Hogyan vettük a Krisztust?

Az egyháztörténet folyamán a teológiai doktrínák sokat tisztultak, finomodtak. Ez a tisztulás általában harcok, viták, érvek ütköztetése következtében valósult meg. Ha csak az első századok fontos zsinataira, vagy ha magára, a reformációra gondolunk, ezek az események egy-egy kemény harc, konfrontáció volt az akkori teológiai elhajlásokkal szemben. Ez a szembenállás olykor azok életébe is került, akik kitartottak az igazság mellett.
Isten gyermekei mindig fontosnak tartották megfogalmazni, hogy miért hisznek abban, amiben hisznek. Tudták azt, hogy ha a teológiai tan téves, abból téves életvitel következik, és végsősoron örök céltévesztés. Nem véletlenül óvnak bennünket az apostolok a tévtanítástól. A tévtanítók elkárhoznak, ha meg nem térnek az elhajlásaikból, ez egyértelmű a Szentírás szerint.
A tiszta tan nem tolerancia kérdése, hanem fontos alapkérdés, amit nem szabad kompromitálni.
Az embereket azonban, akik a tévtanítás hálójába kerültek, szeretni kell, és lehet feléjük szolgálni az igazsággal.

Az előző bejegyzésemet, egy hosszas komment sorozat követte. Kedves vitatársam, aki a nevét is adta a véleményéhez, nem tartotta helyesnek, hogy negatív módon hozom szóba a kálvinistákat. Elismerem, igaza van. Nekünk nem kell foglalkozni egy adott eszme vagy teológiai irányvonal képviselőivel. Ha mégis azt tesszük, óvhatatlanul személyeskedésbe torkollik a dolog. Az Ige is arra figyelmeztet, hogy mindenki maga magáért ad számot az Istennek. Róma 14: 12.
A továbbiakban nem a kálvinistákkal, hanem a kálvinizmussal, mint eszmerendszerrel szeretnék foglalkozni, különös tekintettel a kálvini szoteriológiára. Nem támadni akarom feltétlenül, hanem megérteni. Az ok, amiért vizsgálni akarom, nagyon gyakorlati.
Itt élve az Egyesült Államokban, volt elég időm megállapítani azon tényt, hogy az evangelikál gyülekzetek jó része a kálvini üdvösségtant vallja és próbálja bevinni a gyülekezeti és egyéni élet gyakorlatába.
(Mint azt mindjájan tudjuk, Európában a kálvini üdvösségtant valló egyházak pár száz év alatt kifuladtak, el élettelenedtek, templomaik mind egy-egy múzeum, építészeti látványosság, de bennük, nagyon kevés kivétellel, élet nincsen. Valami nem működött, vagy nem jól működött, és az vezetett a szellemi halálhoz.)

Amerikában van néhány kersztyén szociológus, akik folyamatosan figyelik, mérik főleg az evangéliumi kersztyének életét és hatékonyságát. Ezek közül is a legnevesebb talán a George Barna Institute. A felméréseik olykor megdöbbentenek bennünket. Nem olyan régen állapították meg, hogy az evangéliumi gyülekezetekben nagyobb arányú a válások száma, mint a világban.

Régebben találkoztam egy keresztyénnel, akiről tudom, hogy ő a második házasságában él, a felesége pedig a harmadik férjét fogyasztja az illető személyében. Örömmel újságolta, hogy amióta egybekeltek, gyülekezetet váltottak és járnak felnőtt bibliaórára, és nagyszerű közösségük van. Az új gyülekezetben mindenki nagyon kedves hozzájuk, és a lelkipásztor is nagyon megértő. Amit azonban nem mondtak el az, hogy néhány ember szenved, amiatt, a döntés miatt, amit mint megtért keresztyének mindaketten meghoztak. Ha megkérded őket, teljesen bizonyosak az üdvösségük felől. Állítják, hogy közösségben vannak az Úrral, stb.
Ez csak egy példa a sok közül, ami azt indikálja, hogy valami nem stimmel.
De itt egy másik példa.
Van egy ismerősöm aki megtért, átadta életét az Úrnak. De két év múlva visszaesett a bűnébe, megint alkoholizál, parázna életet él, teljesen visszament a régibe. Ugyanúgy él, mint megtérése előtt. Elmondása szerint nem tagadta meg az Urat, és bűntudata is van, de nem tud alkohol és nők nélkül élni. És mindemellett az ismerősöm azt állítja, hogy ha most így halna meg, ebben az állapotában, akkor is üdvözülne, mert egyszer már valamikor volt egy megtérése. És szerinte csak azok térhetnek meg akik eleve ki vannak választva az üdvösségre; emberi döntés nem kell hozzá; a kegyelemből pedig nem lehet "kiesni".
Kedves barátaim, kérdezem én-, hogyan egyeztethető ez össze a teljes írás tanításával?
Jézus azt mondta a bűnös nőnek, "eredj el, és többé ne vétkezzél".
Hogy lehet egy "eleve kiválasztott" embernek aki megtért, bűntudattal bár, de tudatosan bűnben élni, és azt állítani, -halál komoly meggyőződéssel-, hogy ő üdvözülni fog -még akkor is, ha ekkora bűnben él-, mert egyszer valamikor volt egy megtérése, tehát ki van választva.
Ahelyett, hogy belátná az ilyen ember, hogy el fog veszni, és visszatérne, és egy radikális megtérésen menne keresztül, átadva életét az Úrnak, hogy Ő adjon teljes tisztulást, teljes szabadulást, a bűnt jobban szeretve-, éli a maga bűnös életét, és megnyugtatja magát azzal, hogy a "kegyelemből úgy sem lehet "kiesni".

A kálvini üdvösséget valló egyházakban felvettek egy olyan tanítást, amit egyik kedvenc íróm, Dietrich Bonhoeffer olcsó kegyelemnek nevez. Ezt írja az olcsó kegyelemről:"Az olcsó kegyelem ezt jelenti: - megbocsátást prédikálni bűnbánat nélkül; bemerítést gyülekezeti fegyelem nélkül; úrvacsorát bünvallás nélkül... Az olcsó kegyelem, , kegyelem tanítványság nélkül, kegyelem kereszt nélkül, kegyelem Krisztus követése nélkül."
Neves igehirdetők, rádiós, televiziós sztár prédikátorok - tisztelet a kivételnek - az olcsó kegyelem hirdetésére álltak rá. Néha, amikor valami nagyon látványos botrány súlytja a gyülekezetüket, kiállnak és dörgedelmes igehirdetést tartanak a bűnről. De hát azt ritkán teszik, és akkor sem veszi őket komolyan senki, hiszen azelőtt sok tanításon keresztül győzték meg hallgatóikat arról, hogy az üdvösség nem veszíthető el, és bármit tesznek, bárhogy élnek, az Úr szereti őket, az üdvösségük biztosítva van.
A múltkor egyszer azt hirdette az egyik nagyrabecsült igehirdető, beszélve a szentek kifejezésről, amit több apostoli levélben is megtalálunk, hogy, idézem: "hívő létedre Isten szentjei közé tartozol, és ha néha másnak az ágyában kötsz ki, az nem azt jelenti, hogy nem vagy szent, nem vagy az Úré, hanem csupán azt, hogy az Úr szentjeként van egy szexuális problémád, ami még nincs az Úr kontrollja alatt, és azt orvosolni kell. Ugyan így van ez, ha az Úr szentjeként drogozol, vagy alkoholizálsz, stb. Give me a break...

Ez a fajta evangélium, nem az, amin én megtértem. Én nem így vettem a Krisztust!
Erdélyben fogadtam el az Úr Jézust, mint megváltómat és Uramat 17 évesen. Ott tanultam meg járni a lelkiéletben. Ott kaptam az elhívásomat is a szent szolgálatra. Ott éltem át a nagyváradi lelki megmozdulást a fiatalok között a nyolcvanas években. A nagyváradi román gyülekezetben alapozhattam meg a teológiai meggyőződésemet üdvösségtan tekintetében.

Visszatérve a témára, a fent említett anomáliák valamilyen formában kapcsolódnak egy téves üdvösségteológiához. Ha megpróbálom beazonosítani, hogy milyen üdvösségtanról van szó, végül csak a kálvini szoteriológiánál kötök ki. Hiszen ott van szó arról, hogy Isten eleve elrendelt egy szűkebb embercsoportot az üdvösségre, és egy nagyobb számú csoportot pedig a kárhozatra.
Ott van szó továbbá arról is, hogy Jézus helyettes áldozata csak a kiválasztottakért történt, tehát, az Úr Jézus Krisztus nem halt meg az egész világ bűneiért... stb.
Emiatt szeretnék a továbbiakban vizsgálódni és ha lehet, elhatolni az efajta ferde, nem keresztyén tanok, gyakorlatok és jelenségek gyökeréig, ha az Úr megengedi.
Nem azért akarok vizsgálódni, mert nem ismerem az igazságot és nem azért, mert elbizonytalanodtam. Tudom, hogy ahol egészséges a tanítás, ott egészséges a megélt lelkiélet is. Ahol valami nem igei a doktrínák területén, ott bibliátlan lesz a gyakorlat is.
Folytatás következik...