David Brainerd naplójából (1740, október 19 - 1741, február 7.)

Az Úr napja, október 19. – Reggel éreztem, hogy a lelkem éhezi és szomjuhozza az igazságot. Készülve az úrvacsorára, mintha a szemem előtt zajlott volna le Jézus Krisztus megfeszítése. Lelkem betelt világossággal és szeretettel olyannyira, hogy majdnem elájultam. Fizikailag olyan gyenge voltam, hogy alig tudtam megállni a lábamon.
Ugyanakkor egy túláradó gyöngédséget és forró szeretetet éreztem az egész emberiség iránt; annyira, hogy úgy tűnt, lelkem, minden erejével együtt puha gyöngédségbe olvad. Úrvacsora alatt ez a tűz alább hagyott kissé. Ez az a szeretet és öröm, ami kiűzi a félelmet; a lelkem pedig vágyott erre a tökéletes kegyelemre és dicsőségre. Ez az érzés folytatódott egész estig. Az esti órákat a csendeskamrában töltöttem áldott közösségben az Úrral.
Október 20. – Ismét átéltem a Szentlélek jelenlétét a csendes kamrámban, úgy reggel, mint este. Egész napon át életet és vígasztalást találtam az Úrban.

Október 21. – Ismét megtapasztaltam Isten jóságát és túláradó szeretetét a szívemben. Vallásos kötelleségeim teljesítése közben gyönyörűséget és vígasztalást tapasztaltam meg. A hét hátralévő ideje alatt teljesen lefoglaltak a lelki dolgok. Mostmár olyannyira vágytam Isten után, és hogy szabad lehessek a bűntől, hogy amikor jobban érezve magam azon gondolkodtam – folytatni kellene a kollégiumi tanulmányaimat (ami egyébként a lelkiállapotomra nézve annyira hátrányosnak bizonyult a múlt évben), csak bánkódni tudtam és arra gondoltam, inkább meghalok, minthogy az Úrtól való eltávolodás fájdalmát ismét átéljem. Mielőtt vissza mentem, jónéhány áldásos, értékes alkalmat éltem át az Úrral való közösségben, (különösen október 30, és november 4.) amikor kimondhatatlan vígasztalást kaptam Istentől. November 6-án visszatértem a kollégiumba, és Isten jósága folytán, hat héten át a hit erejét éltem át naponta.
November 28. – Az esti csendességemben értékes felfedezéseket kaptam Istentől, és kimondhatatlan felüdülést jelentett a Zsidók 12: 22-24. szakasz.
Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére.
Lelkem csak arra vágyott, hogy mindenben Istenhez igazodjon. Isten tekintetének a fényét élveztem egy-két napon át. A lelkem Istenben pihent meg ezekben a napokban.

December 9. – Egész napon át a lelkem nyúgodt állapotát éltem meg az Úrban. Főleg az esti csendességemben tapasztaltam meg ezt, amikor tetszett az Istennek, hogy csodálatosan megerősítsen a bennső emberemben. Úgy éreztem, hogy semmi sem szakaszthat el Isten szeretetétől, mely vagyon a Jézus Krisztusban, az én Uramban. Óh, egyetlen óra Istennel, végtelenül felülmúlja a lenti világ összes gyönyörét.

Az Úr napja, december 12. – Reggel úgy éreztem, hogy nem lesz ma erőm prédikálni, de még imádkozni se. Gyötrő szükségét éreztem a mennyei segítségnek. Remegve mentem be az istentiszteletre. Tetszett az Istennek, hogy velm legyen az imádságban és az igehirdetésben is. Azt gondolom, a lelkem ritkán törte úgy át az anyagi világ gátjait, mint ezen az alkalmon, úgy az imádságban, mint az igehirdetésben. Semmilyen zavaró gondolat sem gátolt az igehirdetésben. Örömmel és szabadon hirdethettem az igét Máté 6: 33-ból. Hanem keressétek először Isten országát... délután pedig a Róma 15: 30-ból vettem az igét. Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra... Nagy szeretet áradt ki a gyülekezeten aznap. Istentől megáldott alkalom volt ez számomra. Okom van azt gondolni, hogy az utóbbi belső harcaim, a lelki növekedésemet elősegítették. Ámen! Bár csak mindig kész lenne az akaratom arra, hogy Isten, az ő jótetszése szerint alkalmazza módszereit rajtam!

Február 7. - 1741 január második felében elhidegültem, ellaposodtam lelkileg. Felülkerekedett a régi kísértésem, a nagyravágyás a tanulmányaim területén. Mégis, Isten jósága folytán, február vége felé, egy nagy és átfogó ébredés tört ki a kollégiumban, amely engem is felélesztett elhidegült állapotomből, és arra késztetett, hogy kivegyem a részem a lelki feladatokból.