A hit meri vállalni a kudarcot

A. W. Tozer kincseiből.
Kíváncsi lennék a véleményetekre. A siker - kudarc témakör önmagában is érdekes.
Hasznos és épületes olvasást kívánok!

Világunkban, az embert a teljesítménye alapján ítélik meg. Mindíg az a kérdés, hogy a teljesítmény-hegy csúcsára vezető hágón, mekkora távot tudott valaki megtenni? A hegy lábánál van a teljes kudarc, a hegycsúcson pedig a teljes siker. A két extrémpont között, a civilizált emberek többsége ízzad és küszködik fiatal kortól az idős korig. Néhányan feladják és visszacsúsznak a hegyaljáig. Ott lenn kifogyva minden ambicóból, megtört akarattal, alamizsnából tengetik az életüket míg a halál le nem zárja a szemüket. Néhányan elérnek a csúcsra. A tehetség, a kemény munka és a jószerencse kedvező találkozása révén elérték a csúcsot, és élvezik mindazt, ami ott megtalálható: luxus, hírnév és hatalom.
Mindebben azonban nem található a boldogság. A sikerre való törekvés túl nagy idegfeszültséget okoz. A túlzott győzniakarás beszűkíti az elmét, megkeményíti a szívet és kizár megannyi bölcs látást és gondolatot, amelyeknek az áldásait élvezni lehetett volna, ha csupán csak észrevehette volna azokat a sikerével elfoglalt ember.
A csúcsot elérők boldogsága ritkán válik tartóssá. Hamarosan felemészti a boldogságot az afeletti félelem, hogy valaki másnak kényszerül átadni a helyét. Ezért a TV sztár állandóan figyeli a nézettségi indexét, a politikus pedig félve bontja fel a leveleit. Ha csak megtudja, hogy a népszerűsége két százalékkal csökkent márciustól augusztusig, máris úgy kezd ízzadni, mint egy ember útban a börtön felé. A sportoló az átlag eredményei alakulását figyeli, az üzletember az emelkedő grafikonjait, a koncert sztár a tapserősségét. Néha előfordul, hogy a kihívó elsírja magát a ringben, mert nem tudta kiütni a bajnokot. Teljesen vigasztalan, mert csak a második helyezést érte el. A boldogsághoz az első hely kellett volna.
Ez a mániás sikercentrikusság eredetileg egy jó dolog volt, amit aztán a bűn megmételyezett. Istentől való ajándék bennünk a vágy, hogy betöltsük a teremtettségben kapott küldetésünket. A bűn miatt elfajult bennünk ez a jó ösztön, és lett belőle egy önző sóvárgás az elsőség és a megtiszteltetés után. Az egész embervilágot ez a sóvárgás hajtja, mint egy démon.
Amikor Krisztushoz jövünk, egész más világba lépünk be. Az Újszövetség, végtelenül magasabb szellemi filozófiába vezet be minket, mely mindenestől ellenkezik azzal az életfelfogással, ami a világot mozgatja. Krisztus tanítása szerint boldogok a lelki szegények; a szelídek öröklik a földet; az elsők utolsók, és az utolsók elsők; a legnagyobb ember az, aki a legjobban szolgál másoknak; aki mindent elveszít az egyedüli, akinek mindene meglesz a végén; az evilág sikeresei végignézik, hogyan törli el Isten ítélete az összeharácsolt kincseiket; a szegény de megigazult koldus Ábrahám kebelén köt ki, a gazdag pedig a pokol lángjaiban gyötrődik.
A mi Urunk halála egy látszólagos kudarc volt. Az akkori vallás vezetői hiteltelenné tették, a társadalom elutasította, a barátai elhagyták Jézust. Az ember, aki az Úr Jézus kivégzését elrendelte, az akkori világ sikeres államférfiai közé tartozott. Csak a feltámadás bizonyíthatta be Krisztus győzelmét és a kormányzó kudarcát. Mégis úgy tűnik, hogy az egyház semmit nem tanult ezekből. Még mindig emberi módon látunk személyeket, és emberi módon ítélünk. Mennyi vallásos szolgálat valósul meg úgy, hogy testi indítékból akarjuk a jót cselekedni? Mennyi hiába mondott imádság hangzik el, Isten áldását kérve olyan tervekre amelyek valakinek a dicsőségét hívatottak szolgálni? Mennyi megszentelt pénz folyik el olyan emberekre, akik bár remegő hangon tesznek felhívást, a céljuk csupán egy testben előadott show-műsor?
Az igazi keresztyén elfordul az ilyenektől. Főleg az evangélium hirdetői végezzenek most mély önvizsgálatot, kutatva legbelsőbb motivációikat.
Egy ember sem méltó a sikerre addig, amíg nem kész elismerni a kudarcát. Az egyházi életben egy ember sem méltó a sikerre, amíg nem kész elfogadni, hogy a sikerrel együttjáró tisztelet legyen valaki másé, ha Isten úgy akarja.
Isten megengedheti az ő szolgájának a sikert, miután a fegyelmezésben eljuttatta arra a pontra, ahol már nics szüksége a sikerre ahhoz, hogy boldog legyen. Az, akit a siker feldob és a kudarc kiborít, még mindig testi ember. A legjobb gyümölcse is kukacos lesz.
Isten megengedi az ő szolgájának a sikert ha megtanulta, hogy a siker nem teszi őt kedvesebbé és értékesebbé Isten előtt. Nem vehetjük meg Isten jóindulatát tömegekkel, megtértek növekvő számával, kiküldött miszionáriusokkal, szétosztott bibliákkal. Mindezeket meg lehet csinálni a Szentlélek segítsége nélkül is. Egy jó személyiségre, és az emberi természet ravasz ismeretére van csupán szükség ahhoz, hogy vallásos körökben sikeres legyen valaki manapság.
A mi nagy megtiszteltetésünk abban áll, hogy azzá lehetünk, aki Jézus volt közöttünk: hogy elfogadást kapjunk azok részéről, akik elfogadták őt; elutasítsanak azok, akik elutasították őt; szeressenek azok, akik szeretik őt; és gyűlöljenek azok, akik gyűlölik őt. Milyen nagyobb dicsőségben részesülhet bárki ennél?
Megengedhetjük tehát magunknak, hogy kövessük őt a kudarcba. A hit meri vállalni a kudarcot. A feltámadás és az utolsó ítélet az egész világ előtt bebizonyítja, hogy ki győzött és ki veszített. Mi ki tudjuk ezt várni türelmesen.