Beszéljünk őszintén...

Szolgálatom egy bizonyos időszakában volt egy lelkész kollégám, aki gyakran kezdte így a mondanivalóját... beszéljünk őszintén. Később kiderült, hogy ő volt a legkevésbé őszinte közöttünk.
Beszéljünk őszintén! Most én is ezt mondom, de magamnak. Nem másokról kell őszintén beszélni, hanem magunkról. A másokról történő őszinte beszélgetést, a legtöbb esetben pletykának hívják.
Inkább magamról szeretnék őszintén beszélni.
Nos, meg kell valljam, hogy én nem tudok írni. Elkezdtem ezt az úgynevezett bloggolást, de nem tudok írni. Gyakran előfordul, hogy magyartalan vagy helyesírási hibás a mondat, amit leírok. Hogy miért? Azért, mert soha nem tanultam magyar nyelvtant, irodalmat és helyesírást. Szinte minden tanulmányomat, óvodától főiskoláig román nyelven végeztem. Amikor Magyarországon lelkipásztor lettem, komoly gondjaim voltak a hivatalos levelezéssel. Beszereztem a Magyar helyesírás szabályai, című könyvet, és rongyosra forgattam egy-két év alatt. Egyesek a szolgatársaim közül, azt gondolták rólam, és hangot is adtak ennek a gondolatnak, hogy tanulatlan, félművelt vagyok. Emiatt lenéztek, talán jogosan.
Egyszer hivatalos ügyben utaztunk Budapestre, és az egyik utitárs atyafi megkérdezte, persze nem véletlenül, hogy olvastam-e Rejtő Jenő egyik, szerinte nagyon izgalmas, regényét, mert az bizony az általános műveltséghez tartozik, hogy valaki ismeri-e Rejtő Jenőt. Rám célzott. Már 17 évesen kiolvastam Rejtő, vagy a művész nevén P. Howard ként ismert ponyvaregény író szinte összes könyvét, úgy mint, Szőkeciklon, Piszkos Fred a kapitány, Három testőr Afrikában, stb. Megtérésem óta nem olvastam ponyvaregényeket mert úgy éreztem, hogy időpazarlás. Megkérdeztem tőle, hogy olvasta-e Charles Finney - Előadások az ébredésről, című kötetét, amely a New-Yorkban, 1834-ben elhangzott ébredési igehirdetéseinek a gyűjteménye. Azt sem tudta, hogy ki az a Charles Finney. Ennyit az általános műveltségről. Talán még csak annyit, hogy mi hívők és főleg lelkészek arra kell törekedjünk, hogy alapos bibliai műveltségre tegyünk szert, még talán olyan áron is, hogy egyes területeken hiányos marad a műveltségünk. Nem lehetünk polihisztorok.
Nos, én nem tartom magam félműveltnek, azonban a magyar nyelv és irodalom területén hiányos a műveltségem. Azon csodálkozom olykor, hogy még így is kellek az én elhívó Uramnak. Hirdetem a drága evangéliumot azzal a magyar nyelvtudásommal, amivel rendelkezem. Mindig is csodáltam a beszédben megnyilvánuló elokvenciát. Ismerek embereket, akik mesterei a szónak, magabiztosan fogalmaznak és egy spontán beszélgetés során is tökéletesen kommunikálnak. Hát ez az, ami nekem nehezen megy. Amikor igét hirdetek, nincs problémám az üzenet átadásával, mert előre tudom, hogy mit fogok mondani, bár lehetséges, hogy a hallgatókat néha zavarja a nyelvtanilag csíszolatlan és szókincsében szegényes beszédem. Ilyenkor mindig azt remélem a szívem mélyén, hogy az ige üzenetének a hatóereje fölülírja a beszédben megnyilvánuló hiányosságaimat.