Saturday, December 10, 2011

Miért lágymeleg a krisztusvárásunk?

A. W. Tozer

Közvetlenül a második világháború után, hallottam egy nagyszerű déli prédikátort azt mondani, hogy aggódik figyelve az akkori prófécia-hullám iránti túlzott érdeklődést, mert ha a lelkes magyarázók melléfognak, az emiatti csalódás kiöli az emberekből az áldott reménységet.
Az illető prófétált, vagy legalább is kiválóan ismerte az emberi természetet, mert amit ő előre megmondott, az pontosan be is következett. Krisztus jövetelének a reménysége teljesen kihalt az evangéliumi keresztyének közül. Nem azt mondom ezzel, hogy a Bibliát követő keresztyének feladták volna a második advent tanát. Semmiképpen nem ezt akarom állítani. Az evangéliumi hívők nagy többsége ragaszkodik ahhoz a teológiai tételhez, melyszerint Jézus Krisztus valamikor, egy napon visszatér a földre személyesen. Jézus Krisztus végső győzelme megrendíthetetlen tanítás a Szentírás alapján... egy áldott reménység, amely sajnos kihaló félben van. Ahol mégis még beszélnek róla, ott főleg akadémiai- vagy politikai témaként tárgyalják. Az örömteljes, személyes összetevője teljesen elveszett.
Hol vannak azok, akik vágyakoznak, epekednek és sóvárognak az ő eljövetele után?
A krisztusvárás, mely oly annyira égett az első keresztyénekben, úgy látszik, mára teljesen kiégett. Csak a hamú maradt meg.
Egészen bizonyos, hogy a Krisztus visszajövetele iránti sóvárgás és epekedés különbözteti meg a személyes reménységet, a pusztán teológiai reménységtől. A helyes tan ismerete, a második eljövetel helyes teológiája soha nem tudja helyettesíteni benned azt a szeretettől feltüzelt vágyat, hogy egy napon meglásd Őt úgy, amint van.
Hogyha a gyöngéd vágyakozás eltünt az advent reménységéből, annak oka van, és azt hiszem tudom, mi az oka, vagy az okai, mert nem csak egy okról beszélünk.

Az egyik ok, egyszerűen az a népszerű fundamentalista teológia, amely inkább a kereszt hasznosságát hangsúlyozta, és nem a kereszten meghalt személy szépségét. A megváltott ember Krisztussal való kapcsolatát így ahelyett, hogy személyessé tették volna, szerződés szerűvé tették. Krisztus munkáját addig hangsúlyozták, míg végül elfedte Krisztus személyét. Megengedték, hogy a helyettes áldozat hatálytalanítsa a személy azonosságát. Amit tett értem, úgy tűnik fontosabb lett, mint aki ő nekem. A megváltás úgy van bemutatva, mint egy polcról levehető tranzakció, amit elfogadunk, de az egész dologból hiányzik az érzelmi tartalom. Pedig valakit nagyon szeretnünk kell ahhoz, hogy ébren maradjunk, és várjunk a jövetelére. Nos, ez magyarázatot adhat arra, hogy miért hiányzik az erő az adventi reménységből, azok életében is, akik egyébként hisznek benne.

A másik ok, amiért hiányzik a sóvárgás Krisztus visszajövetelének a várásából, az, hogy a keresztyének annyira jól érzik magukat ebben a világban. Kevés vágy van a szívekben, itt hagyni a világot. Azon vezetők számára, akik ma tempót diktálnak, és meghatározzák a vallás tartalmát és minőségét, a keresztyénség egy rendkívüli hasznot hajtó foglalkozás lett. Az arany utcák nem mondanak sokat annak, aki könnyedén halmozza az aranyat és az ezüstöt, az Úr szolgálatában itt a földön. A mennyország reménységét, afféle biztosításként akarjuk fenntartani a halálunk napjára, da amíg egészségesek vagyunk és kényelemben élünk, miért cserélnénk fel ezt a jót, valami olyannal, amiről keveset tudunk? Így érvel a testi gondolkodás, és ezt olyan finoman teszi, hogy észre sem vesszük magunkon.

Továbbá, e mostani időkben a vallás nagyon remek mullatsággá vált, így hát mi az a nagy siettség a mennyországba? A keresztyénség, szemben azzal, amit egyesek gondoltak róla, egy újabb, és magasabb szintű szórakozási forma. Krisztus megszenvedett mindenért. Ő elsírta az összes könnyet, elhordozta az összes keresztet; nekünk nem maradt más, mint élvezni az ő szívettépő szenvedéseinek a hasznát, amely haszon a világból leutánzott vallásos örömökben testesül meg, miközben a kivitelezése Jézus nevében történik...

A történelem igazolja, hogy az egyház életében a szenvedéssel teljes idők, egyben a felfelé tekintés időszakai is voltak. A nyomorúság mindig józanságot munkált Isten népe életében, és arra késztette őket, hogy sóvárogva gondoljanak az Úr visszajövetelére. A mi mostani túlzott elfoglaltságunk a világgal, lehet egy figyelmeztetés is arra nézve, hogy keserű napok következnek.
Isten valahogyan le fog szoktatni minket erről a világról – ha lehetséges, akkor könnyű úton, de ha szükséges, akkor keményebb módon. Ez csak tőlünk függ.

Saturday, December 3, 2011

Megjegyzés az "Újragondolóknak"

"...A nők védelmében" című íráshoz fűzött Facebook kommenteket is elolvasva, írom ezt a megjegyzésemet.
Kedves Újragondoló! Lázadsz minden intézményesített keresztyénség ellen. Ez nem baj, mások, máshol, más korokban is megtették. Bár abban nem vagyok biztos, hogy amikor keresztyénekről beszélsz, valóban azok is, akiket te annak tartasz.
Brian McLaren (emergent church) hasonló, progresszív gondolatokat fogalmaz meg, mint te. Tőle merítettél, vagy csak úgy jön?
Az általam olvasott keresztyén gondolkodók mindig Isten önkijelentéséből indultak ki, amikor az emberek életét próbálták megérteni, és nekik utat mutani. Ezzel szemben, a ti írásaitokban mindig az ember és az állapota a kiinduló pont. Isten is csak azért kerül a képbe, mert ő megértőbb, mint bárki más, és nála talán van megoldás az ember vergődéseire.
Van tehát, a fenti teológia és a lenti. A fenti Istenből indul ki, a lenti az emberből. A fenti, az teológia, a lenti, azt gondolom csak humanizmus. Amikor Isten csak egy fontos kellék az ember boldogulásához, de a mindennapi gyakorlati életünkbe nem szólhat bele, az humanizmus. Ha bele akar szólni, azt már moralizálásnak tekintjük. Moralizálásról csak akkor beszélhetünk, véleményem szerint, ha Isten nélkül bíztatjuk egymást a jóra. De ha rákérdez valaki, hogy: -ugyanmár, miért bocsássak meg(lásd: előző bejegyzés, Let it go), akkor erre nem tudjuk azt válaszolni, hogy: -azért mert a tökéletes szent Isten áll a megbocsátásra való felszólítás mögött. És így mi marad? Hát az, hogy te sem vagy különb mint én. Hát akkor szeressük egymást legalább mi...
A biblia Istene nem csak szeretet, hanem szentség is. Krisztus nem csak szeretettel volt teljes, hanem igazsággal is. Ő nem csak a bűneinket veszi el, hanem az életünket kéri, mert az önmagáéhoz hasonlóvá akarja átformálni.
Ha azt mondod az embernek, hogy Isten szeret téged: azt válaszolhatja rá: -ó igen? Ez nagyszerű, hiszen én is szeretem magamat. Ezek szerint segít nekem jobban szeretni magamat? Hát ez elképesztően szuper. Ja, és van egy terve velem az Istennek? Na hát, hihetetlen. Nekem is van egy szuper tervem magammal kapcsolatban. Isten segít nekem a terveimben! Ez fantasztikus.
Így kinálunk fel az embereknek egy magunkfaragta humanista istent.
A lázadó lélek még ezzel az istennel is perlekedik, panaszkodik rá, vagy neki, de a végén kiegyeznek valahogy, hiszen a mi kreációnk, egy nyelvet beszélünk, és csak annyi tiszteletet kap, amennyit megédemel tőlünk.
..........................................
Késő van. Ezt csak abba hagyni lehet, befejezni nem.
Békességetek bőséges legyen.

Monday, November 28, 2011

David Brainerd naplójából (1740, október 19 - 1741, február 7.)

Az Úr napja, október 19. – Reggel éreztem, hogy a lelkem éhezi és szomjuhozza az igazságot. Készülve az úrvacsorára, mintha a szemem előtt zajlott volna le Jézus Krisztus megfeszítése. Lelkem betelt világossággal és szeretettel olyannyira, hogy majdnem elájultam. Fizikailag olyan gyenge voltam, hogy alig tudtam megállni a lábamon.
Ugyanakkor egy túláradó gyöngédséget és forró szeretetet éreztem az egész emberiség iránt; annyira, hogy úgy tűnt, lelkem, minden erejével együtt puha gyöngédségbe olvad. Úrvacsora alatt ez a tűz alább hagyott kissé. Ez az a szeretet és öröm, ami kiűzi a félelmet; a lelkem pedig vágyott erre a tökéletes kegyelemre és dicsőségre. Ez az érzés folytatódott egész estig. Az esti órákat a csendeskamrában töltöttem áldott közösségben az Úrral.
Október 20. – Ismét átéltem a Szentlélek jelenlétét a csendes kamrámban, úgy reggel, mint este. Egész napon át életet és vígasztalást találtam az Úrban.

Október 21. – Ismét megtapasztaltam Isten jóságát és túláradó szeretetét a szívemben. Vallásos kötelleségeim teljesítése közben gyönyörűséget és vígasztalást tapasztaltam meg. A hét hátralévő ideje alatt teljesen lefoglaltak a lelki dolgok. Mostmár olyannyira vágytam Isten után, és hogy szabad lehessek a bűntől, hogy amikor jobban érezve magam azon gondolkodtam – folytatni kellene a kollégiumi tanulmányaimat (ami egyébként a lelkiállapotomra nézve annyira hátrányosnak bizonyult a múlt évben), csak bánkódni tudtam és arra gondoltam, inkább meghalok, minthogy az Úrtól való eltávolodás fájdalmát ismét átéljem. Mielőtt vissza mentem, jónéhány áldásos, értékes alkalmat éltem át az Úrral való közösségben, (különösen október 30, és november 4.) amikor kimondhatatlan vígasztalást kaptam Istentől. November 6-án visszatértem a kollégiumba, és Isten jósága folytán, hat héten át a hit erejét éltem át naponta.
November 28. – Az esti csendességemben értékes felfedezéseket kaptam Istentől, és kimondhatatlan felüdülést jelentett a Zsidók 12: 22-24. szakasz.
Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére.
Lelkem csak arra vágyott, hogy mindenben Istenhez igazodjon. Isten tekintetének a fényét élveztem egy-két napon át. A lelkem Istenben pihent meg ezekben a napokban.

December 9. – Egész napon át a lelkem nyúgodt állapotát éltem meg az Úrban. Főleg az esti csendességemben tapasztaltam meg ezt, amikor tetszett az Istennek, hogy csodálatosan megerősítsen a bennső emberemben. Úgy éreztem, hogy semmi sem szakaszthat el Isten szeretetétől, mely vagyon a Jézus Krisztusban, az én Uramban. Óh, egyetlen óra Istennel, végtelenül felülmúlja a lenti világ összes gyönyörét.

Az Úr napja, december 12. – Reggel úgy éreztem, hogy nem lesz ma erőm prédikálni, de még imádkozni se. Gyötrő szükségét éreztem a mennyei segítségnek. Remegve mentem be az istentiszteletre. Tetszett az Istennek, hogy velm legyen az imádságban és az igehirdetésben is. Azt gondolom, a lelkem ritkán törte úgy át az anyagi világ gátjait, mint ezen az alkalmon, úgy az imádságban, mint az igehirdetésben. Semmilyen zavaró gondolat sem gátolt az igehirdetésben. Örömmel és szabadon hirdethettem az igét Máté 6: 33-ból. Hanem keressétek először Isten országát... délután pedig a Róma 15: 30-ból vettem az igét. Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra... Nagy szeretet áradt ki a gyülekezeten aznap. Istentől megáldott alkalom volt ez számomra. Okom van azt gondolni, hogy az utóbbi belső harcaim, a lelki növekedésemet elősegítették. Ámen! Bár csak mindig kész lenne az akaratom arra, hogy Isten, az ő jótetszése szerint alkalmazza módszereit rajtam!

Február 7. - 1741 január második felében elhidegültem, ellaposodtam lelkileg. Felülkerekedett a régi kísértésem, a nagyravágyás a tanulmányaim területén. Mégis, Isten jósága folytán, február vége felé, egy nagy és átfogó ébredés tört ki a kollégiumban, amely engem is felélesztett elhidegült állapotomből, és arra késztetett, hogy kivegyem a részem a lelki feladatokból.

Thursday, November 17, 2011

David Brainerd naplójából (1742, június 18 - július 4.)

Június 18. – Tekintve a szolgálatra való teljes alkalmatlanságomat, jelenlegi halott állapotomat, és a teljes képtelenségemet arra nézve, hogy valamit is tegyek Isten dicsőségére, továbbá érezve tehetetlenségemet és erőtlenségemet azzal kapcsolatban, amire elhívattam; ezt a napot imádkozásra szántam, és az egész időt ezzel töltöttem. Bár a nap folyamán hiheltetlenül elhagyatott voltam, mégis Isten kegyelmesen közel jött hozzám, egyszer különösen is, amikor több együttérzésért könyörögtem az elveszett lelkek iránt. A szívem hirtelen megnyílt, és néhány percig megadatott, hogy nagy buzgósággal kiáltsak az Úrhoz. Óh, gyötrelmes volt arra csak gondolni is, hogy az élő Istennek csupán hideg, halott szolgálatot tudok felajánlni. A lelkem szentség után szomjazik, Istennek kitartóan odaszentelt élet után vágyom. E boldogságra törekedve, folyton kevésnek bizonyul az igyekezetem. Óh, bárcsak megsegítene az Úr, hogy kitartó legyek mind addig, amíg a szabadulás boldog órája be nem következik!

Június 30. - Ezt a napot egyedül, bőjtölve és imádkozva töltöttem kint az erdőben. Borzasztó konfliktusok dúltak a lelkemben. Olyan hitványnak láttam magam, hogy én is azt mondtam, mint Dávid: Bizonnyal elveszek Saul keze által. Úgy éreztem, nincs erőm kiállni Isten ügyéért, még egy falevél zizzenésétől is megrettenek. Majdnem az egész napot szakadatlan imában töltöttem. Nem tudtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy keresztyének engem kicsit is tiszteljenek. Majdnem teljesen kétségbe estem amiatt, hogy alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Nem érzek semmi reményt vagy vígasztalást a pogányokkal kapcsolatban, pedig máskor, itt a természetben eltöltött legsötétebb órákban ilyen érzések felüdítettek. A lelkem keserűségében töltöttem el ezt a napot. Már éjjelre járt, amikor kezdtem jobban érezni magam. Később éjjel megadatott élveznem némi gyönyörűséget az imakamrámban.

Július 1. – Ma reggel volt egy kis örömöm az imádkozás alatt. A szokásosnál is nagyobb örömöm volt viszont az esti imádkozásomban, a csendes kamrámban. Semmit nem kívánok jobban, mint hogy Isten azt cselekedje velem, ami neki tetszik.

Július 2. - Nyúgodtnak éreztem magam ma reggel, amikor a csendes kamrámban imádkoztam. Vágyaim Istenhez emelkedtek ma, amint utaztam. Este kellemesen éreztem magam. Áldott legyen az Úr minden vigasztalásért.

Július 3. – A szívem ismét sűlyedezik. A megszégyenítés, ami ért engem a kollégiumban, mélyen lehangolt, az ellenfeleim alá pedig lovat adott. Csak Istenben találtam menedéket. Áldott legyen az Ő neve, hogy mindig fordulhatok Őhozzá, alkalmas időben való segítségért.

Az Úr napja, július 4. – Komoly támogatást kaptam. Este elvonultam, és boldog időt töltöttem az Úrral. Tetszett az Istennek, hogy betöltsön hittel engem, a láthatatlan és örök világot közel hozta a lelkemhez. Olyan csodálatosnak tűnt az egész. Abban reménykedem, hogy fáradságos vándorlásom itt a földön, rövid lesz, és nem sok van már addig, hogy megérkezzem mennyei otthonomba, az Atya házába. Megadtam magam Isten akaratának. Késleltetni az ítélet napját, végezve az Ő munkáját, és szenvedve az Ő kedvéért, ez az Ő akarata velem. Isten iránti hálát éreztem az utóbbi időben rám nehezedő elgyatottságomért. Mert meg vagyok győződve arról, hogy ezek a dolgok okkal történtek, azzal a céllal, hogy alázatosabbá és szelídebbé formáljanak. Kedvemre volt kicsinek és semminek lenni, és porban heverni. Életet és vígasztalást találtam abban, hogy könyöröghetek Isten drága gyermekeiért, Krisztus uralma terjedéséért a világon. Lelkem komolyan vágyik szentség után, gyönyörködni Istenbe. Jövel Uram Jézus, jöjj hamar.

Saturday, November 5, 2011

A mi zsoltárunk

Vannak olyan napok amikor táncolni lenne kedved az öröm miatt. Más napokon pedig úgy érzed magad, mint aki sírba száll. Dávid királynak is voltak ilyen érzelmi ingadozásai. Olykor egy zsoltáron belül örvendezik és szomorkodik. Azt gondolom, mindkét lelki állapot normális, sőt biblikus.
Nem tudsz mindig örvendezni, de nem szabad mindig szomorkodni sem. Erre azt mondhatja valaki: Igen, de az 1Thessz. 5: 16-ban Pál apostol ezt írja: Mindenkor örüljetek!
Erre azt mondom, hogy az Úr gyermekei rendelkeznek egy alap örömmel, amely a megváltás tudatából táplálkozik. Az az öröm, amikor tudod, hogy elfogadott az Úr, megbocsátotta a bűneidet, a gyermeke vagy, neved fel van írva az élet könyvében. És mégis vannak nehéz napok, amikor vonszoljuk magunkat, nehéz minden, fájnak dolgok, nem értünk dolgokat.
Nem az a nagy teljesítmény a lelki életünkben, hogy soha nem vagyunk szomorúak, hanem az, hogy elmondhatjuk az Úrnak, és letehetjük a szomorúságunk okát az ő kezébe. Mondhatunk mi is Istennek egy zsoltárt úgy, mint Dávid; a mi zsoltárunkat, a szívünk állapotának a zsoltárát. Így a gyászunk örömre változik, zaklatottságunk átalakul békességgé, a félelmeink eloszlanak, és bátorságot kapunk a nehézségek elhordozására. Ennek a változásnak a csodája kizárólag az Úr jelenlétében történhet meg. Ezért mondja Dávid a Zsoltár 26: 8-ban: Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.
Dávid azért szerette azt a helyet, mert ott változott a siralma vígságra. Adja az Úr, hogy Dávid király tapasztalata legyen a mi személyes tapasztalatunk is.

Monday, October 31, 2011

Voice Of the Martyrs Konferencia

Ketten vettünk részt gyülekezetünkből október 29-én St. Charles, IL. -ban a Voice Of the Martyrs konferencián. Hallgatva az előadókat azt kívántam, bár csak mindnyájan ott lehettünk volna. Néhány rövid gondolat az előadásokból:

Ma a világon 200 millió keresztyént üldöznek a hitükért.

Nem szabad megfeledkeznünk az üldözött testvéreinkről. Zsidók 13: 3 – Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.

Miközben üldözött testvéreink felé szolgálunk, megtapasztalhatjuk, hogy ők sokkal jobban szolgálnak felénk.

Becslések szerint Kínában 130 millió keresztyén van. Megrendítő adatokat hallottunk arról, hogy létezik egy államilag elismert keresztyén egyház Kínában, amelyhez legalább 30 millióan tartoznak. Ezt a szervezetet használja a kínai kormány, mint kirakat egyházat, amelyel bizonyítja a világ felé, hogy nincs keresztyénüldözés Kínában. A valóság az, hogy a nem engedélyezett házi gyülekezetek vezetőit, pásztorait rendszeresen zaklatják, bebörtönzik és az összejöveteleiket tiltják. Sok igehirdető és gyülekezeti tag eltünt, sokakat megkínoznak a börtönökben, kitalált vádakkal évtízedekre bebörtönzik őket.



Columbiában erőteljes üldözés folyik a keresztyének ellen. Kommunista gerilla csapatok tartják terrorban az ország keleti vidékeit. A keresztyéneket településenként sanyargatják, a misszionáriusok többségét elűzték az országból. Columbiában alakult néhány árvaház, amelyben a megölt keresztyén lelkimunkások árváit látják el. Legalább ezer árváról és 440 özvegyről gondoskodnak. Ugyanakkor rendkívüli módon terjed az evangélium djungel falvakban felállított rádióadókon keresztül. Repülőről, ejtőernyőkkel dobják le a mindössze két frekvencián működő, napelemes rádiókészülékeket, amelyeken csak az evangéliumi adót lehet fogni. A rádió készülékekbe be van építve egy memória kártya, amely tartalmazza a teljes Biblia hanganyagát. Sok ember megtér így hallgatva az evangéliumot.



Rendkívül megható volt látni egy videoklippet, amely rögzítette azokat a pillanatokat, amikor egy kínai háziközösség tagjai kinyitnak egy bőröndöt, amely tele volt Bibliákkal. A testvérek egy pillanat alatt elkapkodták a Bibliákat a bőröndből. Aztán, amikor az örömújongás elcsendesedett, mindenki a saját Bibliáját, könnyek között az arcához emelte, símogatta. Egymás után kezdtek hálát adni, hogy végre lehet saját Bibliájuk.

Láttunk fényképet egy épülő indonéziai templomról, amelynek a tornyára a testvérek nem keresztet helyeztek, hanem egy bádogból kiformált kakast. A VOM munkatárs megkérdezte, hogy miért kakas és miért nem kereszt van a templom tetején. Az volt a válasz, hogy a kakas Péter tagadására emlékezteti őket és vigyázásra inti őket, hogy amikor eljön az idő, úgy ne járjanak, mint Péter. Indonéziában naponta halnak meg keresztyének a hitükért.

Megdöbbentő beszámolókat hallhattunk még Izráelről, Indiáról, Nigériáról, Iránról, Pakisztánról. Az evangélium megállíthatatlanul terjed ezekben az országokban, a keresztyének sok üldöztetésük ellenére boldogok és győzedelmes életet élnek. Sokan börtönrácsok mögött élnek, mégis szabadok.

A mi jóléti világunkban sok keresztyén fizikai szabadságot élvez ugyan, de a lelkük a bűn és a kiábrándultság rácsai mögött sínylődik, pedig egyébként a szabadság minden feltételével rendelkeznek. Nem az a kérdés, hogy odaszánjuk-e az életünket. Mi mindenképpen odaszánt életet élünk. A kérdés az: Mire szánjuk oda az életünket? Sok keresztyén a hiábavalóságnak, a jólétszerzésnek, a kényelmes életnek szánja oda az életét.

Az Úr Jézus mondja: Mert aki megakarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Márk 8: 35, 36.
Ma reformáció vasárnapja van.

Imádkozzunk az üldözött egyházért és saját szívünk reformációjáért!

.

Saturday, July 30, 2011

A. W. Tozer

Az igazi hit odaszánást feltételez

Sok keresztyén számára Krisztus nem több, mint egy gondolat, legjobb esetben egy ideál, de semmi képpen nem egy élő valóság. Gyakorló hívők milliói úgy beszélnek Krisztusról mintha reális lenne az életükben, ugyanakkor úgy viselkednek, mintha nem is létezne. A valódi állapotunk mindig abban fedezhető fel ahogy cselekszünk, és nem abban, ahogy beszélünk.
Ha a hitünket odaszánás követi, azzal bizonyíthatjuk leginkább a valódiságát. A nem valódi hit jellemzője, hogy nem rendelkezhet a hitvallóval.
Egyeseket közülünk mélyen sokkolna, hogyha hirtelen szemtől-szembe találnánk magunkat a hitelveinkkel, és ráadásul valaki arra kényszerítene bennünket, hogy a gyakorlati élet tüzében próbáljuk ki őket.
Sokan közülünk gyakorlottá váltunk abban, hogy miként kell az életünkben úgy helyet adni a keresztyén igazságoknak, hogy azok gyakorlati jelentősége mégse hozzon kínos helyzetbe. Úgy alakítjuk a dolgainkat, hogy elég jól meglegyünk a mennyei segítség nélkül is, miközben látszólag igényeljük azt. Dicsekszünk az Úrral, miközben gondosan figyelünk arra, hogy ne kerüljünk Istentől függő helyzetbe. „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” Jeremiás 17: 9.
A hamis hit mindig igyekszik biztosítani egy kiútat arra az esetre, ha netán Isten cserben hagyna. Az igazi hit csak egyetlen utat ismer, és örömmel hagyja magát megfosztani mindenféle másod-utaktól és szükségmegoldásoktól. Az igazi hit gondolkodása egyszerű– vagy Isten, vagy a teljes összeomlás. Isten azonban Ádám óta egyetlen benne bízó embert sem hagyott cserben.
A hamis hitű ember örökké harcolni fog a hitvallásáért, ugyanakkor tudatosan kerüli az olyan kínos helyzeteket, amikor a saját jövője függne a hite valódiságától. Mindig gondoskodik sajátmaga számára egy menekülési útvonalról, hogy amikor „a tető beszakad”, lehessen valahogy kimenekedni.
Manapság nagy szükségünk van keresztyénekre, akik olyan elszántan bíznak Istenben most is, mint amilyen elszánt bizalomra lesz szükségük életük utolsó napján. Mindannyiunk életében eljön az idő, amikor semmink se marad, csak Isten. Egészség és vagyon és barátok és búvóhelyek mind eltöröltetnek... és csak Isten marad nekünk. A hamis hitű ember számára ez egy félelmetes gondolat, de a valódi hittel rendelkező ember számára ez a lehető leg vígasztalóbb gondolat.
Valóban tragédia lenne megérkezni arra a helyre, ahol csak Isten maradt nekünk, és ott rádöbbenni, hogy földi vándorlásunk folyamán soha nem bíztunk Istenben igazán. Talán jobb lenne megkérni Istent most, hogy távolítson el tőlünk minden hamis bizalmat, szabadítsa meg a szívünket mindenféle titkos búvóhelytől, és vigyen ki minket nyílt helyre, ahol önmagunk számára is felfedezhetjük, hogy tulajdonképpen bízunk-e őbenne, vagy nem. Ez kemény kúra a bajainkra, de ugyanakkor hatékony. Ennél gyengébb gyógymód nem célravezető. Az időnk pedig rohamosan fogy.

Tuesday, July 12, 2011

Önfegyelem

Az önfegyelem az a fogalom, amiről nem szeretünk hallani. Valamennyiszer szóba jön, bűntudatot ébreszt bennünk. Eszünkbe jutnak azok az alkalmak, amikor gyakorolni kellett volna, és nem tettük.
Miért is kell az önfegyelem?
Azért, mert csak így jöhetnek létre igazi értékek.
Az ember nem szereti hajnali ötkor, ha megszólal a vekker. Mégis önfegyelmet gyakorol és felkel az ágyból, kivánszorog a fürdőszobába, lemossa az álmot az arcáról, felöltözik, és elmegy a munkahelyére. Önfegyelmet gyakorol, mert a saját jól felfogott érdeke ezt diktálja.
Önfegyelemre van szükségünk akkor is, amikor valamilyen fontos projekten dolgozunk, vagy amikor a vizsgáinkra készülünk. Ilyenkor mindent félre teszünk egy időre. Tudatosan nem engedjük, hogy bármi is elvonja a figyelmünket. Öszpontosítunk a feladatra, a figyelmünk, a gondolataink és az akaratunk öszhangban működnek.
Ha komoly célokat tűzünk ki magunknak, csak önfegyelem által vagyunk képesek azokat valóra váltani. Nagy álmok nagy odaszánást ígényelnek. Nem lehet nagyot álmodni úgy, hogy ne hoznád meg érte a szükséges áldozatot, hogy ne fegyelmeznéd hozzá a gondolataidat és az akaratodat.
A lelki életünkben szintén önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy lelki értékek jöhessenek létre. A lelki szolgálatban a hitelességünk is függ az önfegyelem gyakorlásától.
Pál apostol azt írja az 1Kor. 9: 27-ben: Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.(Károli)
Más szóval, ha nem gyakorolsz önfegyelmet, önmagad ellen és Isten céljai ellen teszel. Elveszted a hatékonyságodat, hiteltelen, értéktelen lesz a jellemed és a munkád.

Önfegyelem! Nem szeretjük ezt a szót, mégis mennyire fontos szó az életünkben!

Friday, May 13, 2011

Aki áll

Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 1Kor. 10: 12.

Mit ne tegyen az, aki áll?
Ne tekintse a maga érdemének azt, hogy ő áll.
Ne próbálja bizonyítani, hogy milyen gerinctelen az aki elesett.
Ne akarja bocsánatkérésre kényszeríteni azt, aki elesett.
Ne próbálja megalázni és megszégyeníteni azt, aki már nem áll.
Ne gondolja azt, hogy ő és Isten haragudhatnak arra, aki elesett. Csak Isten haragudhat, de ő nem haragszik.
Ne gondolja azt, hogy ő soha nem esett volna el abban, amiben a másik nem tudott megállni.
Ezeket tehát ne tegye az, aki áll.

Mit tegyen az, aki áll?
Vigyázzon saját magára, hogy el ne essék!

Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.
Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orcádat, és megroskadtam.
Zsoltár 30:7,8. (Károli)

Tuesday, April 26, 2011

Bizalmatlanság

Egy vezető akkor tud irányt mutatni, vezetni ha a ráfigyelők bíznak benne. Amikor nincs bizalom, belép az előítélet, a pletyka, a rosszhiszeműség, rosszhír terjesztése. A vezető szolgálata lehetetlenné válik.
A bizalomvesztés létrejöhet a vezető hibájából. A tapasztalat azt mutatja, hogy az elvesztett bizalmat nehezen lehet visszaépíteni.
A bizalomvesztés létrejöhet abból fakadóan is, hogy valaki nagyobb akar lenni, és elsőbbségre tör. Ilyen esetben a rosszhír terjesztése generálja a bizalomvesztést, és nem fordítva. A vezető szolgálata nagyon nehézzé válik így. A leg biblikusabb magatartás ilyenkor a csendben maradás, és ha lehetséges, a szolgálat folytatása.
Mózesről van feljegyezve, a világtörténelem egyik legnagyobb vezetőjéről, hogy amikor nyilvánosan próbálták lejáratni, és a népben bizalmatlanságot elhinteni ellene, ő arcra borult a gyülekezet előtt, letette a szolgálatát az Úr kezébe, és várt mindaddig, amig Isten nem lépett az ő érdekében.
Azt gondolom, ez az egyetlen helyes dolog, amit ilyenkor tenni lehet. Készen állni arra, hogy elengedj mindent, és odavesd az életedet az Úr kezébe. Ilyenkor derül ki, hogy maga az Úr indította fel a Diotrefészeket az ő szolgája ellen azért, hogy félretegye az útból, vagy az csupán egy emberi próbálkozás volt, aminek az Úr véget fog vetni.
Engedd, hogy Istené lehessen az utolsó szó, egyébként is mindíg az övé lesz az utolsó szó. Az ő neve legyen áldott. Ámen!

Friday, April 22, 2011

Én is ott voltam

Soha nem jártam még Izráelben, nem láttam Jeruzsálemet, az Olajfák hegyét, a Gecsemáné kertet, a Golgothát... Mégis, amikor arra a helyre gondolok, ahol Jézus feláldoztatott, úgy érzem, hogy jártam már ott, legalább kétszer. Egyszer, kétezer évvel ezelőtt amikor a bűneimet hordozta. Aztán 28 évvel ezelőtt, amikor a bűneimért bocsánatot kértem Tőle, aki helyettem elhordozta.

Jézus hallgatása

Megdöbbentő Jézus hallgatása Kajafás előtt, Pilátus előtt és Heródes előtt. Ha az ártatlanságát akarta volna védeni, olyan erőteljes és minden ellenérvet letörő bölcsességgel és erővel tehette volna, hogy senki nem tudta volna elítélni.
Jézus mégis úgy döntött, hogy hallgat, nem védi magát. Hazugnak mondhatták, csalónak, ámítónak, részegesnek...
Miattam tette, a hallgatásával engem védett, hiszen az én szennyemet, ítéletre méltó szégyenemet hordozta.
Ó mennyiszer védtem az igazamat harciasan, ellenvetést nem tűrő érveimmel.
Szemlélve Jézust, amint szótlanul tűr érettem ... ez az én nagypéntekem.

Thursday, April 21, 2011

Minden oldalról körülfogtál

Ma ez a mondat zsongott bennem egész délelőtt. Egészen pontosan így hangzik:
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Zsoltár 139: 5.
Ez lehet örömteljes, vagy fájdalmas tapasztalat. Amikor jól vagy lelkileg, az Úr oltalmazó kezét érzed az életeden. Amikor eltávolodtál Tőle, úgy érezheted magad, mint Jónás a nagy hal gyomrában. Minden oldalról körülvesz, és nem hagy elcsámborogni, mert a fia vagy. Beszűkíti az életteredet, és a keze rád nehezedik, amig már szuszogni is alig tudsz. Mert a gyermeke vagy.
Olykor ránk kell, hogy nehezedjen a keze, mert másképp nem lehet már szót érteni velünk.

Ha akarod, imádkozom érted

Az alábbi bejegyzésem óta nincs nyugtom.
Ha akarod, imádkozom érted.
Bárki is légy, küldd el az imakérésedet a comment panellben. Imádkozni akarok érted.

Monday, April 18, 2011

Imádság háza

Egyetlen történet van az evangéliumokban, ahol az Úr Jézus olyat tett, hogy azt senki róla nem feltételezte volna. Nincs ennél furcsább történet az egész Új Szövetségben.
Az Úr Jézust általában kedves lelkületű, másokat felemelő, bölcs tanácsokkal oktató, csodákat tevő, betegeket gyógyító isten-emberként látunk megjelenni az evangéliumokban. Annál megdöbentőbb, amikor Jézus be lép a templomba és látva, hogy mi folyik ott, ostort készít kötelekből, és elkezdi használni. Aztán ráborítja a kereskedőkre és a pénzváltókra az asztalaikat, szétszórja a pénzüket, az edényeket cipelő embereket feltartóztatja, és megtiltja nekik hogy végig menjenek a templomon. Végül haragosan rájuk szól: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára. Ti pedig rablók barlangjává tettétek!
Nem akarok most részletekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az a hely igazán nem a templom volt, hanem a templomhoz tartozó pogányok udvara. Ezeket a részleteket ismerjük, hiszen majdnem minden ünnepen elmondjuk a szószékről.
A lényeget ragadjuk meg. Mi baja van Jézusnak ezekkel az emberekkel? Mi váltja ki Jézusból a felháborodást?
Akiket Jézus kiűzött, azok ott voltak ugyan a templomban, de bennük nem volt ott a templom. Világi lelkülettel voltak jelen egy szent helyen, és a belső motiváció az volt, hogy ők haszonhoz jussanak mások kiszolgáltatott helyzetével visszaélve.
Más szóval, Jézus azt mondja nekik: Ti most az Én házamban vagytok, és itt nem azt csináltok, amit ti akartok. Itt a dolgoknak úgy kell történnie, ahogy én akarom. És ha a szent dolgokat világi lelkülettel teszitek, akkor kifelé, itt semmi keresni valótok nincs!
Azt gondolom, hogy az a Jézus, akiről meg van írva, hogy ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, semmit nem változott azóta az ő házát illetően. Ugyan így gondolkodik az istentiszteletet végzőkről is. Ő nem csak azt értékeli, hogy ott vagyunk vasárnap az ő házában, hanem azt is figyeli, hogy miért vagyunk ott, és milyen motivációval végezzük az ő szolgálatát.
Az én házam imádság háza... mondja Jézus. Az én házam légköre és hangulata alapvetően az imádság. Itt nyilnak meg a szívek Isten előtt, itt járulnak az Úr elé és imádják őt. Az imádság hangulata különbözteti meg az Úr házát más házaktól és más összegyülekezésektől. Ahelyett hogy ilyenné formáltátok volna az én házam légkörét, ti inkább zsibvásárt csináltatok belőle. Kifelé veletek! És kezdte felborogatni az asztalaikat és székeiket, a korbácsot pedig egészen bizonyosan használta is...
Ma azokat az időket éljük, amikor a gyülekezetek a saját hatáskörükben újrafogalmazzák, hogy mit jelent a gyülekezet. Ha össze tudjuk gyűjteni az embereket vasárnap délelőtt és délután, netán még a hétköznap esti bibliaórára is, és ha jó az adakozás, akkor az a gyülekezet. Ha érdekes és sok színű programokkal tudjuk lekötni az emberek figyelmét másfél óráig, és vissza jönnek legközelebb is, akkor az a gyülekezet.
Jézus azt mondja, hogy ahol imádkoznak, az a gyülekezet. Pünkösdkor a felházban imádkozókra szállt a Szentlélek, és megszületett a gyülekezet.
A tény az, hogy ha meghirdetsz ma egy koncertet jó drága belépővel, sokan eljönnek. Ha azonban meghirdetsz egy imaestet, ingyen sem jönnek el.
Két évezred távolságából is megrettent bennünket Jézus kiáltó mondata: Az én házam, imádság háza!