetnénk azt, hogy gazdagok is mindig lesznek közöttünk.
Ki döntheti el tehát, hogy ki lehet gazdag és ki szegény?
Újabban azt hallom, hogy az occupy movementen belül működik egy radikális csoport, a nevük anonímusz. Azzal foglalkoznak, hogy bizonyos cégek alkalmazottainak a hitelkártyáit elektrónikus ezközökkel feltörik, leszívják a pénzt, és átutálják jótékonysági alapítványoknak.
És még egy hír: Oakland/Californiában 5 millió dollárba került a városnak a tüntetők eddigi károkozása. De semmi baj, ezt majd az adófizetők kipótolják a kemény munkával szerzett jövedelmükből.
Amerikában teret akar hódítani a kommunizmus. Valóban semmi új nincs a nap alatt.
Saturday, January 28, 2012
Facebook tanulságok
Ki ne ismerné a "social media" kedvencét, a facebook-ot.
A néhány jó dolog mellett, amit a facebook által kaptunk (gyorsabb információáramlás, könnyebb, egyszerűbb kommunikáció, stb.) szembesülnünk kell az alapvető hátrányával is, amit úgy fogalmaznék meg, hogy időpazarló felszínes foglalatosság.
A facebook-on eltöltött idő nagyrésze fénykép-nézegetéssel és komment-olvasással illetve írással telik el.
Vizsgálgatva önmagamat rájöttem, hogy milyen szándék, milyen belső ígény vélt megvalósulása tart engem a facebook-on. (Persze, a facebook-mániának nem ez az egyetlen mozgatórugója.)
A facebook eredeti szándéka a kapcsolatápolás.
A megjegyzések, üzenetek olvasása és írása ezt próbálja megcélozni. De vajon ez valósul meg?
Egy-egy fénykép lájkolása, vagy rövid megjegyzések hozzáfűzése azt az érzést keltheti, mintha ápolnám a kapcsolataimat. Valójában ez öncsalás, mert valami olyasmit próbál helyettesíteni, amit nem lehet helyettesíteni. A személyes találkozás, az elmélyült beszélgetés, a törődő gesztusok, az együttlétre szánt idő, soha nem helyettesíthető egy facebook megjegyzéssel, vagy egy fénykép közzétételével. Viszont, egy órás facebook-ozás megadja az embernek azt az érzést, hogy eleget tett a kapcsolatápolási kötelezettségének. Ez annyit jelent, hogy egyetlen facebook-barát fényképét sem hagyta lereagálatlanul. Ha nem futotta többre, legalább egy lájkot küldött a kedves ismerősnek, ezzel jelezve, hogy kedveli az illetőt, elismeri az új frizuráját, értékeli a kedves, bölcs megjegyzéseit, stb.
Nemrég az egyik facebook ismerősöm, aki ráadásul kiváló amatőr fényképész, közzétett egy fényképet. Napfelkelte a Fancsikai tónál. Nagyon szép fénykép. Amint azt a szerzővel tisztáztam is, a kép egy őszi hajnalon készült. A nap kontúrja még csak kezd felsejleni a horizonton. A halvány fény gyönyörűen tükröződik a víz síma felszínén, ugyanakkor a víztükrén visszaverődő tükörkép beleolvad a tó felszínén elterülő vékony ködrétegbe.
Mekkora kép! Percekig nézegettem, azonban mennél tovább néztem, annál inkább nőtt a hiányérzetem. Valami hiányzik a képről.
Végül rájöttem. Évekig azon a tavon horgásztam a fiammal. Sok őszi hajnalt töltöttünk ott. Emlékszem, hogy amikor ki érkeztünk, éreztük a víz illatát, éreztük az enyhe őszi szellőt, hallotttuk, mint zizegteti a nádast, éreztük a deret, amint csípdesi az arcunkat. Megfigyelhettük a tóparti kis állatkákat, ahogy a reggeli élelemkeresésükkel voltak elfoglalva, sokszor nem is véve tudomást az emberről. No meg aztán a horgászati előkészületek, a fogás lehetőségének az izgalma, ami különös élénkséget adott a reggeli órákban.
Szóval, rájöttem, hogy igzából ez hiányzik a fényképről. Egy fénykép mindezt nem adhatja meg. Ez csak egy kép a valóságról, én viszont ismerem a valóságot, mert gyakran jártam ott.
Nem így vagyunk a kapcsolatainkkal is? Megelégedtünk a facebook szintű barátságokkal, ismeretségekkel, és lemondtunk a valóságról? Ennyire felgyorsult volna a világ, hogy még a személyes kapcsolatainkat is virtuálisan intézzük? Egy néhány fénykép, néhány olcsó kis megjegyzés és néhány hiúságnövelő lájk – ebben merül ki a barátainkkal való kapcsolatunk?
A lelkem tiltakozik ez ellen. Hol vannak azok az idők, amikor az ember leült, és átgondolt leveleket írt a szeretteinek, a barátainak, mégpedig papírra írta kézzel? Vagy amikor fél éjszakát átbeszélgettél a barátoddal, és még a hallgatásotok is többet mondott, mint most ezer fénykép, lájk vagy komment?
Manapság gyakran előfordul az is, hogy egy fedél alatt élve, több időt töltünk el a kis szánalmas fényképnézegetéssel és kommentelgetéssel, mint a saját szeretteinkkel, ...és ráadásul azt gondoljuk, hogy ez fontos, mert kapcsolatokat ápolunk.
A magam részéről ezért is döntöttem el, hogy ezután rendszeresen tartok facebook bőjtöt, tudatosan megvonva magamtól ezt az oly időrabló, de kevés haszonnal járó tevékenységet.
Mert fontosabb a hús-vér ember, mint a virtuális barát, és fontosabb az előttem álló reális feladat, mint a fényképnézegetés és megjegyzés írogatás kényszere. Folytatás következik...
A néhány jó dolog mellett, amit a facebook által kaptunk (gyorsabb információáramlás, könnyebb, egyszerűbb kommunikáció, stb.) szembesülnünk kell az alapvető hátrányával is, amit úgy fogalmaznék meg, hogy időpazarló felszínes foglalatosság.
A facebook-on eltöltött idő nagyrésze fénykép-nézegetéssel és komment-olvasással illetve írással telik el.
Vizsgálgatva önmagamat rájöttem, hogy milyen szándék, milyen belső ígény vélt megvalósulása tart engem a facebook-on. (Persze, a facebook-mániának nem ez az egyetlen mozgatórugója.)
A facebook eredeti szándéka a kapcsolatápolás.
A megjegyzések, üzenetek olvasása és írása ezt próbálja megcélozni. De vajon ez valósul meg?
Egy-egy fénykép lájkolása, vagy rövid megjegyzések hozzáfűzése azt az érzést keltheti, mintha ápolnám a kapcsolataimat. Valójában ez öncsalás, mert valami olyasmit próbál helyettesíteni, amit nem lehet helyettesíteni. A személyes találkozás, az elmélyült beszélgetés, a törődő gesztusok, az együttlétre szánt idő, soha nem helyettesíthető egy facebook megjegyzéssel, vagy egy fénykép közzétételével. Viszont, egy órás facebook-ozás megadja az embernek azt az érzést, hogy eleget tett a kapcsolatápolási kötelezettségének. Ez annyit jelent, hogy egyetlen facebook-barát fényképét sem hagyta lereagálatlanul. Ha nem futotta többre, legalább egy lájkot küldött a kedves ismerősnek, ezzel jelezve, hogy kedveli az illetőt, elismeri az új frizuráját, értékeli a kedves, bölcs megjegyzéseit, stb.
Nemrég az egyik facebook ismerősöm, aki ráadásul kiváló amatőr fényképész, közzétett egy fényképet. Napfelkelte a Fancsikai tónál. Nagyon szép fénykép. Amint azt a szerzővel tisztáztam is, a kép egy őszi hajnalon készült. A nap kontúrja még csak kezd felsejleni a horizonton. A halvány fény gyönyörűen tükröződik a víz síma felszínén, ugyanakkor a víztükrén visszaverődő tükörkép beleolvad a tó felszínén elterülő vékony ködrétegbe.
Mekkora kép! Percekig nézegettem, azonban mennél tovább néztem, annál inkább nőtt a hiányérzetem. Valami hiányzik a képről.
Végül rájöttem. Évekig azon a tavon horgásztam a fiammal. Sok őszi hajnalt töltöttünk ott. Emlékszem, hogy amikor ki érkeztünk, éreztük a víz illatát, éreztük az enyhe őszi szellőt, hallotttuk, mint zizegteti a nádast, éreztük a deret, amint csípdesi az arcunkat. Megfigyelhettük a tóparti kis állatkákat, ahogy a reggeli élelemkeresésükkel voltak elfoglalva, sokszor nem is véve tudomást az emberről. No meg aztán a horgászati előkészületek, a fogás lehetőségének az izgalma, ami különös élénkséget adott a reggeli órákban.
Szóval, rájöttem, hogy igzából ez hiányzik a fényképről. Egy fénykép mindezt nem adhatja meg. Ez csak egy kép a valóságról, én viszont ismerem a valóságot, mert gyakran jártam ott.
Nem így vagyunk a kapcsolatainkkal is? Megelégedtünk a facebook szintű barátságokkal, ismeretségekkel, és lemondtunk a valóságról? Ennyire felgyorsult volna a világ, hogy még a személyes kapcsolatainkat is virtuálisan intézzük? Egy néhány fénykép, néhány olcsó kis megjegyzés és néhány hiúságnövelő lájk – ebben merül ki a barátainkkal való kapcsolatunk?
A lelkem tiltakozik ez ellen. Hol vannak azok az idők, amikor az ember leült, és átgondolt leveleket írt a szeretteinek, a barátainak, mégpedig papírra írta kézzel? Vagy amikor fél éjszakát átbeszélgettél a barátoddal, és még a hallgatásotok is többet mondott, mint most ezer fénykép, lájk vagy komment?
Manapság gyakran előfordul az is, hogy egy fedél alatt élve, több időt töltünk el a kis szánalmas fényképnézegetéssel és kommentelgetéssel, mint a saját szeretteinkkel, ...és ráadásul azt gondoljuk, hogy ez fontos, mert kapcsolatokat ápolunk.
A magam részéről ezért is döntöttem el, hogy ezután rendszeresen tartok facebook bőjtöt, tudatosan megvonva magamtól ezt az oly időrabló, de kevés haszonnal járó tevékenységet.
Mert fontosabb a hús-vér ember, mint a virtuális barát, és fontosabb az előttem álló reális feladat, mint a fényképnézegetés és megjegyzés írogatás kényszere. Folytatás következik...
Saturday, January 7, 2012
Az erős lelket újítsd meg bennem!
Az 1Sámuel 30: 6-ban a következő mondatot találjuk: Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.
Történt mindez Dávid életének egy nagyon szorult pillanatában. Amíg ő a csapatával a filiszteusokkal együtt készült hadba vonulni Saul ellen, az amálekiták feldúlták Siklágot, ahol Dávid és emberei letelepedtek családjaikkal. Asszonyokat, gyerekeket, ingóságukat elhurcolták. Dávidot Ákis hazaküldte, mert nem bíztak meg benne a filiszteusok. Amikor hazaérkezett Dávid és az emberei, csak a felégetett várost találták. Nagy sírásba kezdett a hadinép. Úgy elkeseredtek, hogy majdnem meglincselték Dávidot.
Dávid azonban megerősíté magát az Úrban.
Mit jelentett ez egészen konkrétan?
Dávid vezetést kért az Úrtól. Mit csináljak most? Üldözzem-e az amálekitákat? Utólérem-e őket?
Megkapta a választ: Üldözd, mert bizonyosan utóléred és szabadítást szerzel!
Ettől fogva Dávid bátran és határozottan cselekedett. Isten vezetését tapasztalta meg egészen a győzelemig. Mindent visszaszerzett, és a családjaikat is épségben kapták vissza ő és az emberei.
A 2012. évi mottónk Dávid imádságából, ez a szép mondat: Az erős lelket újítsd meg bennem!
Ebben az évben is lesznek majd krízis helyzetek. Nagy szükségünk lesz az erős lélekre. Önmagunkban nem vagyunk erősek. Az Isten beszéde, amely személyesen megszólít, amelyre hittel ráállhatok lesz lélekké és erővé bennem. Semmi más nem teheti biztossá a lépteinket, csak az Ígét felhasználó Szentlélek.
Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Legyen ez mindannyiunk imádsága. Ámmen!
Történt mindez Dávid életének egy nagyon szorult pillanatában. Amíg ő a csapatával a filiszteusokkal együtt készült hadba vonulni Saul ellen, az amálekiták feldúlták Siklágot, ahol Dávid és emberei letelepedtek családjaikkal. Asszonyokat, gyerekeket, ingóságukat elhurcolták. Dávidot Ákis hazaküldte, mert nem bíztak meg benne a filiszteusok. Amikor hazaérkezett Dávid és az emberei, csak a felégetett várost találták. Nagy sírásba kezdett a hadinép. Úgy elkeseredtek, hogy majdnem meglincselték Dávidot.
Dávid azonban megerősíté magát az Úrban.
Mit jelentett ez egészen konkrétan?
Dávid vezetést kért az Úrtól. Mit csináljak most? Üldözzem-e az amálekitákat? Utólérem-e őket?
Megkapta a választ: Üldözd, mert bizonyosan utóléred és szabadítást szerzel!
Ettől fogva Dávid bátran és határozottan cselekedett. Isten vezetését tapasztalta meg egészen a győzelemig. Mindent visszaszerzett, és a családjaikat is épségben kapták vissza ő és az emberei.
A 2012. évi mottónk Dávid imádságából, ez a szép mondat: Az erős lelket újítsd meg bennem!
Ebben az évben is lesznek majd krízis helyzetek. Nagy szükségünk lesz az erős lélekre. Önmagunkban nem vagyunk erősek. Az Isten beszéde, amely személyesen megszólít, amelyre hittel ráállhatok lesz lélekké és erővé bennem. Semmi más nem teheti biztossá a lépteinket, csak az Ígét felhasználó Szentlélek.
Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Legyen ez mindannyiunk imádsága. Ámmen!
Thursday, January 5, 2012
Újévi imádság ... is lehetne
Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg.
Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dícséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.
Assisi Ferenc olasz szerzetes (1181 – 1226)
Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dícséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.
Assisi Ferenc olasz szerzetes (1181 – 1226)
Monday, January 2, 2012
A régi ösvény
Dale Moody, a The Word of Truth, (biblikus reveláción nyugvó keresztyén tanok összegzése) című könyvében a következőket írja: „Az evangelikáloknak mára már tudniuk kellene, hogy a keresztyén teológia többé nem térhet vissza a bibliakritika és a tudományos felfedezések előtti állapotához.” (Protestáns fundamentalizmus , 23. oldal).
Ahhoz, hogy jól értsük ezt az állítást, tudnunk kellene, hogy mit ért a szerző e három fogalom alatt: evangelikál, bibliakritika és tudományos felfedezések.
Nagyon egyszerűen fogalmazva az evangelikál gondolkodók hisznek a bibliai szövegek tévedhetetlenségében és Szentlélektől való ihletésében. Hiszik azt, hogy a biblia történelmi és kronológiai szempontból megbízható, a benne szereplő személyek, beleértve a názáreti Jézust, történelmi személyek.
A bibliakritika a 19. században és a 20. század első felében élte virágkorát. Megkísérelte természetfelettiségétől megfosztva, egyszerű könyvként kezelni a bibliát. A bibliakritika teológusai támadták a biblia történelmi megbízhatóságát, különösen a történelmi Jézus létezését. Kritikájuk másik fontos területe a bibliai szövegek értelmezése volt. Kritikai munkájuk során némelyek eljutottak arra a „felismerésre”, hogy a történelmi Jézus nem létezett, azonban a neki tulajdonított tanításokat elismerték úgy, mint alkalmazható életelveket.
Tudományos felfedezések alatt, a szerző azokra a főleg archeológiai, de más, földrajzi, geológiai felfedezésekre is utal, amelyek megtámogatták a bibliakritikusok elméleteit. Meg kell jegyezni, hogy a biblia történetiségét legalább 6000 archeológiai felfedezés támogatja.
A fenti idézet célzást tesz egy olyan keresztyén teológiára, amely valamikor hitt a bibliában és Krisztus történetiségében, de az a fajta fenntartások nélküli hit ma már nem vállalható.
Olvasva a fenti sorokat, gondolhatja valaki: Újév van! Mi közünk nekünk a bibliakritikához? Valami használhatót kérünk, ha lehet...
Jeremiás 6: 16. “Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!”
Jeremiás a régi ösvényekre hívja fel a nép figyelmét, és arra bíztatja őket, hogy keressék meg a jó utat, és járjanak ismét azon, mert csak így találnak nyugalmat a lelküknek. Ezt akkor a nép elutasította. Milyen különös, hogy Jeremiástól számítva, közel 2600 év után is észrevehető Isten népe között ez a törekvés, hogy új utakat keres mert úgy gondolja, hogy a régi ösvény többé nem vállalható. Mi is ez a régi ösvény?
A régi ösvény – a bűnbánó és összetört szív, a megalázkodás, az Isten beszéde iránti engedelmesség, Isten királyi uralmának elismerése és feltétel nélküli vállalása. A régi ösvény, annak a megértése, hogy bűnös vagyok. Nem csak bűneim vannak, hanem egy bűnös emberi természetem is, amely képtelenné tesz a jóra és predesztinál a kárhozatra. Emiatt ki vagyok szolgáltatva Isten haragjának vagy irgalmának. A régi ösvény, annak is a megértése, hogy Isten nem tartozik engem szeretni, mégis Jézus Krisztus befejezett helyettes áldozatáért, felkínálja nekem a kegyelmet, és egyben kereszthordozásra hív, és egy életen át tartó követésre.
Ezzel szemben van egy új út. Az új út keresői nem szeretik a régi ösvényt. Ők inkább arra törekszenek, hogy Istent a maguk hatalma és irányítása alá vonják, úgy a teológiában, mint a gyakorlatban. Istent skatujába zárhatóvá akarják tenni, hogy rendelkezhessenek vele. Ezért aztán, az új út keresőit gyakran arról hallod beszélni, hogy Isten feltétel nélküli szeretete és isteni hatalma az ember rendelkezésére áll független attól, hogy az ember hogyan viszonyul hozzá. Egy olyan Istent akarnak, aki mindenható és szeret, ugyanakkor korlátolt az ember feletti uralma. A mindenható, de korlátolt uralommal rendelkező Isten manipulálható, hatalma a magunk javára fordítható. Ha azonban az Isten mindenható, és az uralma korlátlan, úgy az ember teljesen rá van szorulva az ő irgalmára és kegyelmére, és ez már nem túl jól hangzik az Istent irányítani akaró ember számára.
Éppen ezt hirdeti meg Jeremiás az idézett igeversben. Az Istentől való teljes függés elismerése és újbóli felvállalása az, amire bíztatja a próféta az Isten népét. Ehhez a felszólításhoz egy ígéret is fűződött: - hogy nyugalmat találjatok a ti lelketeknek. Sajnos, a nép erre ott azt felelte, hogy nekik az az út nem kell.
A régi ösvény tehát az Isten uralma alá rendelt élet. Ez a legkiegyensúlyozottabb életforma, így találsz nyugalmat a lelkednek. Így tudsz megszabadulni az aggodalmaidtól, és a félelmeidtől. Ha az ő uralma alatt élsz, akkor az ő védelmét is élvezed. Nyugalmat találsz a lelkednek, mert az ő igája gyönyörűséges, és az ő terhe könnyű.
Az újévben nem új utakat kell keresni, hanem a régi ösvényekhez, az egyetlen jó úthoz vissza térni. Adjon az Úr nekünk vágyat ehhez!
Ahhoz, hogy jól értsük ezt az állítást, tudnunk kellene, hogy mit ért a szerző e három fogalom alatt: evangelikál, bibliakritika és tudományos felfedezések.
Nagyon egyszerűen fogalmazva az evangelikál gondolkodók hisznek a bibliai szövegek tévedhetetlenségében és Szentlélektől való ihletésében. Hiszik azt, hogy a biblia történelmi és kronológiai szempontból megbízható, a benne szereplő személyek, beleértve a názáreti Jézust, történelmi személyek.
A bibliakritika a 19. században és a 20. század első felében élte virágkorát. Megkísérelte természetfelettiségétől megfosztva, egyszerű könyvként kezelni a bibliát. A bibliakritika teológusai támadták a biblia történelmi megbízhatóságát, különösen a történelmi Jézus létezését. Kritikájuk másik fontos területe a bibliai szövegek értelmezése volt. Kritikai munkájuk során némelyek eljutottak arra a „felismerésre”, hogy a történelmi Jézus nem létezett, azonban a neki tulajdonított tanításokat elismerték úgy, mint alkalmazható életelveket.
Tudományos felfedezések alatt, a szerző azokra a főleg archeológiai, de más, földrajzi, geológiai felfedezésekre is utal, amelyek megtámogatták a bibliakritikusok elméleteit. Meg kell jegyezni, hogy a biblia történetiségét legalább 6000 archeológiai felfedezés támogatja.
A fenti idézet célzást tesz egy olyan keresztyén teológiára, amely valamikor hitt a bibliában és Krisztus történetiségében, de az a fajta fenntartások nélküli hit ma már nem vállalható.
Olvasva a fenti sorokat, gondolhatja valaki: Újév van! Mi közünk nekünk a bibliakritikához? Valami használhatót kérünk, ha lehet...
Jeremiás 6: 16. “Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!”
Jeremiás a régi ösvényekre hívja fel a nép figyelmét, és arra bíztatja őket, hogy keressék meg a jó utat, és járjanak ismét azon, mert csak így találnak nyugalmat a lelküknek. Ezt akkor a nép elutasította. Milyen különös, hogy Jeremiástól számítva, közel 2600 év után is észrevehető Isten népe között ez a törekvés, hogy új utakat keres mert úgy gondolja, hogy a régi ösvény többé nem vállalható. Mi is ez a régi ösvény?
A régi ösvény – a bűnbánó és összetört szív, a megalázkodás, az Isten beszéde iránti engedelmesség, Isten királyi uralmának elismerése és feltétel nélküli vállalása. A régi ösvény, annak a megértése, hogy bűnös vagyok. Nem csak bűneim vannak, hanem egy bűnös emberi természetem is, amely képtelenné tesz a jóra és predesztinál a kárhozatra. Emiatt ki vagyok szolgáltatva Isten haragjának vagy irgalmának. A régi ösvény, annak is a megértése, hogy Isten nem tartozik engem szeretni, mégis Jézus Krisztus befejezett helyettes áldozatáért, felkínálja nekem a kegyelmet, és egyben kereszthordozásra hív, és egy életen át tartó követésre.
Ezzel szemben van egy új út. Az új út keresői nem szeretik a régi ösvényt. Ők inkább arra törekszenek, hogy Istent a maguk hatalma és irányítása alá vonják, úgy a teológiában, mint a gyakorlatban. Istent skatujába zárhatóvá akarják tenni, hogy rendelkezhessenek vele. Ezért aztán, az új út keresőit gyakran arról hallod beszélni, hogy Isten feltétel nélküli szeretete és isteni hatalma az ember rendelkezésére áll független attól, hogy az ember hogyan viszonyul hozzá. Egy olyan Istent akarnak, aki mindenható és szeret, ugyanakkor korlátolt az ember feletti uralma. A mindenható, de korlátolt uralommal rendelkező Isten manipulálható, hatalma a magunk javára fordítható. Ha azonban az Isten mindenható, és az uralma korlátlan, úgy az ember teljesen rá van szorulva az ő irgalmára és kegyelmére, és ez már nem túl jól hangzik az Istent irányítani akaró ember számára.
Éppen ezt hirdeti meg Jeremiás az idézett igeversben. Az Istentől való teljes függés elismerése és újbóli felvállalása az, amire bíztatja a próféta az Isten népét. Ehhez a felszólításhoz egy ígéret is fűződött: - hogy nyugalmat találjatok a ti lelketeknek. Sajnos, a nép erre ott azt felelte, hogy nekik az az út nem kell.
A régi ösvény tehát az Isten uralma alá rendelt élet. Ez a legkiegyensúlyozottabb életforma, így találsz nyugalmat a lelkednek. Így tudsz megszabadulni az aggodalmaidtól, és a félelmeidtől. Ha az ő uralma alatt élsz, akkor az ő védelmét is élvezed. Nyugalmat találsz a lelkednek, mert az ő igája gyönyörűséges, és az ő terhe könnyű.
Az újévben nem új utakat kell keresni, hanem a régi ösvényekhez, az egyetlen jó úthoz vissza térni. Adjon az Úr nekünk vágyat ehhez!
Saturday, December 10, 2011
Miért lágymeleg a krisztusvárásunk?
A. W. Tozer
Közvetlenül a második világháború után, hallottam egy nagyszerű déli prédikátort azt mondani, hogy aggódik figyelve az akkori prófécia-hullám iránti túlzott érdeklődést, mert ha a lelkes magyarázók melléfognak, az emiatti csalódás kiöli az emberekből az áldott reménységet.
Az illető prófétált, vagy legalább is kiválóan ismerte az emberi természetet, mert amit ő előre megmondott, az pontosan be is következett. Krisztus jövetelének a reménysége teljesen kihalt az evangéliumi keresztyének közül. Nem azt mondom ezzel, hogy a Bibliát követő keresztyének feladták volna a második advent tanát. Semmiképpen nem ezt akarom állítani. Az evangéliumi hívők nagy többsége ragaszkodik ahhoz a teológiai tételhez, melyszerint Jézus Krisztus valamikor, egy napon visszatér a földre személyesen. Jézus Krisztus végső győzelme megrendíthetetlen tanítás a Szentírás alapján... egy áldott reménység, amely sajnos kihaló félben van. Ahol mégis még beszélnek róla, ott főleg akadémiai- vagy politikai témaként tárgyalják. Az örömteljes, személyes összetevője teljesen elveszett.
Hol vannak azok, akik vágyakoznak, epekednek és sóvárognak az ő eljövetele után?
A krisztusvárás, mely oly annyira égett az első keresztyénekben, úgy látszik, mára teljesen kiégett. Csak a hamú maradt meg.
Egészen bizonyos, hogy a Krisztus visszajövetele iránti sóvárgás és epekedés különbözteti meg a személyes reménységet, a pusztán teológiai reménységtől. A helyes tan ismerete, a második eljövetel helyes teológiája soha nem tudja helyettesíteni benned azt a szeretettől feltüzelt vágyat, hogy egy napon meglásd Őt úgy, amint van.
Hogyha a gyöngéd vágyakozás eltünt az advent reménységéből, annak oka van, és azt hiszem tudom, mi az oka, vagy az okai, mert nem csak egy okról beszélünk.
Az egyik ok, egyszerűen az a népszerű fundamentalista teológia, amely inkább a kereszt hasznosságát hangsúlyozta, és nem a kereszten meghalt személy szépségét. A megváltott ember Krisztussal való kapcsolatát így ahelyett, hogy személyessé tették volna, szerződés szerűvé tették. Krisztus munkáját addig hangsúlyozták, míg végül elfedte Krisztus személyét. Megengedték, hogy a helyettes áldozat hatálytalanítsa a személy azonosságát. Amit tett értem, úgy tűnik fontosabb lett, mint aki ő nekem. A megváltás úgy van bemutatva, mint egy polcról levehető tranzakció, amit elfogadunk, de az egész dologból hiányzik az érzelmi tartalom. Pedig valakit nagyon szeretnünk kell ahhoz, hogy ébren maradjunk, és várjunk a jövetelére. Nos, ez magyarázatot adhat arra, hogy miért hiányzik az erő az adventi reménységből, azok életében is, akik egyébként hisznek benne.
A másik ok, amiért hiányzik a sóvárgás Krisztus visszajövetelének a várásából, az, hogy a keresztyének annyira jól érzik magukat ebben a világban. Kevés vágy van a szívekben, itt hagyni a világot. Azon vezetők számára, akik ma tempót diktálnak, és meghatározzák a vallás tartalmát és minőségét, a keresztyénség egy rendkívüli hasznot hajtó foglalkozás lett. Az arany utcák nem mondanak sokat annak, aki könnyedén halmozza az aranyat és az ezüstöt, az Úr szolgálatában itt a földön. A mennyország reménységét, afféle biztosításként akarjuk fenntartani a halálunk napjára, da amíg egészségesek vagyunk és kényelemben élünk, miért cserélnénk fel ezt a jót, valami olyannal, amiről keveset tudunk? Így érvel a testi gondolkodás, és ezt olyan finoman teszi, hogy észre sem vesszük magunkon.
Továbbá, e mostani időkben a vallás nagyon remek mullatsággá vált, így hát mi az a nagy siettség a mennyországba? A keresztyénség, szemben azzal, amit egyesek gondoltak róla, egy újabb, és magasabb szintű szórakozási forma. Krisztus megszenvedett mindenért. Ő elsírta az összes könnyet, elhordozta az összes keresztet; nekünk nem maradt más, mint élvezni az ő szívettépő szenvedéseinek a hasznát, amely haszon a világból leutánzott vallásos örömökben testesül meg, miközben a kivitelezése Jézus nevében történik...
A történelem igazolja, hogy az egyház életében a szenvedéssel teljes idők, egyben a felfelé tekintés időszakai is voltak. A nyomorúság mindig józanságot munkált Isten népe életében, és arra késztette őket, hogy sóvárogva gondoljanak az Úr visszajövetelére. A mi mostani túlzott elfoglaltságunk a világgal, lehet egy figyelmeztetés is arra nézve, hogy keserű napok következnek.
Isten valahogyan le fog szoktatni minket erről a világról – ha lehetséges, akkor könnyű úton, de ha szükséges, akkor keményebb módon. Ez csak tőlünk függ.
Közvetlenül a második világháború után, hallottam egy nagyszerű déli prédikátort azt mondani, hogy aggódik figyelve az akkori prófécia-hullám iránti túlzott érdeklődést, mert ha a lelkes magyarázók melléfognak, az emiatti csalódás kiöli az emberekből az áldott reménységet.
Az illető prófétált, vagy legalább is kiválóan ismerte az emberi természetet, mert amit ő előre megmondott, az pontosan be is következett. Krisztus jövetelének a reménysége teljesen kihalt az evangéliumi keresztyének közül. Nem azt mondom ezzel, hogy a Bibliát követő keresztyének feladták volna a második advent tanát. Semmiképpen nem ezt akarom állítani. Az evangéliumi hívők nagy többsége ragaszkodik ahhoz a teológiai tételhez, melyszerint Jézus Krisztus valamikor, egy napon visszatér a földre személyesen. Jézus Krisztus végső győzelme megrendíthetetlen tanítás a Szentírás alapján... egy áldott reménység, amely sajnos kihaló félben van. Ahol mégis még beszélnek róla, ott főleg akadémiai- vagy politikai témaként tárgyalják. Az örömteljes, személyes összetevője teljesen elveszett.
Hol vannak azok, akik vágyakoznak, epekednek és sóvárognak az ő eljövetele után?
A krisztusvárás, mely oly annyira égett az első keresztyénekben, úgy látszik, mára teljesen kiégett. Csak a hamú maradt meg.
Egészen bizonyos, hogy a Krisztus visszajövetele iránti sóvárgás és epekedés különbözteti meg a személyes reménységet, a pusztán teológiai reménységtől. A helyes tan ismerete, a második eljövetel helyes teológiája soha nem tudja helyettesíteni benned azt a szeretettől feltüzelt vágyat, hogy egy napon meglásd Őt úgy, amint van.
Hogyha a gyöngéd vágyakozás eltünt az advent reménységéből, annak oka van, és azt hiszem tudom, mi az oka, vagy az okai, mert nem csak egy okról beszélünk.
Az egyik ok, egyszerűen az a népszerű fundamentalista teológia, amely inkább a kereszt hasznosságát hangsúlyozta, és nem a kereszten meghalt személy szépségét. A megváltott ember Krisztussal való kapcsolatát így ahelyett, hogy személyessé tették volna, szerződés szerűvé tették. Krisztus munkáját addig hangsúlyozták, míg végül elfedte Krisztus személyét. Megengedték, hogy a helyettes áldozat hatálytalanítsa a személy azonosságát. Amit tett értem, úgy tűnik fontosabb lett, mint aki ő nekem. A megváltás úgy van bemutatva, mint egy polcról levehető tranzakció, amit elfogadunk, de az egész dologból hiányzik az érzelmi tartalom. Pedig valakit nagyon szeretnünk kell ahhoz, hogy ébren maradjunk, és várjunk a jövetelére. Nos, ez magyarázatot adhat arra, hogy miért hiányzik az erő az adventi reménységből, azok életében is, akik egyébként hisznek benne.
A másik ok, amiért hiányzik a sóvárgás Krisztus visszajövetelének a várásából, az, hogy a keresztyének annyira jól érzik magukat ebben a világban. Kevés vágy van a szívekben, itt hagyni a világot. Azon vezetők számára, akik ma tempót diktálnak, és meghatározzák a vallás tartalmát és minőségét, a keresztyénség egy rendkívüli hasznot hajtó foglalkozás lett. Az arany utcák nem mondanak sokat annak, aki könnyedén halmozza az aranyat és az ezüstöt, az Úr szolgálatában itt a földön. A mennyország reménységét, afféle biztosításként akarjuk fenntartani a halálunk napjára, da amíg egészségesek vagyunk és kényelemben élünk, miért cserélnénk fel ezt a jót, valami olyannal, amiről keveset tudunk? Így érvel a testi gondolkodás, és ezt olyan finoman teszi, hogy észre sem vesszük magunkon.
Továbbá, e mostani időkben a vallás nagyon remek mullatsággá vált, így hát mi az a nagy siettség a mennyországba? A keresztyénség, szemben azzal, amit egyesek gondoltak róla, egy újabb, és magasabb szintű szórakozási forma. Krisztus megszenvedett mindenért. Ő elsírta az összes könnyet, elhordozta az összes keresztet; nekünk nem maradt más, mint élvezni az ő szívettépő szenvedéseinek a hasznát, amely haszon a világból leutánzott vallásos örömökben testesül meg, miközben a kivitelezése Jézus nevében történik...
A történelem igazolja, hogy az egyház életében a szenvedéssel teljes idők, egyben a felfelé tekintés időszakai is voltak. A nyomorúság mindig józanságot munkált Isten népe életében, és arra késztette őket, hogy sóvárogva gondoljanak az Úr visszajövetelére. A mi mostani túlzott elfoglaltságunk a világgal, lehet egy figyelmeztetés is arra nézve, hogy keserű napok következnek.
Isten valahogyan le fog szoktatni minket erről a világról – ha lehetséges, akkor könnyű úton, de ha szükséges, akkor keményebb módon. Ez csak tőlünk függ.
Saturday, December 3, 2011
Megjegyzés az "Újragondolóknak"
"...A nők védelmében" című íráshoz fűzött Facebook kommenteket is elolvasva, írom ezt a megjegyzésemet.
Kedves Újragondoló! Lázadsz minden intézményesített keresztyénség ellen. Ez nem baj, mások, máshol, más korokban is megtették. Bár abban nem vagyok biztos, hogy amikor keresztyénekről beszélsz, valóban azok is, akiket te annak tartasz.
Brian McLaren (emergent church) hasonló, progresszív gondolatokat fogalmaz meg, mint te. Tőle merítettél, vagy csak úgy jön?
Az általam olvasott keresztyén gondolkodók mindig Isten önkijelentéséből indultak ki, amikor az emberek életét próbálták megérteni, és nekik utat mutani. Ezzel szemben, a ti írásaitokban mindig az ember és az állapota a kiinduló pont. Isten is csak azért kerül a képbe, mert ő megértőbb, mint bárki más, és nála talán van megoldás az ember vergődéseire.
Van tehát, a fenti teológia és a lenti. A fenti Istenből indul ki, a lenti az emberből. A fenti, az teológia, a lenti, azt gondolom csak humanizmus. Amikor Isten csak egy fontos kellék az ember boldogulásához, de a mindennapi gyakorlati életünkbe nem szólhat bele, az humanizmus. Ha bele akar szólni, azt már moralizálásnak tekintjük. Moralizálásról csak akkor beszélhetünk, véleményem szerint, ha Isten nélkül bíztatjuk egymást a jóra. De ha rákérdez valaki, hogy: -ugyanmár, miért bocsássak meg(lásd: előző bejegyzés, Let it go), akkor erre nem tudjuk azt válaszolni, hogy: -azért mert a tökéletes szent Isten áll a megbocsátásra való felszólítás mögött. És így mi marad? Hát az, hogy te sem vagy különb mint én. Hát akkor szeressük egymást legalább mi...
A biblia Istene nem csak szeretet, hanem szentség is. Krisztus nem csak szeretettel volt teljes, hanem igazsággal is. Ő nem csak a bűneinket veszi el, hanem az életünket kéri, mert az önmagáéhoz hasonlóvá akarja átformálni.
Ha azt mondod az embernek, hogy Isten szeret téged: azt válaszolhatja rá: -ó igen? Ez nagyszerű, hiszen én is szeretem magamat. Ezek szerint segít nekem jobban szeretni magamat? Hát ez elképesztően szuper. Ja, és van egy terve velem az Istennek? Na hát, hihetetlen. Nekem is van egy szuper tervem magammal kapcsolatban. Isten segít nekem a terveimben! Ez fantasztikus.
Így kinálunk fel az embereknek egy magunkfaragta humanista istent.
A lázadó lélek még ezzel az istennel is perlekedik, panaszkodik rá, vagy neki, de a végén kiegyeznek valahogy, hiszen a mi kreációnk, egy nyelvet beszélünk, és csak annyi tiszteletet kap, amennyit megédemel tőlünk.
..........................................
Késő van. Ezt csak abba hagyni lehet, befejezni nem.
Békességetek bőséges legyen.
Kedves Újragondoló! Lázadsz minden intézményesített keresztyénség ellen. Ez nem baj, mások, máshol, más korokban is megtették. Bár abban nem vagyok biztos, hogy amikor keresztyénekről beszélsz, valóban azok is, akiket te annak tartasz.
Brian McLaren (emergent church) hasonló, progresszív gondolatokat fogalmaz meg, mint te. Tőle merítettél, vagy csak úgy jön?
Az általam olvasott keresztyén gondolkodók mindig Isten önkijelentéséből indultak ki, amikor az emberek életét próbálták megérteni, és nekik utat mutani. Ezzel szemben, a ti írásaitokban mindig az ember és az állapota a kiinduló pont. Isten is csak azért kerül a képbe, mert ő megértőbb, mint bárki más, és nála talán van megoldás az ember vergődéseire.
Van tehát, a fenti teológia és a lenti. A fenti Istenből indul ki, a lenti az emberből. A fenti, az teológia, a lenti, azt gondolom csak humanizmus. Amikor Isten csak egy fontos kellék az ember boldogulásához, de a mindennapi gyakorlati életünkbe nem szólhat bele, az humanizmus. Ha bele akar szólni, azt már moralizálásnak tekintjük. Moralizálásról csak akkor beszélhetünk, véleményem szerint, ha Isten nélkül bíztatjuk egymást a jóra. De ha rákérdez valaki, hogy: -ugyanmár, miért bocsássak meg(lásd: előző bejegyzés, Let it go), akkor erre nem tudjuk azt válaszolni, hogy: -azért mert a tökéletes szent Isten áll a megbocsátásra való felszólítás mögött. És így mi marad? Hát az, hogy te sem vagy különb mint én. Hát akkor szeressük egymást legalább mi...
A biblia Istene nem csak szeretet, hanem szentség is. Krisztus nem csak szeretettel volt teljes, hanem igazsággal is. Ő nem csak a bűneinket veszi el, hanem az életünket kéri, mert az önmagáéhoz hasonlóvá akarja átformálni.
Ha azt mondod az embernek, hogy Isten szeret téged: azt válaszolhatja rá: -ó igen? Ez nagyszerű, hiszen én is szeretem magamat. Ezek szerint segít nekem jobban szeretni magamat? Hát ez elképesztően szuper. Ja, és van egy terve velem az Istennek? Na hát, hihetetlen. Nekem is van egy szuper tervem magammal kapcsolatban. Isten segít nekem a terveimben! Ez fantasztikus.
Így kinálunk fel az embereknek egy magunkfaragta humanista istent.
A lázadó lélek még ezzel az istennel is perlekedik, panaszkodik rá, vagy neki, de a végén kiegyeznek valahogy, hiszen a mi kreációnk, egy nyelvet beszélünk, és csak annyi tiszteletet kap, amennyit megédemel tőlünk.
..........................................
Késő van. Ezt csak abba hagyni lehet, befejezni nem.
Békességetek bőséges legyen.
Monday, November 28, 2011
David Brainerd naplójából (1740, október 19 - 1741, február 7.)
Az Úr napja, október 19. – Reggel éreztem, hogy a lelkem éhezi és szomjuhozza az igazságot. Készülve az úrvacsorára, mintha a szemem előtt zajlott volna le Jézus Krisztus megfeszítése. Lelkem betelt világossággal és szeretettel olyannyira, hogy majdnem elájultam. Fizikailag olyan gyenge voltam, hogy alig tudtam megállni a lábamon.
Ugyanakkor egy túláradó gyöngédséget és forró szeretetet éreztem az egész emberiség iránt; annyira, hogy úgy tűnt, lelkem, minden erejével együtt puha gyöngédségbe olvad. Úrvacsora alatt ez a tűz alább hagyott kissé. Ez az a szeretet és öröm, ami kiűzi a félelmet; a lelkem pedig vágyott erre a tökéletes kegyelemre és dicsőségre. Ez az érzés folytatódott egész estig. Az esti órákat a csendeskamrában töltöttem áldott közösségben az Úrral.
Október 20. – Ismét átéltem a Szentlélek jelenlétét a csendes kamrámban, úgy reggel, mint este. Egész napon át életet és vígasztalást találtam az Úrban.
Október 21. – Ismét megtapasztaltam Isten jóságát és túláradó szeretetét a szívemben. Vallásos kötelleségeim teljesítése közben gyönyörűséget és vígasztalást tapasztaltam meg. A hét hátralévő ideje alatt teljesen lefoglaltak a lelki dolgok. Mostmár olyannyira vágytam Isten után, és hogy szabad lehessek a bűntől, hogy amikor jobban érezve magam azon gondolkodtam – folytatni kellene a kollégiumi tanulmányaimat (ami egyébként a lelkiállapotomra nézve annyira hátrányosnak bizonyult a múlt évben), csak bánkódni tudtam és arra gondoltam, inkább meghalok, minthogy az Úrtól való eltávolodás fájdalmát ismét átéljem. Mielőtt vissza mentem, jónéhány áldásos, értékes alkalmat éltem át az Úrral való közösségben, (különösen október 30, és november 4.) amikor kimondhatatlan vígasztalást kaptam Istentől. November 6-án visszatértem a kollégiumba, és Isten jósága folytán, hat héten át a hit erejét éltem át naponta.
November 28. – Az esti csendességemben értékes felfedezéseket kaptam Istentől, és kimondhatatlan felüdülést jelentett a Zsidók 12: 22-24. szakasz.
Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére.
Lelkem csak arra vágyott, hogy mindenben Istenhez igazodjon. Isten tekintetének a fényét élveztem egy-két napon át. A lelkem Istenben pihent meg ezekben a napokban.
December 9. – Egész napon át a lelkem nyúgodt állapotát éltem meg az Úrban. Főleg az esti csendességemben tapasztaltam meg ezt, amikor tetszett az Istennek, hogy csodálatosan megerősítsen a bennső emberemben. Úgy éreztem, hogy semmi sem szakaszthat el Isten szeretetétől, mely vagyon a Jézus Krisztusban, az én Uramban. Óh, egyetlen óra Istennel, végtelenül felülmúlja a lenti világ összes gyönyörét.
Az Úr napja, december 12. – Reggel úgy éreztem, hogy nem lesz ma erőm prédikálni, de még imádkozni se. Gyötrő szükségét éreztem a mennyei segítségnek. Remegve mentem be az istentiszteletre. Tetszett az Istennek, hogy velm legyen az imádságban és az igehirdetésben is. Azt gondolom, a lelkem ritkán törte úgy át az anyagi világ gátjait, mint ezen az alkalmon, úgy az imádságban, mint az igehirdetésben. Semmilyen zavaró gondolat sem gátolt az igehirdetésben. Örömmel és szabadon hirdethettem az igét Máté 6: 33-ból. Hanem keressétek először Isten országát... délután pedig a Róma 15: 30-ból vettem az igét. Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra... Nagy szeretet áradt ki a gyülekezeten aznap. Istentől megáldott alkalom volt ez számomra. Okom van azt gondolni, hogy az utóbbi belső harcaim, a lelki növekedésemet elősegítették. Ámen! Bár csak mindig kész lenne az akaratom arra, hogy Isten, az ő jótetszése szerint alkalmazza módszereit rajtam!
Február 7. - 1741 január második felében elhidegültem, ellaposodtam lelkileg. Felülkerekedett a régi kísértésem, a nagyravágyás a tanulmányaim területén. Mégis, Isten jósága folytán, február vége felé, egy nagy és átfogó ébredés tört ki a kollégiumban, amely engem is felélesztett elhidegült állapotomből, és arra késztetett, hogy kivegyem a részem a lelki feladatokból.
Ugyanakkor egy túláradó gyöngédséget és forró szeretetet éreztem az egész emberiség iránt; annyira, hogy úgy tűnt, lelkem, minden erejével együtt puha gyöngédségbe olvad. Úrvacsora alatt ez a tűz alább hagyott kissé. Ez az a szeretet és öröm, ami kiűzi a félelmet; a lelkem pedig vágyott erre a tökéletes kegyelemre és dicsőségre. Ez az érzés folytatódott egész estig. Az esti órákat a csendeskamrában töltöttem áldott közösségben az Úrral.
Október 20. – Ismét átéltem a Szentlélek jelenlétét a csendes kamrámban, úgy reggel, mint este. Egész napon át életet és vígasztalást találtam az Úrban.
Október 21. – Ismét megtapasztaltam Isten jóságát és túláradó szeretetét a szívemben. Vallásos kötelleségeim teljesítése közben gyönyörűséget és vígasztalást tapasztaltam meg. A hét hátralévő ideje alatt teljesen lefoglaltak a lelki dolgok. Mostmár olyannyira vágytam Isten után, és hogy szabad lehessek a bűntől, hogy amikor jobban érezve magam azon gondolkodtam – folytatni kellene a kollégiumi tanulmányaimat (ami egyébként a lelkiállapotomra nézve annyira hátrányosnak bizonyult a múlt évben), csak bánkódni tudtam és arra gondoltam, inkább meghalok, minthogy az Úrtól való eltávolodás fájdalmát ismét átéljem. Mielőtt vissza mentem, jónéhány áldásos, értékes alkalmat éltem át az Úrral való közösségben, (különösen október 30, és november 4.) amikor kimondhatatlan vígasztalást kaptam Istentől. November 6-án visszatértem a kollégiumba, és Isten jósága folytán, hat héten át a hit erejét éltem át naponta.
November 28. – Az esti csendességemben értékes felfedezéseket kaptam Istentől, és kimondhatatlan felüdülést jelentett a Zsidók 12: 22-24. szakasz.
Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére.
Lelkem csak arra vágyott, hogy mindenben Istenhez igazodjon. Isten tekintetének a fényét élveztem egy-két napon át. A lelkem Istenben pihent meg ezekben a napokban.
December 9. – Egész napon át a lelkem nyúgodt állapotát éltem meg az Úrban. Főleg az esti csendességemben tapasztaltam meg ezt, amikor tetszett az Istennek, hogy csodálatosan megerősítsen a bennső emberemben. Úgy éreztem, hogy semmi sem szakaszthat el Isten szeretetétől, mely vagyon a Jézus Krisztusban, az én Uramban. Óh, egyetlen óra Istennel, végtelenül felülmúlja a lenti világ összes gyönyörét.
Az Úr napja, december 12. – Reggel úgy éreztem, hogy nem lesz ma erőm prédikálni, de még imádkozni se. Gyötrő szükségét éreztem a mennyei segítségnek. Remegve mentem be az istentiszteletre. Tetszett az Istennek, hogy velm legyen az imádságban és az igehirdetésben is. Azt gondolom, a lelkem ritkán törte úgy át az anyagi világ gátjait, mint ezen az alkalmon, úgy az imádságban, mint az igehirdetésben. Semmilyen zavaró gondolat sem gátolt az igehirdetésben. Örömmel és szabadon hirdethettem az igét Máté 6: 33-ból. Hanem keressétek először Isten országát... délután pedig a Róma 15: 30-ból vettem az igét. Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra... Nagy szeretet áradt ki a gyülekezeten aznap. Istentől megáldott alkalom volt ez számomra. Okom van azt gondolni, hogy az utóbbi belső harcaim, a lelki növekedésemet elősegítették. Ámen! Bár csak mindig kész lenne az akaratom arra, hogy Isten, az ő jótetszése szerint alkalmazza módszereit rajtam!
Február 7. - 1741 január második felében elhidegültem, ellaposodtam lelkileg. Felülkerekedett a régi kísértésem, a nagyravágyás a tanulmányaim területén. Mégis, Isten jósága folytán, február vége felé, egy nagy és átfogó ébredés tört ki a kollégiumban, amely engem is felélesztett elhidegült állapotomből, és arra késztetett, hogy kivegyem a részem a lelki feladatokból.
Thursday, November 17, 2011
David Brainerd naplójából (1742, június 18 - július 4.)
Június 18. – Tekintve a szolgálatra való teljes alkalmatlanságomat, jelenlegi halott állapotomat, és a teljes képtelenségemet arra nézve, hogy valamit is tegyek Isten dicsőségére, továbbá érezve tehetetlenségemet és erőtlenségemet azzal kapcsolatban, amire elhívattam; ezt a napot imádkozásra szántam, és az egész időt ezzel töltöttem. Bár a nap folyamán hiheltetlenül elhagyatott voltam, mégis Isten kegyelmesen közel jött hozzám, egyszer különösen is, amikor több együttérzésért könyörögtem az elveszett lelkek iránt. A szívem hirtelen megnyílt, és néhány percig megadatott, hogy nagy buzgósággal kiáltsak az Úrhoz. Óh, gyötrelmes volt arra csak gondolni is, hogy az élő Istennek csupán hideg, halott szolgálatot tudok felajánlni. A lelkem szentség után szomjazik, Istennek kitartóan odaszentelt élet után vágyom. E boldogságra törekedve, folyton kevésnek bizonyul az igyekezetem. Óh, bárcsak megsegítene az Úr, hogy kitartó legyek mind addig, amíg a szabadulás boldog órája be nem következik!
Június 30. - Ezt a napot egyedül, bőjtölve és imádkozva töltöttem kint az erdőben. Borzasztó konfliktusok dúltak a lelkemben. Olyan hitványnak láttam magam, hogy én is azt mondtam, mint Dávid: Bizonnyal elveszek Saul keze által. Úgy éreztem, nincs erőm kiállni Isten ügyéért, még egy falevél zizzenésétől is megrettenek. Majdnem az egész napot szakadatlan imában töltöttem. Nem tudtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy keresztyének engem kicsit is tiszteljenek. Majdnem teljesen kétségbe estem amiatt, hogy alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Nem érzek semmi reményt vagy vígasztalást a pogányokkal kapcsolatban, pedig máskor, itt a természetben eltöltött legsötétebb órákban ilyen érzések felüdítettek. A lelkem keserűségében töltöttem el ezt a napot. Már éjjelre járt, amikor kezdtem jobban érezni magam. Később éjjel megadatott élveznem némi gyönyörűséget az imakamrámban.
Július 1. – Ma reggel volt egy kis örömöm az imádkozás alatt. A szokásosnál is nagyobb örömöm volt viszont az esti imádkozásomban, a csendes kamrámban. Semmit nem kívánok jobban, mint hogy Isten azt cselekedje velem, ami neki tetszik.
Július 2. - Nyúgodtnak éreztem magam ma reggel, amikor a csendes kamrámban imádkoztam. Vágyaim Istenhez emelkedtek ma, amint utaztam. Este kellemesen éreztem magam. Áldott legyen az Úr minden vigasztalásért.
Július 3. – A szívem ismét sűlyedezik. A megszégyenítés, ami ért engem a kollégiumban, mélyen lehangolt, az ellenfeleim alá pedig lovat adott. Csak Istenben találtam menedéket. Áldott legyen az Ő neve, hogy mindig fordulhatok Őhozzá, alkalmas időben való segítségért.
Az Úr napja, július 4. – Komoly támogatást kaptam. Este elvonultam, és boldog időt töltöttem az Úrral. Tetszett az Istennek, hogy betöltsön hittel engem, a láthatatlan és örök világot közel hozta a lelkemhez. Olyan csodálatosnak tűnt az egész. Abban reménykedem, hogy fáradságos vándorlásom itt a földön, rövid lesz, és nem sok van már addig, hogy megérkezzem mennyei otthonomba, az Atya házába. Megadtam magam Isten akaratának. Késleltetni az ítélet napját, végezve az Ő munkáját, és szenvedve az Ő kedvéért, ez az Ő akarata velem. Isten iránti hálát éreztem az utóbbi időben rám nehezedő elgyatottságomért. Mert meg vagyok győződve arról, hogy ezek a dolgok okkal történtek, azzal a céllal, hogy alázatosabbá és szelídebbé formáljanak. Kedvemre volt kicsinek és semminek lenni, és porban heverni. Életet és vígasztalást találtam abban, hogy könyöröghetek Isten drága gyermekeiért, Krisztus uralma terjedéséért a világon. Lelkem komolyan vágyik szentség után, gyönyörködni Istenbe. Jövel Uram Jézus, jöjj hamar.
Június 30. - Ezt a napot egyedül, bőjtölve és imádkozva töltöttem kint az erdőben. Borzasztó konfliktusok dúltak a lelkemben. Olyan hitványnak láttam magam, hogy én is azt mondtam, mint Dávid: Bizonnyal elveszek Saul keze által. Úgy éreztem, nincs erőm kiállni Isten ügyéért, még egy falevél zizzenésétől is megrettenek. Majdnem az egész napot szakadatlan imában töltöttem. Nem tudtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy keresztyének engem kicsit is tiszteljenek. Majdnem teljesen kétségbe estem amiatt, hogy alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Nem érzek semmi reményt vagy vígasztalást a pogányokkal kapcsolatban, pedig máskor, itt a természetben eltöltött legsötétebb órákban ilyen érzések felüdítettek. A lelkem keserűségében töltöttem el ezt a napot. Már éjjelre járt, amikor kezdtem jobban érezni magam. Később éjjel megadatott élveznem némi gyönyörűséget az imakamrámban.
Július 1. – Ma reggel volt egy kis örömöm az imádkozás alatt. A szokásosnál is nagyobb örömöm volt viszont az esti imádkozásomban, a csendes kamrámban. Semmit nem kívánok jobban, mint hogy Isten azt cselekedje velem, ami neki tetszik.
Július 2. - Nyúgodtnak éreztem magam ma reggel, amikor a csendes kamrámban imádkoztam. Vágyaim Istenhez emelkedtek ma, amint utaztam. Este kellemesen éreztem magam. Áldott legyen az Úr minden vigasztalásért.
Július 3. – A szívem ismét sűlyedezik. A megszégyenítés, ami ért engem a kollégiumban, mélyen lehangolt, az ellenfeleim alá pedig lovat adott. Csak Istenben találtam menedéket. Áldott legyen az Ő neve, hogy mindig fordulhatok Őhozzá, alkalmas időben való segítségért.
Az Úr napja, július 4. – Komoly támogatást kaptam. Este elvonultam, és boldog időt töltöttem az Úrral. Tetszett az Istennek, hogy betöltsön hittel engem, a láthatatlan és örök világot közel hozta a lelkemhez. Olyan csodálatosnak tűnt az egész. Abban reménykedem, hogy fáradságos vándorlásom itt a földön, rövid lesz, és nem sok van már addig, hogy megérkezzem mennyei otthonomba, az Atya házába. Megadtam magam Isten akaratának. Késleltetni az ítélet napját, végezve az Ő munkáját, és szenvedve az Ő kedvéért, ez az Ő akarata velem. Isten iránti hálát éreztem az utóbbi időben rám nehezedő elgyatottságomért. Mert meg vagyok győződve arról, hogy ezek a dolgok okkal történtek, azzal a céllal, hogy alázatosabbá és szelídebbé formáljanak. Kedvemre volt kicsinek és semminek lenni, és porban heverni. Életet és vígasztalást találtam abban, hogy könyöröghetek Isten drága gyermekeiért, Krisztus uralma terjedéséért a világon. Lelkem komolyan vágyik szentség után, gyönyörködni Istenbe. Jövel Uram Jézus, jöjj hamar.
Saturday, November 5, 2011
A mi zsoltárunk
Vannak olyan napok amikor táncolni lenne kedved az öröm miatt. Más napokon pedig úgy érzed magad, mint aki sírba száll. Dávid királynak is voltak ilyen érzelmi ingadozásai. Olykor egy zsoltáron belül örvendezik és szomorkodik. Azt gondolom, mindkét lelki állapot normális, sőt biblikus.
Nem tudsz mindig örvendezni, de nem szabad mindig szomorkodni sem. Erre azt mondhatja valaki: Igen, de az 1Thessz. 5: 16-ban Pál apostol ezt írja: Mindenkor örüljetek!
Erre azt mondom, hogy az Úr gyermekei rendelkeznek egy alap örömmel, amely a megváltás tudatából táplálkozik. Az az öröm, amikor tudod, hogy elfogadott az Úr, megbocsátotta a bűneidet, a gyermeke vagy, neved fel van írva az élet könyvében. És mégis vannak nehéz napok, amikor vonszoljuk magunkat, nehéz minden, fájnak dolgok, nem értünk dolgokat.
Nem az a nagy teljesítmény a lelki életünkben, hogy soha nem vagyunk szomorúak, hanem az, hogy elmondhatjuk az Úrnak, és letehetjük a szomorúságunk okát az ő kezébe. Mondhatunk mi is Istennek egy zsoltárt úgy, mint Dávid; a mi zsoltárunkat, a szívünk állapotának a zsoltárát. Így a gyászunk örömre változik, zaklatottságunk átalakul békességgé, a félelmeink eloszlanak, és bátorságot kapunk a nehézségek elhordozására. Ennek a változásnak a csodája kizárólag az Úr jelenlétében történhet meg. Ezért mondja Dávid a Zsoltár 26: 8-ban: Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.
Dávid azért szerette azt a helyet, mert ott változott a siralma vígságra. Adja az Úr, hogy Dávid király tapasztalata legyen a mi személyes tapasztalatunk is.
Nem tudsz mindig örvendezni, de nem szabad mindig szomorkodni sem. Erre azt mondhatja valaki: Igen, de az 1Thessz. 5: 16-ban Pál apostol ezt írja: Mindenkor örüljetek!
Erre azt mondom, hogy az Úr gyermekei rendelkeznek egy alap örömmel, amely a megváltás tudatából táplálkozik. Az az öröm, amikor tudod, hogy elfogadott az Úr, megbocsátotta a bűneidet, a gyermeke vagy, neved fel van írva az élet könyvében. És mégis vannak nehéz napok, amikor vonszoljuk magunkat, nehéz minden, fájnak dolgok, nem értünk dolgokat.
Nem az a nagy teljesítmény a lelki életünkben, hogy soha nem vagyunk szomorúak, hanem az, hogy elmondhatjuk az Úrnak, és letehetjük a szomorúságunk okát az ő kezébe. Mondhatunk mi is Istennek egy zsoltárt úgy, mint Dávid; a mi zsoltárunkat, a szívünk állapotának a zsoltárát. Így a gyászunk örömre változik, zaklatottságunk átalakul békességgé, a félelmeink eloszlanak, és bátorságot kapunk a nehézségek elhordozására. Ennek a változásnak a csodája kizárólag az Úr jelenlétében történhet meg. Ezért mondja Dávid a Zsoltár 26: 8-ban: Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.
Dávid azért szerette azt a helyet, mert ott változott a siralma vígságra. Adja az Úr, hogy Dávid király tapasztalata legyen a mi személyes tapasztalatunk is.
Monday, October 31, 2011
Voice Of the Martyrs Konferencia
Ketten vettünk részt gyülekezetünkből október 29-én St. Charles, IL. -ban a Voice Of the Martyrs konferencián. Hallgatva az előadókat azt kívántam, bár csak mindnyájan ott lehettünk volna. Néhány rövid gondolat az előadásokból:
Ma a világon 200 millió keresztyént üldöznek a hitükért.
Nem szabad megfeledkeznünk az üldözött testvéreinkről. Zsidók 13: 3 – Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.
Miközben üldözött testvéreink felé szolgálunk, megtapasztalhatjuk, hogy ők sokkal jobban szolgálnak felénk.
Becslések szerint Kínában 130 millió keresztyén van. Megrendítő adatokat hallottunk arról, hogy létezik egy államilag elismert keresztyén egyház Kínában, amelyhez legalább 30 millióan tartoznak. Ezt a szervezetet használja a kínai kormány, mint kirakat egyházat, amelyel bizonyítja a világ felé, hogy nincs keresztyénüldözés Kínában. A valóság az, hogy a nem engedélyezett házi gyülekezetek vezetőit, pásztorait rendszeresen zaklatják, bebörtönzik és az összejöveteleiket tiltják. Sok igehirdető és gyülekezeti tag eltünt, sokakat megkínoznak a börtönökben, kitalált vádakkal évtízedekre bebörtönzik őket.
Columbiában erőteljes üldözés folyik a keresztyének ellen. Kommunista gerilla csapatok tartják terrorban az ország keleti vidékeit. A keresztyéneket településenként sanyargatják, a misszionáriusok többségét elűzték az országból. Columbiában alakult néhány árvaház, amelyben a megölt keresztyén lelkimunkások árváit látják el. Legalább ezer árváról és 440 özvegyről gondoskodnak. Ugyanakkor rendkívüli módon terjed az evangélium djungel falvakban felállított rádióadókon keresztül. Repülőről, ejtőernyőkkel dobják le a mindössze két frekvencián működő, napelemes rádiókészülékeket, amelyeken csak az evangéliumi adót lehet fogni. A rádió készülékekbe be van építve egy memória kártya, amely tartalmazza a teljes Biblia hanganyagát. Sok ember megtér így hallgatva az evangéliumot.
Rendkívül megható volt látni egy videoklippet, amely rögzítette azokat a pillanatokat, amikor egy kínai háziközösség tagjai kinyitnak egy bőröndöt, amely tele volt Bibliákkal. A testvérek egy pillanat alatt elkapkodták a Bibliákat a bőröndből. Aztán, amikor az örömújongás elcsendesedett, mindenki a saját Bibliáját, könnyek között az arcához emelte, símogatta. Egymás után kezdtek hálát adni, hogy végre lehet saját Bibliájuk.
Láttunk fényképet egy épülő indonéziai templomról, amelynek a tornyára a testvérek nem keresztet helyeztek, hanem egy bádogból kiformált kakast. A VOM munkatárs megkérdezte, hogy miért kakas és miért nem kereszt van a templom tetején. Az volt a válasz, hogy a kakas Péter tagadására emlékezteti őket és vigyázásra inti őket, hogy amikor eljön az idő, úgy ne járjanak, mint Péter. Indonéziában naponta halnak meg keresztyének a hitükért.
Megdöbbentő beszámolókat hallhattunk még Izráelről, Indiáról, Nigériáról, Iránról, Pakisztánról. Az evangélium megállíthatatlanul terjed ezekben az országokban, a keresztyének sok üldöztetésük ellenére boldogok és győzedelmes életet élnek. Sokan börtönrácsok mögött élnek, mégis szabadok.
A mi jóléti világunkban sok keresztyén fizikai szabadságot élvez ugyan, de a lelkük a bűn és a kiábrándultság rácsai mögött sínylődik, pedig egyébként a szabadság minden feltételével rendelkeznek. Nem az a kérdés, hogy odaszánjuk-e az életünket. Mi mindenképpen odaszánt életet élünk. A kérdés az: Mire szánjuk oda az életünket? Sok keresztyén a hiábavalóságnak, a jólétszerzésnek, a kényelmes életnek szánja oda az életét.
Az Úr Jézus mondja: Mert aki megakarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Márk 8: 35, 36.
Ma reformáció vasárnapja van.
Imádkozzunk az üldözött egyházért és saját szívünk reformációjáért!
.
Ma a világon 200 millió keresztyént üldöznek a hitükért.
Nem szabad megfeledkeznünk az üldözött testvéreinkről. Zsidók 13: 3 – Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.
Miközben üldözött testvéreink felé szolgálunk, megtapasztalhatjuk, hogy ők sokkal jobban szolgálnak felénk.
Becslések szerint Kínában 130 millió keresztyén van. Megrendítő adatokat hallottunk arról, hogy létezik egy államilag elismert keresztyén egyház Kínában, amelyhez legalább 30 millióan tartoznak. Ezt a szervezetet használja a kínai kormány, mint kirakat egyházat, amelyel bizonyítja a világ felé, hogy nincs keresztyénüldözés Kínában. A valóság az, hogy a nem engedélyezett házi gyülekezetek vezetőit, pásztorait rendszeresen zaklatják, bebörtönzik és az összejöveteleiket tiltják. Sok igehirdető és gyülekezeti tag eltünt, sokakat megkínoznak a börtönökben, kitalált vádakkal évtízedekre bebörtönzik őket.
Columbiában erőteljes üldözés folyik a keresztyének ellen. Kommunista gerilla csapatok tartják terrorban az ország keleti vidékeit. A keresztyéneket településenként sanyargatják, a misszionáriusok többségét elűzték az országból. Columbiában alakult néhány árvaház, amelyben a megölt keresztyén lelkimunkások árváit látják el. Legalább ezer árváról és 440 özvegyről gondoskodnak. Ugyanakkor rendkívüli módon terjed az evangélium djungel falvakban felállított rádióadókon keresztül. Repülőről, ejtőernyőkkel dobják le a mindössze két frekvencián működő, napelemes rádiókészülékeket, amelyeken csak az evangéliumi adót lehet fogni. A rádió készülékekbe be van építve egy memória kártya, amely tartalmazza a teljes Biblia hanganyagát. Sok ember megtér így hallgatva az evangéliumot.
Rendkívül megható volt látni egy videoklippet, amely rögzítette azokat a pillanatokat, amikor egy kínai háziközösség tagjai kinyitnak egy bőröndöt, amely tele volt Bibliákkal. A testvérek egy pillanat alatt elkapkodták a Bibliákat a bőröndből. Aztán, amikor az örömújongás elcsendesedett, mindenki a saját Bibliáját, könnyek között az arcához emelte, símogatta. Egymás után kezdtek hálát adni, hogy végre lehet saját Bibliájuk.
Láttunk fényképet egy épülő indonéziai templomról, amelynek a tornyára a testvérek nem keresztet helyeztek, hanem egy bádogból kiformált kakast. A VOM munkatárs megkérdezte, hogy miért kakas és miért nem kereszt van a templom tetején. Az volt a válasz, hogy a kakas Péter tagadására emlékezteti őket és vigyázásra inti őket, hogy amikor eljön az idő, úgy ne járjanak, mint Péter. Indonéziában naponta halnak meg keresztyének a hitükért.
Megdöbbentő beszámolókat hallhattunk még Izráelről, Indiáról, Nigériáról, Iránról, Pakisztánról. Az evangélium megállíthatatlanul terjed ezekben az országokban, a keresztyének sok üldöztetésük ellenére boldogok és győzedelmes életet élnek. Sokan börtönrácsok mögött élnek, mégis szabadok.
A mi jóléti világunkban sok keresztyén fizikai szabadságot élvez ugyan, de a lelkük a bűn és a kiábrándultság rácsai mögött sínylődik, pedig egyébként a szabadság minden feltételével rendelkeznek. Nem az a kérdés, hogy odaszánjuk-e az életünket. Mi mindenképpen odaszánt életet élünk. A kérdés az: Mire szánjuk oda az életünket? Sok keresztyén a hiábavalóságnak, a jólétszerzésnek, a kényelmes életnek szánja oda az életét.
Az Úr Jézus mondja: Mert aki megakarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Márk 8: 35, 36.
Ma reformáció vasárnapja van.
Imádkozzunk az üldözött egyházért és saját szívünk reformációjáért!
.
Saturday, July 30, 2011
A. W. Tozer
Az igazi hit odaszánást feltételez
Sok keresztyén számára Krisztus nem több, mint egy gondolat, legjobb esetben egy ideál, de semmi képpen nem egy élő valóság. Gyakorló hívők milliói úgy beszélnek Krisztusról mintha reális lenne az életükben, ugyanakkor úgy viselkednek, mintha nem is létezne. A valódi állapotunk mindig abban fedezhető fel ahogy cselekszünk, és nem abban, ahogy beszélünk.
Ha a hitünket odaszánás követi, azzal bizonyíthatjuk leginkább a valódiságát. A nem valódi hit jellemzője, hogy nem rendelkezhet a hitvallóval.
Egyeseket közülünk mélyen sokkolna, hogyha hirtelen szemtől-szembe találnánk magunkat a hitelveinkkel, és ráadásul valaki arra kényszerítene bennünket, hogy a gyakorlati élet tüzében próbáljuk ki őket.
Sokan közülünk gyakorlottá váltunk abban, hogy miként kell az életünkben úgy helyet adni a keresztyén igazságoknak, hogy azok gyakorlati jelentősége mégse hozzon kínos helyzetbe. Úgy alakítjuk a dolgainkat, hogy elég jól meglegyünk a mennyei segítség nélkül is, miközben látszólag igényeljük azt. Dicsekszünk az Úrral, miközben gondosan figyelünk arra, hogy ne kerüljünk Istentől függő helyzetbe. „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” Jeremiás 17: 9.
A hamis hit mindig igyekszik biztosítani egy kiútat arra az esetre, ha netán Isten cserben hagyna. Az igazi hit csak egyetlen utat ismer, és örömmel hagyja magát megfosztani mindenféle másod-utaktól és szükségmegoldásoktól. Az igazi hit gondolkodása egyszerű– vagy Isten, vagy a teljes összeomlás. Isten azonban Ádám óta egyetlen benne bízó embert sem hagyott cserben.
A hamis hitű ember örökké harcolni fog a hitvallásáért, ugyanakkor tudatosan kerüli az olyan kínos helyzeteket, amikor a saját jövője függne a hite valódiságától. Mindig gondoskodik sajátmaga számára egy menekülési útvonalról, hogy amikor „a tető beszakad”, lehessen valahogy kimenekedni.
Manapság nagy szükségünk van keresztyénekre, akik olyan elszántan bíznak Istenben most is, mint amilyen elszánt bizalomra lesz szükségük életük utolsó napján. Mindannyiunk életében eljön az idő, amikor semmink se marad, csak Isten. Egészség és vagyon és barátok és búvóhelyek mind eltöröltetnek... és csak Isten marad nekünk. A hamis hitű ember számára ez egy félelmetes gondolat, de a valódi hittel rendelkező ember számára ez a lehető leg vígasztalóbb gondolat.
Valóban tragédia lenne megérkezni arra a helyre, ahol csak Isten maradt nekünk, és ott rádöbbenni, hogy földi vándorlásunk folyamán soha nem bíztunk Istenben igazán. Talán jobb lenne megkérni Istent most, hogy távolítson el tőlünk minden hamis bizalmat, szabadítsa meg a szívünket mindenféle titkos búvóhelytől, és vigyen ki minket nyílt helyre, ahol önmagunk számára is felfedezhetjük, hogy tulajdonképpen bízunk-e őbenne, vagy nem. Ez kemény kúra a bajainkra, de ugyanakkor hatékony. Ennél gyengébb gyógymód nem célravezető. Az időnk pedig rohamosan fogy.
Sok keresztyén számára Krisztus nem több, mint egy gondolat, legjobb esetben egy ideál, de semmi képpen nem egy élő valóság. Gyakorló hívők milliói úgy beszélnek Krisztusról mintha reális lenne az életükben, ugyanakkor úgy viselkednek, mintha nem is létezne. A valódi állapotunk mindig abban fedezhető fel ahogy cselekszünk, és nem abban, ahogy beszélünk.
Ha a hitünket odaszánás követi, azzal bizonyíthatjuk leginkább a valódiságát. A nem valódi hit jellemzője, hogy nem rendelkezhet a hitvallóval.
Egyeseket közülünk mélyen sokkolna, hogyha hirtelen szemtől-szembe találnánk magunkat a hitelveinkkel, és ráadásul valaki arra kényszerítene bennünket, hogy a gyakorlati élet tüzében próbáljuk ki őket.
Sokan közülünk gyakorlottá váltunk abban, hogy miként kell az életünkben úgy helyet adni a keresztyén igazságoknak, hogy azok gyakorlati jelentősége mégse hozzon kínos helyzetbe. Úgy alakítjuk a dolgainkat, hogy elég jól meglegyünk a mennyei segítség nélkül is, miközben látszólag igényeljük azt. Dicsekszünk az Úrral, miközben gondosan figyelünk arra, hogy ne kerüljünk Istentől függő helyzetbe. „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” Jeremiás 17: 9.
A hamis hit mindig igyekszik biztosítani egy kiútat arra az esetre, ha netán Isten cserben hagyna. Az igazi hit csak egyetlen utat ismer, és örömmel hagyja magát megfosztani mindenféle másod-utaktól és szükségmegoldásoktól. Az igazi hit gondolkodása egyszerű– vagy Isten, vagy a teljes összeomlás. Isten azonban Ádám óta egyetlen benne bízó embert sem hagyott cserben.
A hamis hitű ember örökké harcolni fog a hitvallásáért, ugyanakkor tudatosan kerüli az olyan kínos helyzeteket, amikor a saját jövője függne a hite valódiságától. Mindig gondoskodik sajátmaga számára egy menekülési útvonalról, hogy amikor „a tető beszakad”, lehessen valahogy kimenekedni.
Manapság nagy szükségünk van keresztyénekre, akik olyan elszántan bíznak Istenben most is, mint amilyen elszánt bizalomra lesz szükségük életük utolsó napján. Mindannyiunk életében eljön az idő, amikor semmink se marad, csak Isten. Egészség és vagyon és barátok és búvóhelyek mind eltöröltetnek... és csak Isten marad nekünk. A hamis hitű ember számára ez egy félelmetes gondolat, de a valódi hittel rendelkező ember számára ez a lehető leg vígasztalóbb gondolat.
Valóban tragédia lenne megérkezni arra a helyre, ahol csak Isten maradt nekünk, és ott rádöbbenni, hogy földi vándorlásunk folyamán soha nem bíztunk Istenben igazán. Talán jobb lenne megkérni Istent most, hogy távolítson el tőlünk minden hamis bizalmat, szabadítsa meg a szívünket mindenféle titkos búvóhelytől, és vigyen ki minket nyílt helyre, ahol önmagunk számára is felfedezhetjük, hogy tulajdonképpen bízunk-e őbenne, vagy nem. Ez kemény kúra a bajainkra, de ugyanakkor hatékony. Ennél gyengébb gyógymód nem célravezető. Az időnk pedig rohamosan fogy.
Tuesday, July 12, 2011
Önfegyelem
Az önfegyelem az a fogalom, amiről nem szeretünk hallani. Valamennyiszer szóba jön, bűntudatot ébreszt bennünk. Eszünkbe jutnak azok az alkalmak, amikor gyakorolni kellett volna, és nem tettük.
Miért is kell az önfegyelem?
Azért, mert csak így jöhetnek létre igazi értékek.
Az ember nem szereti hajnali ötkor, ha megszólal a vekker. Mégis önfegyelmet gyakorol és felkel az ágyból, kivánszorog a fürdőszobába, lemossa az álmot az arcáról, felöltözik, és elmegy a munkahelyére. Önfegyelmet gyakorol, mert a saját jól felfogott érdeke ezt diktálja.
Önfegyelemre van szükségünk akkor is, amikor valamilyen fontos projekten dolgozunk, vagy amikor a vizsgáinkra készülünk. Ilyenkor mindent félre teszünk egy időre. Tudatosan nem engedjük, hogy bármi is elvonja a figyelmünket. Öszpontosítunk a feladatra, a figyelmünk, a gondolataink és az akaratunk öszhangban működnek.
Ha komoly célokat tűzünk ki magunknak, csak önfegyelem által vagyunk képesek azokat valóra váltani. Nagy álmok nagy odaszánást ígényelnek. Nem lehet nagyot álmodni úgy, hogy ne hoznád meg érte a szükséges áldozatot, hogy ne fegyelmeznéd hozzá a gondolataidat és az akaratodat.
A lelki életünkben szintén önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy lelki értékek jöhessenek létre. A lelki szolgálatban a hitelességünk is függ az önfegyelem gyakorlásától.
Pál apostol azt írja az 1Kor. 9: 27-ben: Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.(Károli)
Más szóval, ha nem gyakorolsz önfegyelmet, önmagad ellen és Isten céljai ellen teszel. Elveszted a hatékonyságodat, hiteltelen, értéktelen lesz a jellemed és a munkád.
Önfegyelem! Nem szeretjük ezt a szót, mégis mennyire fontos szó az életünkben!
Miért is kell az önfegyelem?
Azért, mert csak így jöhetnek létre igazi értékek.
Az ember nem szereti hajnali ötkor, ha megszólal a vekker. Mégis önfegyelmet gyakorol és felkel az ágyból, kivánszorog a fürdőszobába, lemossa az álmot az arcáról, felöltözik, és elmegy a munkahelyére. Önfegyelmet gyakorol, mert a saját jól felfogott érdeke ezt diktálja.
Önfegyelemre van szükségünk akkor is, amikor valamilyen fontos projekten dolgozunk, vagy amikor a vizsgáinkra készülünk. Ilyenkor mindent félre teszünk egy időre. Tudatosan nem engedjük, hogy bármi is elvonja a figyelmünket. Öszpontosítunk a feladatra, a figyelmünk, a gondolataink és az akaratunk öszhangban működnek.
Ha komoly célokat tűzünk ki magunknak, csak önfegyelem által vagyunk képesek azokat valóra váltani. Nagy álmok nagy odaszánást ígényelnek. Nem lehet nagyot álmodni úgy, hogy ne hoznád meg érte a szükséges áldozatot, hogy ne fegyelmeznéd hozzá a gondolataidat és az akaratodat.
A lelki életünkben szintén önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy lelki értékek jöhessenek létre. A lelki szolgálatban a hitelességünk is függ az önfegyelem gyakorlásától.
Pál apostol azt írja az 1Kor. 9: 27-ben: Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.(Károli)
Más szóval, ha nem gyakorolsz önfegyelmet, önmagad ellen és Isten céljai ellen teszel. Elveszted a hatékonyságodat, hiteltelen, értéktelen lesz a jellemed és a munkád.
Önfegyelem! Nem szeretjük ezt a szót, mégis mennyire fontos szó az életünkben!
Friday, May 13, 2011
Aki áll
Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 1Kor. 10: 12.
Mit ne tegyen az, aki áll?
Ne tekintse a maga érdemének azt, hogy ő áll.
Ne próbálja bizonyítani, hogy milyen gerinctelen az aki elesett.
Ne akarja bocsánatkérésre kényszeríteni azt, aki elesett.
Ne próbálja megalázni és megszégyeníteni azt, aki már nem áll.
Ne gondolja azt, hogy ő és Isten haragudhatnak arra, aki elesett. Csak Isten haragudhat, de ő nem haragszik.
Ne gondolja azt, hogy ő soha nem esett volna el abban, amiben a másik nem tudott megállni.
Ezeket tehát ne tegye az, aki áll.
Mit tegyen az, aki áll?
Vigyázzon saját magára, hogy el ne essék!
Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.
Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orcádat, és megroskadtam. Zsoltár 30:7,8. (Károli)
Mit ne tegyen az, aki áll?
Ne tekintse a maga érdemének azt, hogy ő áll.
Ne próbálja bizonyítani, hogy milyen gerinctelen az aki elesett.
Ne akarja bocsánatkérésre kényszeríteni azt, aki elesett.
Ne próbálja megalázni és megszégyeníteni azt, aki már nem áll.
Ne gondolja azt, hogy ő és Isten haragudhatnak arra, aki elesett. Csak Isten haragudhat, de ő nem haragszik.
Ne gondolja azt, hogy ő soha nem esett volna el abban, amiben a másik nem tudott megállni.
Ezeket tehát ne tegye az, aki áll.
Mit tegyen az, aki áll?
Vigyázzon saját magára, hogy el ne essék!
Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.
Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orcádat, és megroskadtam. Zsoltár 30:7,8. (Károli)
Tuesday, April 26, 2011
Bizalmatlanság
Egy vezető akkor tud irányt mutatni, vezetni ha a ráfigyelők bíznak benne. Amikor nincs bizalom, belép az előítélet, a pletyka, a rosszhiszeműség, rosszhír terjesztése. A vezető szolgálata lehetetlenné válik.
A bizalomvesztés létrejöhet a vezető hibájából. A tapasztalat azt mutatja, hogy az elvesztett bizalmat nehezen lehet visszaépíteni.
A bizalomvesztés létrejöhet abból fakadóan is, hogy valaki nagyobb akar lenni, és elsőbbségre tör. Ilyen esetben a rosszhír terjesztése generálja a bizalomvesztést, és nem fordítva. A vezető szolgálata nagyon nehézzé válik így. A leg biblikusabb magatartás ilyenkor a csendben maradás, és ha lehetséges, a szolgálat folytatása.
Mózesről van feljegyezve, a világtörténelem egyik legnagyobb vezetőjéről, hogy amikor nyilvánosan próbálták lejáratni, és a népben bizalmatlanságot elhinteni ellene, ő arcra borult a gyülekezet előtt, letette a szolgálatát az Úr kezébe, és várt mindaddig, amig Isten nem lépett az ő érdekében.
Azt gondolom, ez az egyetlen helyes dolog, amit ilyenkor tenni lehet. Készen állni arra, hogy elengedj mindent, és odavesd az életedet az Úr kezébe. Ilyenkor derül ki, hogy maga az Úr indította fel a Diotrefészeket az ő szolgája ellen azért, hogy félretegye az útból, vagy az csupán egy emberi próbálkozás volt, aminek az Úr véget fog vetni.
Engedd, hogy Istené lehessen az utolsó szó, egyébként is mindíg az övé lesz az utolsó szó. Az ő neve legyen áldott. Ámen!
A bizalomvesztés létrejöhet a vezető hibájából. A tapasztalat azt mutatja, hogy az elvesztett bizalmat nehezen lehet visszaépíteni.
A bizalomvesztés létrejöhet abból fakadóan is, hogy valaki nagyobb akar lenni, és elsőbbségre tör. Ilyen esetben a rosszhír terjesztése generálja a bizalomvesztést, és nem fordítva. A vezető szolgálata nagyon nehézzé válik így. A leg biblikusabb magatartás ilyenkor a csendben maradás, és ha lehetséges, a szolgálat folytatása.
Mózesről van feljegyezve, a világtörténelem egyik legnagyobb vezetőjéről, hogy amikor nyilvánosan próbálták lejáratni, és a népben bizalmatlanságot elhinteni ellene, ő arcra borult a gyülekezet előtt, letette a szolgálatát az Úr kezébe, és várt mindaddig, amig Isten nem lépett az ő érdekében.
Azt gondolom, ez az egyetlen helyes dolog, amit ilyenkor tenni lehet. Készen állni arra, hogy elengedj mindent, és odavesd az életedet az Úr kezébe. Ilyenkor derül ki, hogy maga az Úr indította fel a Diotrefészeket az ő szolgája ellen azért, hogy félretegye az útból, vagy az csupán egy emberi próbálkozás volt, aminek az Úr véget fog vetni.
Engedd, hogy Istené lehessen az utolsó szó, egyébként is mindíg az övé lesz az utolsó szó. Az ő neve legyen áldott. Ámen!
Friday, April 22, 2011
Én is ott voltam
Soha nem jártam még Izráelben, nem láttam Jeruzsálemet, az Olajfák hegyét, a Gecsemáné kertet, a Golgothát... Mégis, amikor arra a helyre gondolok, ahol Jézus feláldoztatott, úgy érzem, hogy jártam már ott, legalább kétszer. Egyszer, kétezer évvel ezelőtt amikor a bűneimet hordozta. Aztán 28 évvel ezelőtt, amikor a bűneimért bocsánatot kértem Tőle, aki helyettem elhordozta.
Jézus hallgatása
Megdöbbentő Jézus hallgatása Kajafás előtt, Pilátus előtt és Heródes előtt. Ha az ártatlanságát akarta volna védeni, olyan erőteljes és minden ellenérvet letörő bölcsességgel és erővel tehette volna, hogy senki nem tudta volna elítélni.
Jézus mégis úgy döntött, hogy hallgat, nem védi magát. Hazugnak mondhatták, csalónak, ámítónak, részegesnek...
Miattam tette, a hallgatásával engem védett, hiszen az én szennyemet, ítéletre méltó szégyenemet hordozta.
Ó mennyiszer védtem az igazamat harciasan, ellenvetést nem tűrő érveimmel.
Szemlélve Jézust, amint szótlanul tűr érettem ... ez az én nagypéntekem.
Jézus mégis úgy döntött, hogy hallgat, nem védi magát. Hazugnak mondhatták, csalónak, ámítónak, részegesnek...
Miattam tette, a hallgatásával engem védett, hiszen az én szennyemet, ítéletre méltó szégyenemet hordozta.
Ó mennyiszer védtem az igazamat harciasan, ellenvetést nem tűrő érveimmel.
Szemlélve Jézust, amint szótlanul tűr érettem ... ez az én nagypéntekem.
Thursday, April 21, 2011
Minden oldalról körülfogtál
Ma ez a mondat zsongott bennem egész délelőtt. Egészen pontosan így hangzik:
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Zsoltár 139: 5.
Ez lehet örömteljes, vagy fájdalmas tapasztalat. Amikor jól vagy lelkileg, az Úr oltalmazó kezét érzed az életeden. Amikor eltávolodtál Tőle, úgy érezheted magad, mint Jónás a nagy hal gyomrában. Minden oldalról körülvesz, és nem hagy elcsámborogni, mert a fia vagy. Beszűkíti az életteredet, és a keze rád nehezedik, amig már szuszogni is alig tudsz. Mert a gyermeke vagy.
Olykor ránk kell, hogy nehezedjen a keze, mert másképp nem lehet már szót érteni velünk.
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Zsoltár 139: 5.
Ez lehet örömteljes, vagy fájdalmas tapasztalat. Amikor jól vagy lelkileg, az Úr oltalmazó kezét érzed az életeden. Amikor eltávolodtál Tőle, úgy érezheted magad, mint Jónás a nagy hal gyomrában. Minden oldalról körülvesz, és nem hagy elcsámborogni, mert a fia vagy. Beszűkíti az életteredet, és a keze rád nehezedik, amig már szuszogni is alig tudsz. Mert a gyermeke vagy.
Olykor ránk kell, hogy nehezedjen a keze, mert másképp nem lehet már szót érteni velünk.
Subscribe to:
Posts (Atom)