Imádság háza

Egyetlen történet van az evangéliumokban, ahol az Úr Jézus olyat tett, hogy azt senki róla nem feltételezte volna. Nincs ennél furcsább történet az egész Új Szövetségben.
Az Úr Jézust általában kedves lelkületű, másokat felemelő, bölcs tanácsokkal oktató, csodákat tevő, betegeket gyógyító isten-emberként látunk megjelenni az evangéliumokban. Annál megdöbentőbb, amikor Jézus be lép a templomba és látva, hogy mi folyik ott, ostort készít kötelekből, és elkezdi használni. Aztán ráborítja a kereskedőkre és a pénzváltókra az asztalaikat, szétszórja a pénzüket, az edényeket cipelő embereket feltartóztatja, és megtiltja nekik hogy végig menjenek a templomon. Végül haragosan rájuk szól: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára. Ti pedig rablók barlangjává tettétek!
Nem akarok most részletekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az a hely igazán nem a templom volt, hanem a templomhoz tartozó pogányok udvara. Ezeket a részleteket ismerjük, hiszen majdnem minden ünnepen elmondjuk a szószékről.
A lényeget ragadjuk meg. Mi baja van Jézusnak ezekkel az emberekkel? Mi váltja ki Jézusból a felháborodást?
Akiket Jézus kiűzött, azok ott voltak ugyan a templomban, de bennük nem volt ott a templom. Világi lelkülettel voltak jelen egy szent helyen, és a belső motiváció az volt, hogy ők haszonhoz jussanak mások kiszolgáltatott helyzetével visszaélve.
Más szóval, Jézus azt mondja nekik: Ti most az Én házamban vagytok, és itt nem azt csináltok, amit ti akartok. Itt a dolgoknak úgy kell történnie, ahogy én akarom. És ha a szent dolgokat világi lelkülettel teszitek, akkor kifelé, itt semmi keresni valótok nincs!
Azt gondolom, hogy az a Jézus, akiről meg van írva, hogy ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, semmit nem változott azóta az ő házát illetően. Ugyan így gondolkodik az istentiszteletet végzőkről is. Ő nem csak azt értékeli, hogy ott vagyunk vasárnap az ő házában, hanem azt is figyeli, hogy miért vagyunk ott, és milyen motivációval végezzük az ő szolgálatát.
Az én házam imádság háza... mondja Jézus. Az én házam légköre és hangulata alapvetően az imádság. Itt nyilnak meg a szívek Isten előtt, itt járulnak az Úr elé és imádják őt. Az imádság hangulata különbözteti meg az Úr házát más házaktól és más összegyülekezésektől. Ahelyett hogy ilyenné formáltátok volna az én házam légkörét, ti inkább zsibvásárt csináltatok belőle. Kifelé veletek! És kezdte felborogatni az asztalaikat és székeiket, a korbácsot pedig egészen bizonyosan használta is...
Ma azokat az időket éljük, amikor a gyülekezetek a saját hatáskörükben újrafogalmazzák, hogy mit jelent a gyülekezet. Ha össze tudjuk gyűjteni az embereket vasárnap délelőtt és délután, netán még a hétköznap esti bibliaórára is, és ha jó az adakozás, akkor az a gyülekezet. Ha érdekes és sok színű programokkal tudjuk lekötni az emberek figyelmét másfél óráig, és vissza jönnek legközelebb is, akkor az a gyülekezet.
Jézus azt mondja, hogy ahol imádkoznak, az a gyülekezet. Pünkösdkor a felházban imádkozókra szállt a Szentlélek, és megszületett a gyülekezet.
A tény az, hogy ha meghirdetsz ma egy koncertet jó drága belépővel, sokan eljönnek. Ha azonban meghirdetsz egy imaestet, ingyen sem jönnek el.
Két évezred távolságából is megrettent bennünket Jézus kiáltó mondata: Az én házam, imádság háza!