Occupy Movement más szemszögből

Úgy tűnik, hogy az Occupy mozgalom még sokáíg hír lesz, pláne, amint kitavaszodik. Érdemes tehát egy kicsit gondolkodni a témával kapcsolatban. Miről is szól az occupy movement, mi a célja?

Személyesen akkor keltette fel jobban az érdeklődésemet ez a téma, amikor a Békehírnök 2011, november 27. számában olvashattunk róla egy terjedelmesebb cikket. Azóta kiderült, hogy az írás nem magyar baptista véleményt tükröz. A cikk írója szerint a New-Yorkban ősszel elkezdődött tiltakozó mozgalom egy pozitív dolog. A szerző említést tesz arról is, hogy a Harvardról diákok csatlakoztak a mozgalomhoz, és azt tartják magukról, hogy ők annak a 99%-nak a képviselői, akikért ma Jézus kiállna (mert, hogy szegény sorban élnek).
A magyarországi olvasónak talán nem tűnik fel az ellentmondás, de aki egy kicsit is témában van az amerikai oktatással és az egyetemi tandíjakkal, az tudja, hogy a Harvardon 45 ezer dollár az átlag éves tandíj. Többnyire a gazdag emberek gyerekei tanulhatnak a neves egyetemen. A legkevésbé sem feltételezhető egy harvard-diákról, hogy ő vagy a szülei a 99% szegény réteghez tartoznának.
Az is elmondható a mozgalomról, hogy nincs világos követelése. Csak folyton azt hangoztatják, hogy a részvénytársaságok, a dúsgazdag 1%. kapzsik, és ők pedig a 99%-hoz tartoznak, akik szegény sorban élnek, és jogosan követelik az igazságos részüket.
Az igazságos vagyonelosztásnak- és a gazdagok kapzsiságának a szólamai között nőttünk fel Magyarországon és Romániában a kommunista rezsim alatt. Azt látom, hogy amit próbálnak most bedolgozni a köztudatba (komoly média segítséggel egyébként), az vastag szocializmus, neomarxizmus. A mozgalom szellemi ihletése ugyanarról a tőről táplálkozik, mint annak idelyén a szoviet forradalom, a marxista-leninista szólamok. Mennyire ismerősek...
Kicsit ironikus is, hogy akik a részvénytársaságokat kapzsisággal vádolják, éppen e mostani követeléseikkel bizonyítják a saját kapzsiságukat, mert mások vagyonát követelik maguknak, amiért nem dolgoztak meg. "A részvénytársaságok nagyok, tehát kapzsik, nekik túl sok van a jóból, nekünk nincs elég, akarunk mi is többet!" Ez tehát a kapzsiság válasza a valós vagy vélt kapzsiságra. Ne felejtsük el, hogy a kapzsiság nem a gazdagok gyengesége, hanem mindenkié. A kapzsiság elsősorban jellemkérdés, nem politikai vagy gazdasági.
Még ha a nagybefektetők és a részvénytársaságok csalásairól beszélnének, az akkor hatékonyabb üzenet lenne, mint csak hajtogatni, hogy a nagyok tellhetetlenek. A kapzsiságot, a telhetetlenséget nem lehet törvénnyel szabályozni, azt csak a Jóisten tudja megtéréssel szabályozni, mert mint gyengeség ott van a szegényben és a gazdagban egyaránt, ott van a szívben. Ha csalásról, sikkasztásról beszélnének és bizonyítékokat mutatnának fel, az már jogi szempontból szabályozható, és úgy lehetne eljárást indítani a károkozók ellen.
Így viszont az egész mozgalom arra jó, hogy anarchiát, rendetlenséget okozzon. Gondoljuk csak tovább: ha valamilyen módon a mozgalom győzne, és a mostani tüntetők hatalmi pozicióba kerülnének, mi történne akkor? Igazságos vagyonelosztás? A szegények jól járnának? A gazdagokat börtönbe zárnák, vagy kivégeznék?
Szegények mindig lesznek közöttetek- mondja Jézus... hozzá tehetnénk azt, hogy gazdagok is mindig lesznek közöttünk.
Ki döntheti el tehát, hogy ki lehet gazdag és ki szegény?
Újabban azt hallom, hogy az occupy movementen belül működik egy radikális csoport, a nevük anonímusz. Azzal foglalkoznak, hogy bizonyos cégek alkalmazottainak a hitelkártyáit elektrónikus ezközökkel feltörik, leszívják a pénzt, és átutálják jótékonysági alapítványoknak.
És még egy hír: Oakland/Californiában 5 millió dollárba került a városnak a tüntetők eddigi károkozása. De semmi baj, ezt majd az adófizetők kipótolják a kemény munkával szerzett jövedelmükből.
Amerikában teret akar hódítani a kommunizmus. Valóban semmi új nincs a nap alatt.

Facebook tanulságok

Ki ne ismerné a "social media" kedvencét, a facebook-ot.
A néhány jó dolog mellett, amit a facebook által kaptunk (gyorsabb információáramlás, könnyebb, egyszerűbb kommunikáció, stb.) szembesülnünk kell az alapvető hátrányával is, amit úgy fogalmaznék meg, hogy időpazarló felszínes foglalatosság.
A facebook-on eltöltött idő nagyrésze fénykép-nézegetéssel és komment-olvasással illetve írással telik el.
Vizsgálgatva önmagamat rájöttem, hogy milyen szándék, milyen belső ígény vélt megvalósulása tart engem a facebook-on. (Persze, a facebook-mániának nem ez az egyetlen mozgatórugója.)
A facebook eredeti szándéka a kapcsolatápolás.
A megjegyzések, üzenetek olvasása és írása ezt próbálja megcélozni. De vajon ez valósul meg?
Egy-egy fénykép lájkolása, vagy rövid megjegyzések hozzáfűzése azt az érzést keltheti, mintha ápolnám a kapcsolataimat. Valójában ez öncsalás, mert valami olyasmit próbál helyettesíteni, amit nem lehet helyettesíteni. A személyes találkozás, az elmélyült beszélgetés, a törődő gesztusok, az együttlétre szánt idő, soha nem helyettesíthető egy facebook megjegyzéssel, vagy egy fénykép közzétételével. Viszont, egy órás facebook-ozás megadja az embernek azt az érzést, hogy eleget tett a kapcsolatápolási kötelezettségének. Ez annyit jelent, hogy egyetlen facebook-barát fényképét sem hagyta lereagálatlanul. Ha nem futotta többre, legalább egy lájkot küldött a kedves ismerősnek, ezzel jelezve, hogy kedveli az illetőt, elismeri az új frizuráját, értékeli a kedves, bölcs megjegyzéseit, stb.

Nemrég az egyik facebook ismerősöm, aki ráadásul kiváló amatőr fényképész, közzétett egy fényképet. Napfelkelte a Fancsikai tónál. Nagyon szép fénykép. Amint azt a szerzővel tisztáztam is, a kép egy őszi hajnalon készült. A nap kontúrja még csak kezd felsejleni a horizonton. A halvány fény gyönyörűen tükröződik a víz síma felszínén, ugyanakkor a víztükrén visszaverődő tükörkép beleolvad a tó felszínén elterülő vékony ködrétegbe.
Mekkora kép! Percekig nézegettem, azonban mennél tovább néztem, annál inkább nőtt a hiányérzetem. Valami hiányzik a képről.
Végül rájöttem. Évekig azon a tavon horgásztam a fiammal. Sok őszi hajnalt töltöttünk ott. Emlékszem, hogy amikor ki érkeztünk, éreztük a víz illatát, éreztük az enyhe őszi szellőt, hallotttuk, mint zizegteti a nádast, éreztük a deret, amint csípdesi az arcunkat. Megfigyelhettük a tóparti kis állatkákat, ahogy a reggeli élelemkeresésükkel voltak elfoglalva, sokszor nem is véve tudomást az emberről. No meg aztán a horgászati előkészületek, a fogás lehetőségének az izgalma, ami különös élénkséget adott a reggeli órákban.
Szóval, rájöttem, hogy igzából ez hiányzik a fényképről. Egy fénykép mindezt nem adhatja meg. Ez csak egy kép a valóságról, én viszont ismerem a valóságot, mert gyakran jártam ott.

Nem így vagyunk a kapcsolatainkkal is? Megelégedtünk a facebook szintű barátságokkal, ismeretségekkel, és lemondtunk a valóságról? Ennyire felgyorsult volna a világ, hogy még a személyes kapcsolatainkat is virtuálisan intézzük? Egy néhány fénykép, néhány olcsó kis megjegyzés és néhány hiúságnövelő lájk – ebben merül ki a barátainkkal való kapcsolatunk?

A lelkem tiltakozik ez ellen. Hol vannak azok az idők, amikor az ember leült, és átgondolt leveleket írt a szeretteinek, a barátainak, mégpedig papírra írta kézzel? Vagy amikor fél éjszakát átbeszélgettél a barátoddal, és még a hallgatásotok is többet mondott, mint most ezer fénykép, lájk vagy komment?
Manapság gyakran előfordul az is, hogy egy fedél alatt élve, több időt töltünk el a kis szánalmas fényképnézegetéssel és kommentelgetéssel, mint a saját szeretteinkkel, ...és ráadásul azt gondoljuk, hogy ez fontos, mert kapcsolatokat ápolunk.
A magam részéről ezért is döntöttem el, hogy ezután rendszeresen tartok facebook bőjtöt, tudatosan megvonva magamtól ezt az oly időrabló, de kevés haszonnal járó tevékenységet.
Mert fontosabb a hús-vér ember, mint a virtuális barát, és fontosabb az előttem álló reális feladat, mint a fényképnézegetés és megjegyzés írogatás kényszere. Folytatás következik...

Az erős lelket újítsd meg bennem!

Az 1Sámuel 30: 6-ban a következő mondatot találjuk: Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.
Történt mindez Dávid életének egy nagyon szorult pillanatában. Amíg ő a csapatával a filiszteusokkal együtt készült hadba vonulni Saul ellen, az amálekiták feldúlták Siklágot, ahol Dávid és emberei letelepedtek családjaikkal. Asszonyokat, gyerekeket, ingóságukat elhurcolták. Dávidot Ákis hazaküldte, mert nem bíztak meg benne a filiszteusok. Amikor hazaérkezett Dávid és az emberei, csak a felégetett várost találták. Nagy sírásba kezdett a hadinép. Úgy elkeseredtek, hogy majdnem meglincselték Dávidot.
Dávid azonban megerősíté magát az Úrban.
Mit jelentett ez egészen konkrétan?
Dávid vezetést kért az Úrtól. Mit csináljak most? Üldözzem-e az amálekitákat? Utólérem-e őket?
Megkapta a választ: Üldözd, mert bizonyosan utóléred és szabadítást szerzel!
Ettől fogva Dávid bátran és határozottan cselekedett. Isten vezetését tapasztalta meg egészen a győzelemig. Mindent visszaszerzett, és a családjaikat is épségben kapták vissza ő és az emberei.
A 2012. évi mottónk Dávid imádságából, ez a szép mondat: Az erős lelket újítsd meg bennem!
Ebben az évben is lesznek majd krízis helyzetek. Nagy szükségünk lesz az erős lélekre. Önmagunkban nem vagyunk erősek. Az Isten beszéde, amely személyesen megszólít, amelyre hittel ráállhatok lesz lélekké és erővé bennem. Semmi más nem teheti biztossá a lépteinket, csak az Ígét felhasználó Szentlélek.
Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Legyen ez mindannyiunk imádsága. Ámmen!

Újévi imádság ... is lehetne

Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg.

Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dícséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.

Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.

Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.

Assisi Ferenc olasz szerzetes (1181 – 1226)

A régi ösvény

Dale Moody, a The Word of Truth, (biblikus reveláción nyugvó keresztyén tanok összegzése) című könyvében a következőket írja: „Az evangelikáloknak mára már tudniuk kellene, hogy a keresztyén teológia többé nem térhet vissza a bibliakritika és a tudományos felfedezések előtti állapotához.” (Protestáns fundamentalizmus , 23. oldal).
Ahhoz, hogy jól értsük ezt az állítást, tudnunk kellene, hogy mit ért a szerző e három fogalom alatt: evangelikál, bibliakritika és tudományos felfedezések.
Nagyon egyszerűen fogalmazva az evangelikál gondolkodók hisznek a bibliai szövegek tévedhetetlenségében és Szentlélektől való ihletésében. Hiszik azt, hogy a biblia történelmi és kronológiai szempontból megbízható, a benne szereplő személyek, beleértve a názáreti Jézust, történelmi személyek.
A bibliakritika a 19. században és a 20. század első felében élte virágkorát. Megkísérelte természetfelettiségétől megfosztva, egyszerű könyvként kezelni a bibliát. A bibliakritika teológusai támadták a biblia történelmi megbízhatóságát, különösen a történelmi Jézus létezését. Kritikájuk másik fontos területe a bibliai szövegek értelmezése volt. Kritikai munkájuk során némelyek eljutottak arra a „felismerésre”, hogy a történelmi Jézus nem létezett, azonban a neki tulajdonított tanításokat elismerték úgy, mint alkalmazható életelveket.
Tudományos felfedezések alatt, a szerző azokra a főleg archeológiai, de más, földrajzi, geológiai felfedezésekre is utal, amelyek megtámogatták a bibliakritikusok elméleteit. Meg kell jegyezni, hogy a biblia történetiségét legalább 6000 archeológiai felfedezés támogatja.
A fenti idézet célzást tesz egy olyan keresztyén teológiára, amely valamikor hitt a bibliában és Krisztus történetiségében, de az a fajta fenntartások nélküli hit ma már nem vállalható.

Olvasva a fenti sorokat, gondolhatja valaki: Újév van! Mi közünk nekünk a bibliakritikához? Valami használhatót kérünk, ha lehet...

Jeremiás 6: 16. “Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!”
Jeremiás a régi ösvényekre hívja fel a nép figyelmét, és arra bíztatja őket, hogy keressék meg a jó utat, és járjanak ismét azon, mert csak így találnak nyugalmat a lelküknek. Ezt akkor a nép elutasította. Milyen különös, hogy Jeremiástól számítva, közel 2600 év után is észrevehető Isten népe között ez a törekvés, hogy új utakat keres mert úgy gondolja, hogy a régi ösvény többé nem vállalható. Mi is ez a régi ösvény?
A régi ösvény – a bűnbánó és összetört szív, a megalázkodás, az Isten beszéde iránti engedelmesség, Isten királyi uralmának elismerése és feltétel nélküli vállalása. A régi ösvény, annak a megértése, hogy bűnös vagyok. Nem csak bűneim vannak, hanem egy bűnös emberi természetem is, amely képtelenné tesz a jóra és predesztinál a kárhozatra. Emiatt ki vagyok szolgáltatva Isten haragjának vagy irgalmának. A régi ösvény, annak is a megértése, hogy Isten nem tartozik engem szeretni, mégis Jézus Krisztus befejezett helyettes áldozatáért, felkínálja nekem a kegyelmet, és egyben kereszthordozásra hív, és egy életen át tartó követésre.
Ezzel szemben van egy új út. Az új út keresői nem szeretik a régi ösvényt. Ők inkább arra törekszenek, hogy Istent a maguk hatalma és irányítása alá vonják, úgy a teológiában, mint a gyakorlatban. Istent skatujába zárhatóvá akarják tenni, hogy rendelkezhessenek vele. Ezért aztán, az új út keresőit gyakran arról hallod beszélni, hogy Isten feltétel nélküli szeretete és isteni hatalma az ember rendelkezésére áll független attól, hogy az ember hogyan viszonyul hozzá. Egy olyan Istent akarnak, aki mindenható és szeret, ugyanakkor korlátolt az ember feletti uralma. A mindenható, de korlátolt uralommal rendelkező Isten manipulálható, hatalma a magunk javára fordítható. Ha azonban az Isten mindenható, és az uralma korlátlan, úgy az ember teljesen rá van szorulva az ő irgalmára és kegyelmére, és ez már nem túl jól hangzik az Istent irányítani akaró ember számára.
Éppen ezt hirdeti meg Jeremiás az idézett igeversben. Az Istentől való teljes függés elismerése és újbóli felvállalása az, amire bíztatja a próféta az Isten népét. Ehhez a felszólításhoz egy ígéret is fűződött: - hogy nyugalmat találjatok a ti lelketeknek. Sajnos, a nép erre ott azt felelte, hogy nekik az az út nem kell.
A régi ösvény tehát az Isten uralma alá rendelt élet. Ez a legkiegyensúlyozottabb életforma, így találsz nyugalmat a lelkednek. Így tudsz megszabadulni az aggodalmaidtól, és a félelmeidtől. Ha az ő uralma alatt élsz, akkor az ő védelmét is élvezed. Nyugalmat találsz a lelkednek, mert az ő igája gyönyörűséges, és az ő terhe könnyű.
Az újévben nem új utakat kell keresni, hanem a régi ösvényekhez, az egyetlen jó úthoz vissza térni. Adjon az Úr nekünk vágyat ehhez!

Miért lágymeleg a krisztusvárásunk?

A. W. Tozer

Közvetlenül a második világháború után, hallottam egy nagyszerű déli prédikátort azt mondani, hogy aggódik figyelve az akkori prófécia-hullám iránti túlzott érdeklődést, mert ha a lelkes magyarázók melléfognak, az emiatti csalódás kiöli az emberekből az áldott reménységet.
Az illető prófétált, vagy legalább is kiválóan ismerte az emberi természetet, mert amit ő előre megmondott, az pontosan be is következett. Krisztus jövetelének a reménysége teljesen kihalt az evangéliumi keresztyének közül. Nem azt mondom ezzel, hogy a Bibliát követő keresztyének feladták volna a második advent tanát. Semmiképpen nem ezt akarom állítani. Az evangéliumi hívők nagy többsége ragaszkodik ahhoz a teológiai tételhez, melyszerint Jézus Krisztus valamikor, egy napon visszatér a földre személyesen. Jézus Krisztus végső győzelme megrendíthetetlen tanítás a Szentírás alapján... egy áldott reménység, amely sajnos kihaló félben van. Ahol mégis még beszélnek róla, ott főleg akadémiai- vagy politikai témaként tárgyalják. Az örömteljes, személyes összetevője teljesen elveszett.
Hol vannak azok, akik vágyakoznak, epekednek és sóvárognak az ő eljövetele után?
A krisztusvárás, mely oly annyira égett az első keresztyénekben, úgy látszik, mára teljesen kiégett. Csak a hamú maradt meg.
Egészen bizonyos, hogy a Krisztus visszajövetele iránti sóvárgás és epekedés különbözteti meg a személyes reménységet, a pusztán teológiai reménységtől. A helyes tan ismerete, a második eljövetel helyes teológiája soha nem tudja helyettesíteni benned azt a szeretettől feltüzelt vágyat, hogy egy napon meglásd Őt úgy, amint van.
Hogyha a gyöngéd vágyakozás eltünt az advent reménységéből, annak oka van, és azt hiszem tudom, mi az oka, vagy az okai, mert nem csak egy okról beszélünk.

Az egyik ok, egyszerűen az a népszerű fundamentalista teológia, amely inkább a kereszt hasznosságát hangsúlyozta, és nem a kereszten meghalt személy szépségét. A megváltott ember Krisztussal való kapcsolatát így ahelyett, hogy személyessé tették volna, szerződés szerűvé tették. Krisztus munkáját addig hangsúlyozták, míg végül elfedte Krisztus személyét. Megengedték, hogy a helyettes áldozat hatálytalanítsa a személy azonosságát. Amit tett értem, úgy tűnik fontosabb lett, mint aki ő nekem. A megváltás úgy van bemutatva, mint egy polcról levehető tranzakció, amit elfogadunk, de az egész dologból hiányzik az érzelmi tartalom. Pedig valakit nagyon szeretnünk kell ahhoz, hogy ébren maradjunk, és várjunk a jövetelére. Nos, ez magyarázatot adhat arra, hogy miért hiányzik az erő az adventi reménységből, azok életében is, akik egyébként hisznek benne.

A másik ok, amiért hiányzik a sóvárgás Krisztus visszajövetelének a várásából, az, hogy a keresztyének annyira jól érzik magukat ebben a világban. Kevés vágy van a szívekben, itt hagyni a világot. Azon vezetők számára, akik ma tempót diktálnak, és meghatározzák a vallás tartalmát és minőségét, a keresztyénség egy rendkívüli hasznot hajtó foglalkozás lett. Az arany utcák nem mondanak sokat annak, aki könnyedén halmozza az aranyat és az ezüstöt, az Úr szolgálatában itt a földön. A mennyország reménységét, afféle biztosításként akarjuk fenntartani a halálunk napjára, da amíg egészségesek vagyunk és kényelemben élünk, miért cserélnénk fel ezt a jót, valami olyannal, amiről keveset tudunk? Így érvel a testi gondolkodás, és ezt olyan finoman teszi, hogy észre sem vesszük magunkon.

Továbbá, e mostani időkben a vallás nagyon remek mullatsággá vált, így hát mi az a nagy siettség a mennyországba? A keresztyénség, szemben azzal, amit egyesek gondoltak róla, egy újabb, és magasabb szintű szórakozási forma. Krisztus megszenvedett mindenért. Ő elsírta az összes könnyet, elhordozta az összes keresztet; nekünk nem maradt más, mint élvezni az ő szívettépő szenvedéseinek a hasznát, amely haszon a világból leutánzott vallásos örömökben testesül meg, miközben a kivitelezése Jézus nevében történik...

A történelem igazolja, hogy az egyház életében a szenvedéssel teljes idők, egyben a felfelé tekintés időszakai is voltak. A nyomorúság mindig józanságot munkált Isten népe életében, és arra késztette őket, hogy sóvárogva gondoljanak az Úr visszajövetelére. A mi mostani túlzott elfoglaltságunk a világgal, lehet egy figyelmeztetés is arra nézve, hogy keserű napok következnek.
Isten valahogyan le fog szoktatni minket erről a világról – ha lehetséges, akkor könnyű úton, de ha szükséges, akkor keményebb módon. Ez csak tőlünk függ.

Megjegyzés az "Újragondolóknak"

"...A nők védelmében" című íráshoz fűzött Facebook kommenteket is elolvasva, írom ezt a megjegyzésemet.
Kedves Újragondoló! Lázadsz minden intézményesített keresztyénség ellen. Ez nem baj, mások, máshol, más korokban is megtették. Bár abban nem vagyok biztos, hogy amikor keresztyénekről beszélsz, valóban azok is, akiket te annak tartasz.
Brian McLaren (emergent church) hasonló, progresszív gondolatokat fogalmaz meg, mint te. Tőle merítettél, vagy csak úgy jön?
Az általam olvasott keresztyén gondolkodók mindig Isten önkijelentéséből indultak ki, amikor az emberek életét próbálták megérteni, és nekik utat mutani. Ezzel szemben, a ti írásaitokban mindig az ember és az állapota a kiinduló pont. Isten is csak azért kerül a képbe, mert ő megértőbb, mint bárki más, és nála talán van megoldás az ember vergődéseire.
Van tehát, a fenti teológia és a lenti. A fenti Istenből indul ki, a lenti az emberből. A fenti, az teológia, a lenti, azt gondolom csak humanizmus. Amikor Isten csak egy fontos kellék az ember boldogulásához, de a mindennapi gyakorlati életünkbe nem szólhat bele, az humanizmus. Ha bele akar szólni, azt már moralizálásnak tekintjük. Moralizálásról csak akkor beszélhetünk, véleményem szerint, ha Isten nélkül bíztatjuk egymást a jóra. De ha rákérdez valaki, hogy: -ugyanmár, miért bocsássak meg(lásd: előző bejegyzés, Let it go), akkor erre nem tudjuk azt válaszolni, hogy: -azért mert a tökéletes szent Isten áll a megbocsátásra való felszólítás mögött. És így mi marad? Hát az, hogy te sem vagy különb mint én. Hát akkor szeressük egymást legalább mi...
A biblia Istene nem csak szeretet, hanem szentség is. Krisztus nem csak szeretettel volt teljes, hanem igazsággal is. Ő nem csak a bűneinket veszi el, hanem az életünket kéri, mert az önmagáéhoz hasonlóvá akarja átformálni.
Ha azt mondod az embernek, hogy Isten szeret téged: azt válaszolhatja rá: -ó igen? Ez nagyszerű, hiszen én is szeretem magamat. Ezek szerint segít nekem jobban szeretni magamat? Hát ez elképesztően szuper. Ja, és van egy terve velem az Istennek? Na hát, hihetetlen. Nekem is van egy szuper tervem magammal kapcsolatban. Isten segít nekem a terveimben! Ez fantasztikus.
Így kinálunk fel az embereknek egy magunkfaragta humanista istent.
A lázadó lélek még ezzel az istennel is perlekedik, panaszkodik rá, vagy neki, de a végén kiegyeznek valahogy, hiszen a mi kreációnk, egy nyelvet beszélünk, és csak annyi tiszteletet kap, amennyit megédemel tőlünk.
..........................................
Késő van. Ezt csak abba hagyni lehet, befejezni nem.
Békességetek bőséges legyen.