Önfegyelem

Az önfegyelem az a fogalom, amiről nem szeretünk hallani. Valamennyiszer szóba jön, bűntudatot ébreszt bennünk. Eszünkbe jutnak azok az alkalmak, amikor gyakorolni kellett volna, és nem tettük.
Miért is kell az önfegyelem?
Azért, mert csak így jöhetnek létre igazi értékek.
Az ember nem szereti hajnali ötkor, ha megszólal a vekker. Mégis önfegyelmet gyakorol és felkel az ágyból, kivánszorog a fürdőszobába, lemossa az álmot az arcáról, felöltözik, és elmegy a munkahelyére. Önfegyelmet gyakorol, mert a saját jól felfogott érdeke ezt diktálja.
Önfegyelemre van szükségünk akkor is, amikor valamilyen fontos projekten dolgozunk, vagy amikor a vizsgáinkra készülünk. Ilyenkor mindent félre teszünk egy időre. Tudatosan nem engedjük, hogy bármi is elvonja a figyelmünket. Öszpontosítunk a feladatra, a figyelmünk, a gondolataink és az akaratunk öszhangban működnek.
Ha komoly célokat tűzünk ki magunknak, csak önfegyelem által vagyunk képesek azokat valóra váltani. Nagy álmok nagy odaszánást ígényelnek. Nem lehet nagyot álmodni úgy, hogy ne hoznád meg érte a szükséges áldozatot, hogy ne fegyelmeznéd hozzá a gondolataidat és az akaratodat.
A lelki életünkben szintén önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy lelki értékek jöhessenek létre. A lelki szolgálatban a hitelességünk is függ az önfegyelem gyakorlásától.
Pál apostol azt írja az 1Kor. 9: 27-ben: Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.(Károli)
Más szóval, ha nem gyakorolsz önfegyelmet, önmagad ellen és Isten céljai ellen teszel. Elveszted a hatékonyságodat, hiteltelen, értéktelen lesz a jellemed és a munkád.

Önfegyelem! Nem szeretjük ezt a szót, mégis mennyire fontos szó az életünkben!