A mi zsoltárunk

Vannak olyan napok amikor táncolni lenne kedved az öröm miatt. Más napokon pedig úgy érzed magad, mint aki sírba száll. Dávid királynak is voltak ilyen érzelmi ingadozásai. Olykor egy zsoltáron belül örvendezik és szomorkodik. Azt gondolom, mindkét lelki állapot normális, sőt biblikus.
Nem tudsz mindig örvendezni, de nem szabad mindig szomorkodni sem. Erre azt mondhatja valaki: Igen, de az 1Thessz. 5: 16-ban Pál apostol ezt írja: Mindenkor örüljetek!
Erre azt mondom, hogy az Úr gyermekei rendelkeznek egy alap örömmel, amely a megváltás tudatából táplálkozik. Az az öröm, amikor tudod, hogy elfogadott az Úr, megbocsátotta a bűneidet, a gyermeke vagy, neved fel van írva az élet könyvében. És mégis vannak nehéz napok, amikor vonszoljuk magunkat, nehéz minden, fájnak dolgok, nem értünk dolgokat.
Nem az a nagy teljesítmény a lelki életünkben, hogy soha nem vagyunk szomorúak, hanem az, hogy elmondhatjuk az Úrnak, és letehetjük a szomorúságunk okát az ő kezébe. Mondhatunk mi is Istennek egy zsoltárt úgy, mint Dávid; a mi zsoltárunkat, a szívünk állapotának a zsoltárát. Így a gyászunk örömre változik, zaklatottságunk átalakul békességgé, a félelmeink eloszlanak, és bátorságot kapunk a nehézségek elhordozására. Ennek a változásnak a csodája kizárólag az Úr jelenlétében történhet meg. Ezért mondja Dávid a Zsoltár 26: 8-ban: Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.
Dávid azért szerette azt a helyet, mert ott változott a siralma vígságra. Adja az Úr, hogy Dávid király tapasztalata legyen a mi személyes tapasztalatunk is.