Saturday, January 26, 2008

Ismertetőjegyeink

Ahhoz, hogy higgyenek neked, hitelesnek kell lenned.
Itt Amerikában manapság az érzékelhető, hogy az evangéliumi keresztyének, egyénileg és szervezetileg sok mindent megtesznek azért, hogy pozitív, bibliai értékeket érvényesítsenek a társadalomban. Felemelik a szavukat az abortusz ellen, az alternatív életstílus ellen, az utcai erőszak ellen, a prostitúció ellen, a drogozás ellen, és még sorolhatnánk. Gyülekezetekben, médiumokban vagy ha kell, az utcán hirdetik, hogy mi a bibliai válasz a társadalmi devianciákra. A minap hallgattam a rádióban egy keresztyén talkshow-t az abortuszról. Annyira igaz volt, olyan precízen és világosan alá volt támasztva tudományos, jogi és teológiai érvekkel az a tény, hogy az abortusz gyilkosság és, hogy a beavatkozást vállaló nők egy életen át, szenvedik a lelki, pszichikai következményeit. Világos és biblikus tanítást hallhattak többszázezren a témáról.
Szóval, a keresztyének teszik a dolgukat minden szinten.
És mégis, több millió abortusz történik évente országszerte; időről-időre halljuk, hogy melyik újabb állam engedte meg az egyneműek házasodását; a híradó naponta-hetente beszámol a gang-ek egy-egy újabb leszámolásáról, legalább is itt Chicagóban, ... és mindez így megy szinte változatlanul és zavartalanul. A társadalom valahogy nem akar megváltozni attól, hogy mi mondjuk neki a jót. Mi keresztyének talán azt gondoljuk, hogy ha megfelelően felkészültünk és jól érvelünk, akkor megnyertük az ellenfeleket. Sajnos, ez nincs így.
Vajon van e valami, ami hitelessé tehetné a sok igaz szót és az igaz szó hirdetőit? Mi ad tekintélyt a beszélőnek, mi teszi hihetővé az érveit, mitől lesz a szavának súlya, miről lesz felismerhető, hogy ő valóban igazságot hirdet?
Azt gondolom, hogy mint hívőt, egyetlen dolog tesz hitelessé, az pedig a tettekben megnyilvánuló szeretet.
Jézus Krisztus mondja: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Jn. 13: 35. A hívők egyik ismertetőjegye a világ előtt, az ha szeretik egymást, mégpedig úgy, ahogy Jézus szerette őket.
Az Úr Jézus szeretete a tanítványok iránt, mindig cselekvő, önzetlen és összetartó szeretet volt. Jézus tanította őket, figyelt a szükségeikre, megvédte őket, nevelte türelemmel a tanítványait. Egységet munkált közöttük.
Ma a keresztyének szeretetlen széthúzása hangosabban prédikál, mint az egyébként biblikus erkölcsi normák, amiket minden áron el akarnak fogadtatni a társadalommal.
A másik ismertetőjegy Jn. 15: 13-ban van megfogalmazva. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. A szeretet, amely életét adja másokért. Nem feltétlen halálba kell adnia az életét. Lehet szolgálatra adnia, valakiknek a javára. Keresem az idevágó példát és bármilyen furcsa, elsőnek nem egy evangéliumi keresztyén neve jut eszembe, hanem egy katolikusé. Kalkuttai Teréz anyát kérdezte egy riporter, hogy miként lehetséges a kalkuttai nyomornegyedek többszázezer nyomorultját szeretni? A megkérdezett, egy szóban válaszolt. Egyenként!
Egyenként, mint Jézus. Kilépve a magunk tiszta és biztonságos világából, leszállva a kiszolgáltatottságban és nyomorban felejtett emberek hétköznapi valóságába, és ott átölelni őket, meghallgatni őket, velük sírni, nekik segíteni, őket kiszolgálni, szolgálni. És nem csak egyszer, kampányszerűen, hanem egy életen át, az életedet adva nekik, megosztva velük.
Ez bizonyára nehezebb, mint érvelni a rádióban, vagy tüntetni a városháza előtt. De ugyanakkor hatásosabb is. És bár a világ az ilyen példák láttán sem mozdul meg tömegeiben, mégis az ilyen keresztyénekre szokott figyelni és hallgatni. Mert itt a szónak már hitele van. A hiteles hívőnek a szavait sokan meghallják és követik. Ezt a megállapítást ki lehet vetíteni a gyülekezetre is. A hiteles gyülekezet só és fény lesz a világban. És a világ sóvárogva várja a megjelenésüket. Ugyanakkor nem tud mit kezdeni a túl sokat beszélő, érvelő és erőszakosan előre törő, de szeretetben szolgálni elfelejtő keresztyénekkel.
Talán Assisi Szent Ferenc mondta: Hirdesd az Igét, és ha kell, használj szavakat is!
Miért váltunk hiteltelenekké?
Nemrég látott napvilágot George Barna egy újabb statisztikai adata a keresztyénekről. Ezúttal magukat újjászületett hívőknek valló egyének között végzett reprezentatív felmérést. A megkérdezettek 88 százalékáról kiderült, hogy hétszer több időt fordítanak tévénézésre, mint bibliatanulmányozásra és négyszer többet költenek szórakozásra, mint a misszióra.
Uram, amikor e sorokat írom, tulajdonképpen magamról is írok. Bocsásd meg a sok szót és az aránytalanul kevés agapét. Bocsásd meg a nagy lombokat, a gyümölcstelenséget, a gyenge gyökérzetet. Bocsásd meg az önzést, az önimádatot, a kényelemkeresést. Bocsásd meg, hogy hiányzik a szenvedély és az elkötelezettség, hogy mindenki a saját dolgával törődik és nem az Úr dolgával. Uram, bocsáss meg. Sebhelyes kezed formáljon át. Ámen!

2 comments:

Csabosz said...

Szia János!

Nem ehhez a bejegyzéshez szeretnék hozzászólni, hanem a bal oldali fülszöveghez fent. Mit értesz óvatos blogolás alatt? Ritkán írni bejegyzést, és azt is nagyon átgondoltan?

Egyébként üdv!
Sinka Csaba Vámospércsről

Janos Lukacs said...

Óvatos blogolás alatt nem azt értem, hogy ritkán írnide azt igen, hogy átgondoltan. Írhatsz, amennyit csak akarsz, de arra vigyázz, hogy ne legyen benne se rejtett, se nyílt dicsekvés.