Wednesday, January 20, 2010

Kétféle szeretet

Az előbbi írásomban említettem azt, hogy a humanista teológia az Isten szeretetét, az ember boldogságának a perspektívájában értelmezi. Az ember áll a középpontban és az Isten is azért létezik, hogy őt szeresse és mindenben segítse. Az így megnyilvánuló isteni szeretet szükségszerűen elvtelen és elnéző. Sok gyülekezet építi a meggyőzőzdését egy elvtelenül szerető Isten köré, akihez lehet jönni miután vétkeztünk, és akitől el lehet távolodni bármikor, amikor újra vétkezni támad kedvünk. Az ilyen beállítottságú közösségekben szokták minimalizálni a bűnt, elviccelni, átkeresztelni. Például, gyakran hallom a hiba vagy tévedés kifejezéseket emlegetni olyan esetek kontextusában, amiket a Biblia konkrét bűnként tart számon.
Egy gyülekezetbe járó leány-anyát szólaltatnak meg egy keresztyén rádióműsorban. Beszél a saját szenvedéseiről, az egyedüllét fájdalmáról, az emberek elutsító magatartásáról, és arról, hogy hívő fiatalként mekkora hibát követett el, amikor nem hallgatott az édesanyjára, hanem elment azzal a fiúval. Azzal folytatja, hogy bizony a múlt tévedéseit nehéz helyre hozni és azok nehézzé tehetik a jelent.
Hallgatva a bizonyságtételt megértettem, hogy ez a lány soha nem látta még igazán bűnnek azt, amit tett, bár jelenleg is Istenben bízó, gyülekezetbe járó személynek tekinti magát.
Ennek a lánynak a fejében egy elvtelenül elfogadó, szerető Isten van, akinek az a dolga, hogy amikor meguntam a bűnt, akkor elfogadjon. Azonban az életvezetésem feltételeit végig én szabom meg. Akkor távolodok el, és akkor jövök vissza, amikor én akarok.
Manapság az egyik legkényesebb kérdés a gyülekezetekben a házassági elválás kérdése.
Nemrég látott napvilágot egy híres keresztyén szociológus felmérése, mely szerint az amerikai evangéliumi gyülekezetekben ugyan olyan magas az elválások aránya, mint a nem hívő emberek körében. A felháborító az, hogy még egy enyhe külömbség sem mérhető a keresztyének javára.
Ide vezet az elvtelenül szerető, humanista istenkép, amelyet az ember ádámi természete faragott önmagának.
Még egészen friss bennem egy beszélgetés, amelyben egy válni készülő gyülekezeti tag azt mondta nekem, hogy bár elválik a házastársától, mégis Istent nem hagyja el.
Elmondtam neki, hogy ezt nehéz lesz így összehozni. Csodálkozva kérdezte, hogy mit akarok ezzel mondani. Elmondtam neki, hogy Isten gyűlöli a válást, és az Isten igéje nem ad lehetőséget a válásra. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember szét ne válassza-idéztem a Máté 19 részből, az Úr Jézus szavait. Elmondtam neki azt is, hogy a házassági válás, szembeszgülés Isten akaratával, és egyenes lázadás Isten ellen. Az volt a válasz, hogy más hívő is elvált, nem ő lesz az első, és higgyem el, ő ezután is fog járni imaházba és hiszi, hogy idővel Isten begyógyítja majd a sebeket.
Tipikus kondolkodásból fakadó tipikus hozzáállás.

Hadd említsem meg a másik féle szeretetet is. Milyen szeretet munkál azokban a közösségekben, ahol a szentírásban önmagát kijelentő Isten van a középpontban?
Válasz előtt egy észrevételt hadd tegyek. Az óemberünk szeret szélsőségekben mozogni. Hol elvtelenül engedékenyek vagyunk, hol pedik könyörtelenül igazak. Mindig a körülmény határozza meg a hozzáállást.
Isten nem elvtelen, de nem is könyörtelen. Isten szeretete nem kényeztető, hanem jellemet formáló szeretet. Isten szeretete nem hízelgő, hanem igazat mondó szeretet.
A biblia Istene, az embert az Ő dicsősége magasztalására teremtette. A bűnbe esett emberért, az Ő fiát adta váltságul, hogy kiszabadítsa a bűn hatalmából és a maga szolgájává tegye.
Nem Isten van az emberért, hanem az ember van Istenért. És az embernek kell eljutni arra a felismerésre, hogy nem ő tesz szívességet az Istennek azzal, hogy hisz és követi az Urat, hanem éppen ebben nyilvánul meg Isten mérhetetlen szeretete, hogy a bűnösnek még egyáltalán felkínálja az esélyt.
Isten szeretete elválaszthatatlan az Ő szentségétől. Isten szereti az igazságot, de gyűlöli a hazugságot. Isten szereti a házasságot (Ő alkotta), de gyűlöli a válást. Isten szereti a gyermekeket, de gyűlöli az abortuszt... Isten szereti a bűnöst, de gyűlöli a bűnt. Folytathatnánk a felsorolást sokáig.
Az újjászületett ember tudja, hogy igazán akkor képes helyesen szeretni másokat, ha helyesen szereti Istent, ha engedelmeskedik az Ő akaratának, amely az Igében világosan áll.
Az Istenhez ragaszkodő ember nem fog elválni, nem fog abortuszt elkövetni, nem fog házasságon kívüli nemi kapcsolatot létesíteni, nem fog visszaélni semmilyen módon Isten iránta tanúsított kegyelmével és szeretetével. Az újjászületett hívő építő szeretettel viszonyul a családtagjaihoz és a gyülekezethez, sőt a világi emberekhez is.
Az Isten szeretetét személyesen megtapasztaló ember, nem maga körül forgolódik, hanem lelkeket akar menteni.
Az Isten szeretetében élő ember is vétkezik, azonban a megtérése együtt jár a jóvátétel szándékával, mindenben Isten igéjéhez akarja szabni az élete további menetét és nem vesztegel a felismert bűneiben, hanem radikálisans szakít azokkal, mert szereti Istent.
Kétféle szeretet dolgozik ma a gyülekezeteinkben és a szívekben. A kényeztető szeretet és a formáló szeretet. Csak a formáló szeretet jöhet a Biblia Istenétől.

10 comments:

Eszti said...

Köszönöm ezt a bejegyzést! Én is pontosan így látom. És szenvedek attól, hogy nagyon sok hívő körülöttem megengedő és elbagatellizáló 'szeretettel' viszonyul a testvérei és a saját maga bűneihez. Sajnos ott tartanak a gyülekezeteink, ahol nem kellene, hogy tartsunk. Néha már nem is lehet igei értelemben gyülekezetnek mondani, hanem bűnösök olyan közösségének, akik sokat akarnak Istentől kapni, de nem akarják magukat teljesen odaadni. És ez nem csak a 'hívő' fiatalok életvitelére igaz, hanem minden gyülekezeti korosztályra jellemző. És ebben a miliőben neveljen az ember gyerekeket, amikor el kell magyarázzam a hétévesemnek, hogy nem mindenki hívő, aki azt mondja magáról, még
ha gyülekezetbe jár is...

Azt hiszem, módot fogok találni a gyülekezetben, hogy felolvassam ezt az írásodat. És magamat is mérlegre kell tennem az Ige mérlegén, mert nem másokért olvasom a blogodat, hanem azért, hogy Isten elsősorban engem változtasson meg... :)

Még egyszer köszönöm. El fogom még olvasni párszor.

DOULOS said...

Kedves Eszti!

Ha fény gyúl a sötétben, az egyszerre támpont és célpont.
Lesznek, akik igazodnak hozzá. Mások pedig lövöldözni kezdenek rá.
Kálvinnak igaza van amikor azt állítja, hogy az ember szíve egy fáradhatatlan bálványgyártó műhely.Az emberi szívben meghúzódó bálványok nem bírják elviselni ha Fény gyúl a sötétben.
Ha valóban fel akarod olvasni ezt a bejegyzést, nem leszel népszerű, sőt támadások érhetnek.

Imádkozva gondolok rád és a családodra.

Eszti said...

Köszönöm Doulos, az ima elkél.:) Igen, fel szeretném olvasni, és tudom, hogy ez nem lesz népszerű- de nem is várom, hogy mindenki elfogadja. Úgy hiszem, Isten fel tudja használni arra, hogy a rejtett dolgokat napvilágra hozza és az ember szíve szándékait leleplezze. Ebben a fényben valóban az egyes keresztény felelőssége, hogy tovább rejtőzködik a maga sötétségében, vagy hajlandó még több fényt beengedni és bűneitől, bálványaitól elfordulni. Talán lesz, aki enged és megadja magát Istennek. Ez a jó reménységem.:) Ha egy is lesz, már megérte, ha többen lesznek, az nagyon jó.

Zágoni János said...

Kedves Lukács testvér!

Körülbelül négy évvel ezelőtt határoztam el, hogy Krisztusnak adom az életem, és egy nagyon idő kellett ahhoz, hogy belássam, a Krisztus követése nagyon is komoly dolog. Én úgy veszem észre, hogy a keresztyének körében terett hódított a szabadság, ezzel együtt egy kényelmesebb, az élet élvezését hírdető keresztyén életstílus. Nagyon nehezére esik a mai keresztyénnek áldozatokat hozni Istenért, inkább csak az áldásait kívánjuk. Sokszor azt hisszük, hogy Isten változik a korral, és valóban, Istent, akit valamikor bosszuvagyó, lecsapni akaró Istennek képzeltek az emberek, most úgy képzelik, mint egy olyan Istent, aki így is úgy is megbocsát. Mintha visszaélnénk Isten kegyelmével és jóindulatával. Nagyon szépen köszönöm ezt a mély bejegyzést. Sokszor, mikor olvasom, magamra ismerek, mert látom, hogy nem mindig úgy állok az Úr előtt, ahogy kellene. Köszönok minden egyes bejegyzést és további áldott blogozást kivánok

Egy erdélyi hívő fiatal Székelyföldről
Utóirat: van saját blogom, amihez nyugodtan hozzá lehet szólni

Anonymous said...

Kedves Zágoni testvér!

Köszönöm a megjegyzésedet. Bele olvastam az internetes naplodba.
Azt látom, hogy azon ritka hívő fiatalok közé tartozol, akik igyekeznek megérteni önmagukat és Isten munkáját az életükben.
Mindeneknél jobban őrizd meg a tisztaságodat, mert ez lesz később az Isten szolgálatában az erőforrásod.
Isten hatalmasan használja azokat, akik fiatalon meghozzák a döntést, hogy nem szennyezik be magukat.
Méltatlan testvéred az Úrban,
Lukács János.

Anonymous said...

Szia!

Hozzád hasonlóan lelkész vagyok, és sajnos, nem értek egyet veled ezekben a dolgokban. Nekem is szerető Krisztusom van, nem könyörtelen.
És azt gondolom, hogy az az ember, aki eljut addig, hogy elválik, vagy éppen tőle válnak el (ez ugyanis jelentős különbség), sérült ember, akit ápolni kell, és segíteni kell neki újra felépülni. Ahogyan neked vannak rossz döntéseid, úgy neki is lehetnek, csak lehet, hogy nálad nem olyan látványos a következménye.
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy létezik Ige, ami azt állítja Isten meg tud bocsátani annak, aki gyilkolt, de nem létezik Ige arra nézve, hogy megbocsátana annak, aki elvált. Nos, teológiai tudásom szerint még egy lelkész sem zavart el senkit azért, mert hiába felvette az Úr nevét, vagy képes Bibliát vett a gyermekének, pedig Isten szerint az is bűn. Akkor hogy van az, hogy nekik örülünk, ha nem távolodnak el a gyülekezetből, de az elváltnak nem örülünk, sőt, elmondjuk neki, hogy szerintünk selejt.
A bűnt kell gyűlölni, és nem az embert. Jézus - tudomásom szerint - a parázna asszonyt sem zavarta el azzal, hogy bűnös életet élt, ezért rá nincs szükség, vagy nem szeretheti és követheti Jézust. A bűnt megnevezte, de az asszonyt elhívta.

DOULOS said...

Kedves Anonímusz!

Köszönöm a kommentedet. Nem baj ha nem értesz egyet velem. Abban igazad van, hogy az embert szeretni, a bűnt pedig gyűlölni kell. Azonban ez nem zárja ki azt, hogy nyiltan beszéljünk arról, hogy milyen csalárd a szívünk, és hogy mennyire hajlik a saját bűne kimagyarázására.
A 80-as években egy akkor jólismert magyar szociológus, névszerint Ancsel Éva mondta: "Az ember legnagyobb bűne, hogy meg tudja magyarázni a bűnét!"
Mi nem magyarázatot keresünk a bűnre, hanem szabadulni akarunk a bűntől. Az Úr Jézusban van szabadulás. A szabadulás útja a bűnbánattal kezdődik. A bűnbánatot megelőzi a bűnünkkel való szembesülés és az Isten véleményének a megismerése a bűnünkkel kapcsolatosan.
A bűnös nő története, amit példaként hoztál föl, nem egészen jó példa. A bűnös nő akkor találkozott először Jézussal. Onnan számíthatta az újéletét.
Én a gyülekezetben fellelhető elhajlásokról írok és azt mondom, hogy vannak emberek, akik újjászületés nélkül lettek tagjai a nyájnak. Soha nem találkoztak Jézussal, nincs örökéletük, mégis ott vannak és eközben úgy élnek, mint a kecskék. Mi pedig elnézzük szó nélkül a bárányok közötti forgolódásukat, és gyengébb bárányoknak nevezzük őket. Holott soha nem voltak bárányok, a természetük kecske természet.
Az igazságot azért kell következetesen hirdetni és élni, mert csak így van esélye a kecskének báránynyá lenni, ami a cél végsősoron.
Amikor egészen durva és meg nem bánt bűnök vannak egy tag életében, az mindig jelzés a fentiekre nézve.
Mit tehet ilyenkor egy lelkipásztor?
Az a cél, hogy minden áron a kecske továbbra is a juhok között maradjon? És ezért ne tegyük szóvá a dolgait? Engedjük, hogy gyengítse a juhok hitelét és bizonyságát?
Az igazság gyógyít, szabaddá tesz. Ő maga az igazság.
Itt abba hagyom, majd még folytatom... Isten áldjon.

Anonymous said...

Ugyanaz vagyok, aki március 26-án hozzászólt a Kétféle szeretethez. Most találtam egy érdekes dolgot a válásokkal kapcsolatban. A reformatus.hu-n lehet olvasni róla. Szarka Miklós véleménye egyszerre formabontó és megdöbbentő. Számos dologban egyetértek vele. Érzem rajta a Krisztusi szeretetet.

DOULOS said...

Olvastam Szarka Miklós néhány cikkét a jelzett weboldalon. Nem igazán értem, hogy mi a formabontó és a megdöbbentő a véleményében?

Amikor a házasulandó felek kimondják a boldogító igent, elsősorban Istennek ígérik, hogy egymás mellett jóban roszban kitartanak. Amikor válásra kerül a sor, legtöbb esetben úgy gondolják a válni készülők, hogy ehhez sem Istennek sem a gyülekezetnek semmi köze. Ez ugymond csak kettőjükre tartozik.

A legtöbb esetben a válásban résztvevők önmagukat sajnálják, a másikat hibáztatják. Az Istennek tett ígéret megszegése, Isten akaratának semmibevétele nem zavarja őket.

Azt figyeltem meg a Szarka Miklós írásából, hogy csak a válófelek és a gyülekezet perspektívájából szemléli a lelkészek válásának a kérdését. Isten szemszögét nem érinti, amikor a véleményét taglalja.

Milyen csalárd a szív? Kicsoda ismerheti azt?

Anonymous said...

top [url=http://www.001casino.com/]casino[/url] brake the latest [url=http://www.casinolasvegass.com/]online casino[/url] unshackled no store hand-out at the foremost [url=http://www.baywatchcasino.com/]casino
[/url].