A régi kereszt és az új kereszt

A. W. Tozer kincseiből

Ez a cikk a The Alliance Witness-ben jelent meg először 1946-ban. Gyakorlatilag a világ minden angol nyelvű országában kiadták, és traktátusként is terjesztették évtizedeken át.

Az új kereszt bejelentés nélkül és észrevétlenül jelent meg a népszerű evangelikál körökben. Hasonlít a régi kereszthez, mégis más. A hasonlóságok felszínesek, a különbségek viszont alapvetőek.
Az új keresztből, új keresztyén életfilozófia alakult ki, az új életfilozófiából pedig, új evangélizációs módszerek, új típusú összejövetelek és új fajta igehirdetés következett. Az új evangélizáció ugyanazt a nyelvezetet használja, mint a régi, de a tartalma nem azonos a régivel, és a hangsúlyai is másak, mint azelőtt.
A régi kereszt soha nem lépkedett együtt a világgal, sőt Ádám büszke testének az út végét jelentette, mert atályba léptette a Sínai törvényben foglalt ítéleteket. Az új kereszt azonban nem áll szemben az emberrel, sőt, barátságos haver lett, aki ha jól értelmezzük, óceánnyi mennyiségű tiszta szórakozást, és ártatlan élvezeteket nyújt. Ádám életét semmiben sem gátolja az új kereszt. Élete motivációi maradhatnak változatlanok: továbbra is az élvezeteknek hódol, csak mostmár nem trágár dalokat énekel, hanem kórus műveket, és ezentúl csak vallásos filmeket néz esténként és nem iszik töményet. A hangsúly továbbra is az élvezeteken van, noha erkölcsi és intellektuális szempontból itt már sokkal kifinomúltabb szórakozásról van szó.
Az új kereszt, új és teljesen más evangélizációs megközelítésre bátorít. Az evangélizátor nem követeli a régi élet megtagadását, az új élet befogadása előtt. Nem kontrasztokat, hanem hasonlóságokat prédikál. A publikum figyelmét azzal ragadja meg, hogy kellemetlen követelésektől mentes keresztyénséget hirdet, amely olyan dolgokat kínál, mint a világ, csupán magasabb szinten. Akár mi is legyen a féktelen világ éppen divatban lévő kívánsága, az evangélizátor ékesen bizonyítja, hogy az evangélium ugyanazt kínálja, azzal a különbséggel, hogy a vallásos termék jobb.
Az új kereszt nem okoz sérülést a bűnösnek, csak átirányítja. Ráálítja egy tisztább és vidámabb életútra, és egyúttal megmenti az önbecsülését is. A magabiztosnak azt mondja: Légy magabiztos Krisztusban! Az egoistának azt mondja: Dicsekedj az Úrban! A kalandvágyónak azt mondja: Jöjj és tapasztald meg a közösséghez tartozás igazi kalandját! A keresztyén üzenet a legfrissebb divat irányába ferdűlt, hogy elfogadhatóvá váljon a nagyközönség előtt.
Az efajta gondolkodás hátterében meghúzódó filozófia meglehet, hogy őszinte, azonban az öszintesége nem menti fel a hamis volta alól. Azért hamis mert vak. Teljesen elveszíti szemelől a kereszt lényegét.
A régi kereszt a halál szimbóluma. Az emberi élet durva és kegyetlen végét hirdeti. A római időkben ha valaki felvette a keresztjét, előtte végleg elbúcsúzott a barátaitól. Tudta ugyanis, hogy nem jön vissza. A kereszt nem kötött kompromisszumot, nem változtatott semmit, nem kímélt semmit. Teljesen megölte az embert, tökéletesen és alaposan. Nem próbált meg jóba lenni az áldozatával. Kegyetlenül és keményen lesúlytott, és amikor a munkáját befejezte, az ember nem létezett többé.
Az ádámi faj halálos ítélet alatt van. Nincs haladék és nincs szabadulás. Isten nem hagyhatja jóvá a bűn egyetlen egy gyümölcsét sem, bármennyire ártatlannak vagy szépnek is tűnjön az emberek szemében. Isten úgy menti meg az egyént, hogy előbb megöli, és aztán feltámasztja egy új életre.
Az a fajta evangélizáció amely barátságos párhuzamokat von az Isten- és az ember útjai között, a biblia szerint hamís, és a hallgatók lelkével kegyetlenkedik. A krisztusi hit nem párhuzamosan halad a világgal, hanem keresztül metsszi a világot. Amikor Krisztushoz jövünk az életünket nem felsegítjük egy magasabb szintre, hanem ott hagyjuk a keresztnél. A gabonamagnak a földbe kell esnie, és el kell halnia.
Mi, akik az evangéliumot prédikáljuk, ne úgy gondolkozzunk önmagunkról, mint valmiféle ügynökök, akiknek az a küldetése, hogy Krisztus és a világ közötti jókapcsolatot ápolják. Nem az a küldetésünk, hogy Krisztust elfogadhatóvá tegyük az üzleti világban, a sajtóban, a sport világában és az oktatásban. Mi nem diplomaták vagyunk, hanem próféták és az üzenetünk nem kompromisszumkeresés hanem ultimátum.
Isten életet kínál, de nem egy megjobbított régi életet. Az élet amelyet ő kínál, halálból fakadó élet. Mielőtt valaki elnyeri, át kell mennie a halálon. Meg kell tagadnia önmagát és egyet kell értenie a vele szemben kimondott isteni ítélettel.
Mit jelent ez az egyén számára, az elítélt- de Krisztus Jézusban életet talált ember számára? Hogyan lehet ezt a teológiát lefordítani a valós életre? Egyszerűen! Meg kell térni és hinni kell. El kell hagyni a bűnt, és aztán önmagadat is. Ne takargass semmit, ne védekezz, ne mentegetőzz. Ne próbálj alkudozni az Istennel hanem hajtsd le a fejed Isten búsúlt haragja előtt és ismerd el, hogy méltó vagy a halálra.
Ezt megtéve, egyszerű bizalommal szemléld a Feltámadottat, mert belőle fakad az élet, az újjászületés, a tisztulás és az erő. Az a kereszt mely véget vetett Jézus földi életének, most véget vet a bűnösnek. Az az erő mely feltámasztotta Krisztust a halálból, most feltámasztja a bűnöst is egy új életre együtt a Krisztussal.
Mindazoknak, akik kifogásolják- illetve az igazság egyfajta beszűkűlt, privát változataként látják- az eddig leírtakat, azt mondom: -Pál apostoltól egészen máig Isten ráhelyezte a pecsétjét erre az üzenetre. Akár ezekkel, akár más szavakkal fogalmazzuk meg az üzenetet, az életet és erőt hozó prédikációk alaptartalma évszázadokon át változatlanul ez volt. A kersztyén miszticizmus hívei, a reformátorok és az ébredési mozgalmak igehirdetői egyaránt erre helyezték a hangsúlyt, az Isten jóváhagyását pedig jelek, csodák és a Szent Lélek hatalmas megnyílvánulásai bizonyították.
Hogyan merészeljük felhígítani az igazságot mi, akik az erő hagyatékának az örökösei vagyunk? Honnan vesszük a bátorságot arra, hogy az eredeti tervrajz vonalait kitöröljük, a koponya hegyén bemutatott mintát módosítsuk? Isten őrizzen ettől!
Prédikáljuk hát a régi keresztet, és meg fogjuk tapasztalni a régi erőt!